Debi elvágtatott :(
2015.05.20.

Lassan két hete próbálom megfogalmazni a gondolataimat. Lassan két hete kerülöm az istállót, a vaklókarámot. Lassan két hete vág a szívembe az időnként meg-megszólaló csikócsengő hangja. Mindig nehéz, mindig nehéz feldolgozni, ha valamelyik szőrös, tollas, csupasz vagy bármilyen állatunk elmegy. Egy kicsit, vagy inkább nagyon mi is velük megyünk ilyenkor ... De ha egy ló kel át azon a bizonyos sokszínű hídon az annyira megrázó, hogy napokig magunkhoz sem térünk. Talán a méretük, talán a tekintélyt parancsoló megjelenésük, talán a semmivel össze nem hasonlítható intelligenciájuk, a kedvességük tud ekkora, szinte átléphetetlen űrt hagyni.

Tudtuk, hogy Debivel baj van, láttuk hogy az Ő ideje lassan lejár. De más dolog tudni és megint más elfogadni, feldolgozni. Debi elfáradt, már nem volt ereje a gyógyuláshoz, az újra kezdéshez. Pedig Debi volt az egyik legédesebb, legkedvesebb, legszebb ló akit valaha ismertünk. Vaksága ellenére tökéletesen kezelhető, együttműködő volt. Hatalmas fejét imádta a nyakunkba hajtani és mély sóhajok közepette élvezte a kényeztetést, a simogatást, az extra foglalkozást. A másik vak lovunkkal Gipsyvel, teljes összhangban éltek, igazi nyugdíjas szerelem szövődött köztük. Mi élvezettel néztük ahogy a kötőfékjükre erősített csikócsengőkkel kommunikáltak, ahogy folyton egymás közelében voltak.

Debi elment, már odaát vágtázik a Szivárványhídon túl, boldogan és egészségesen, izmosan és csillogó szőrrel, ahogy egy ilyen gyönyörű lóhoz illik.

A csikócsengőjét megkapta Gazsi, aki a új legelőtársa lett szegény Gipsynek, mert egyedül senkinek sem jó ...
Édes Debi, itt maradsz örökre velünk, soha nem felejtünk el. :(

Megosztom a Facebookon

Vissza a cikkekhez