Kölyök és Tesco új otthona - Olaszliszka
2014.02.01.

Néhány hónapja megkeresést kaptunk az olaszliszkai Önkormányzattól, miszerint szeretnének néhány lovat befogadni az új állatsimogatójukba.
Kevés helységet lehet ne találni Magyarországon, ami messzebb van Rákoscsabától, mint Olaszliszka, így nem tagadjuk, de először kissé szkeptikusan kezeltük a megkeresést. A jelentkezők kitartása, elszántsága viszont reményteli volt, így meghívtuk Olaszliszka kis csapatát egy látogatásra hozzánk.

A találkozóra többek között eljött személyesen Kerekes Attila, Olaszliszka polgármestere, az állattartó telep (ahol a simogató kerül kialakításra) vezetője, és több alkalmazottja is. Körbevezettük őket az Állatotthonban és közben sokat beszélgettünk a faluról, az állatokról, emberekről, hírekről, előítéletekről, mindenről …
Megtudtuk, hogy a falu az utóbbi néhány évben nagyon sokat fejlődött. Külön kitért arra, hogy az állattartó telepükön kamerarendszer működik, melyet ő személyesen is felügyel, sőt akár a rendszerrel mi is bepillantást kaphatunk védenceink ottani életébe.

A séta végén persze elértünk a lovak legelőjéhez, ahol hosszas diskurzus bontakozott ki. Végül úgy döntöttek, hogy Kölyök és Tesco lenne a legalkalmasabb számukra. Mivel Kölyök lovagolható, így rajta lehetne a gyerekeket sétáltatni, illetve akár kocsiba is betanítható lehet. Tesco pedig mivel póni, nagy valószínűséggel a gyerekek kedvence lesz, akit lehet fésülgetni, pucolgatni, sétáltatni.

Mire a látogatás végére értünk,nem sok kétségünk maradt afelől, hogy ha a helyszínen mindent rendben találunk, akkor nyugodt szívvel bíznánk rájuk a lovainkat.

Nem maradt más hátra, minthogy felkerekedjünk, majd egy kimondhatatlanul korai kelés és 3,5 óra vonatút után megékezzünk Olaszliszkára. A vasútállomáson (aminek a neve Olaszliszka-Tolcsva, de igazából egy harmadik faluban, Vámosújfalun található) Polgármester Úr fogadott minket. Rövid falunézést tartottunk, közben pedig Ő mesélt és mesélt és mesélt, hogy mi mindent építettek, fejlesztettek mostanában. Mint állatvédők persze minden előttünk átfutó kutyát megnéztünk, de azt hiszem 5 „kóborkutyánál” abbahagytuk a számolást … hiába, szakmai ártalom …

Az autós-túra után megérkeztünk a falu központjába. Mint hamarosan rájöhettünk, Kerekes úr tényleg szó szerint értette azt, hogy mindent megmutat a faluban. Megnéztük az új vegyestüzelésű kazánokat, amelyekkel a drága gázt váltották ki a középületekben. Megtekintettük a felújított óvodát, és a polgármesteri hivatalt is.



Végül persze eljutottunk az állattartó telepre is, lovaink leendő lakhelyére. Itt éppen szorgos munka közepébe csöppentünk. Ez egyébként jellemző az egész falura, hogy mindenhol dolgozó (sepregető, fát vágó, talicskázó, gereblyéző, betonozó…stb.) emberekkel találkoztunk az utcákon. Mint megtudtuk, nagyon sok a közmunkás.

Arra törekednek,, hogy a falu önellátó legyen, saját konyháján igyekszik helyi alapanyagokat felhasználni. Így az állattartó telepen több mint 100 disznót tartanak. Itt most felhördülhet a kedves olvasó, hogy állatvédőként ezt miért is tartom megemlítendő dolognak. Nos azért, mert a telepen szerintem kimondottan jó dolguk van a sertéseknek. Nincsenek szűk kalodákba zárva, kint futkározhatnak a szabad levegőn, senki nem bántja őket. Bea, a telepvezető boldogan kalauzolt végig minket a malacok között, akik az istállóban mind odajöttek az emberi szóra, és meg lehetett őket vakargatni.







Megmutatta a gyengélkedő részleget, ahol éppen egy beteges malacka lábadozott (ő volt a legkisebb és a tesói elnyomták). Más helyeken az ilyen gyengéket általában agyoncsapják, mert nem gazdaságos őket felnevelni.



Végül megérkeztünk a lovak leendő helyére, a külső istállókhoz. Itt mondjuk kissé megdöbbentünk, mert nem igazán tudtuk elképzelni, hogy itt lovakat tartsanak.



Kerekes úr viszont arra biztatott, hogy nyugodtan nézzek szét, és tegyek javaslatokat, mondjam el, hogy szerintem hogyan lehetne átalakítani a helyet úgy, hogy a két lónak a legjobban megfeleljen. Hát rajtam nem múlt a dolog, minden apró részlete átbeszéltünk, és ígéretet kaptam, hogy az építkezés közben is folyamatosan referálnak majd.

Itt azért el kell hogy mondjam a legnagyobb aggályomat. Kölyköt előző befogadója azért hozta vissza hozzánk, mert szó szerint lebontotta náluk az istállót. Kidöntötte a boksz oldalfalát és leverte a cserepeket, szóval azért volt min aggódni az új hellyel kapcsolatban. Polgármester úr viszont erre egy mondatban válaszolt: ha lebontja, majd építünk másikat, erősebbet; előbb utóbb meglesz az az anyag, amit nem tud szétbontani.

A telep megtekintése után egy kiadós ebéd következett a helyi konyhán, majd ellátogattunk a szomszéd településre, Sárospatakra megnézni az ottani menhelyet. Végül fájó szívvel és roskadásig helyi mindenfélével megrakott hátizsákkal (ezúton is nagyon szépen köszönjük) útnak indultunk haza.

Másnap boldogan konstatáltam, hogy Bea betartotta a szavát, és tényleg elkezdték átépíttetni az istállót és kialakítani a lovak boxait. Estére már a munka nagy részével készen voltak, másnap pedig szinte teljesen befejezték az építkezést. Közben pedig elkezdték szervezni a szállítást.







1 héttel látogatásunk után begördült a lószállítójuk Állatotthonunkba. Nagy örömünkre nem érkeztek üres kézzel, ugyanis a lószállító roskadásig meg volt pakolva szalmával (méghozzá kimondottan gyönyörű bálákkal). Természetesen ennek az istállólakók, Debi és Diana örült a legjobban. Lelkesen próbálták felborogatni a kupacokat ahova ideiglenesen lepakoltuk a bálákat :)



A lepakolás után a lovak felpakolása és a búcsúzkodás következett. Tesco nagyon ügyesen, szinte egy tétova gondolat nélkül felsétált a lószállítóra, mintha legalábbis ez lenne a napi rutin. Kölyköt egy kicsit bíztatni kellett, de ő is (a várakozásainkkal ellentétben) nagyon gyorsan felsétált az utánfutóra. Közben a ménes lelkes kiabálásokkal és nagy bamba fejekkel mozizott. Végül nekiindultunk a 3,5 órás útnak.





h



A szállítás zökkenőmentes volt, és fura amit mondunk, de viszonylag hamar megérkeztünk Olaszliszkára.





A lovakat gyorsan leszedtük az utánfutóról, és bevezettük új boxaikba. Kölyök nem okozott csalódást azzal, hogy az első mozdulata az volt, hogy megkóstolta a szigetelésként felpakolt szalmabálákat. Részéről a hely el lett fogadva.
http://www.noeallatotthon.hu/gallery/pics4/midi/p1060573.jpg
Tesco azért fordult pár kört a boxban, megtekintette a kilátást, az ismerős szomszédot és csak ezután állt neki a falatozásnak. A boxajtó Tesconál kissé magasra sikeredett, de ezen még javítanak majd a szorgos munkáskezek.





Lovaink láthatóan hamar nagyon jól érezték magukat új helyükön, így nem maradt más hátra, mint a papírmunka, az ideiglenes befogadási szerződések kitöltése, az állatorvosi teendők átbeszélése, és végül a búcsúzkodás a srácoktól.







Fájó szívvel hagytuk ott őket, de tudjuk, hogy a számukra legjobb helyre kerültek és folyamatosan nyomon követhetjük majd sorsukat.

A legelő:



Másnap már hírek is érkeztek. Mindketten nagyon jól aludtak, Kölyök egyben hagyta az istállót (én mondjuk lefogadtam volna, hogy a szigetelés nem éli túl az éjszakát…), és már mindketten túlestek az első tornaórán is, mert egyelőre még nem engedik ki őket a legelőjükre.









Köszönjük Olaszliszka Önkormányzatának, hogy lehetőséget adott két lovunknak egy új életre. Tesco Kölyök, ti pedig viselkedjetek jól és becsüljétek meg az új helyeteket! Hiányozni fogtok!



Mindez tavaly novemberben történt. Most úgy gondoltuk, hogy eltelt két hónap, nezzük talán próbaidőnek, tehát pont itt az ideje, hogy személyesen is meggyőződjünk róla, hogy a srácok jól vannak. Egy másik mentés miatt amúgy is a közelben jártunk, szóval ki nem hagytuk volna, hogy megbúboljuk a mi kicsi póninkat és a rosszfiút. 

Nem csalódtunk, kicsattannak az egészségtől. Kölyök tiszta izom, Tesco pedig mit sem változott: dundi és genya, pont amilyenek mi és már Ők is szeretik. Napközben 2 bivallyal vannak együtt, és hát természetesen terrorizálják őket. Nem is ők lennének, ha nem tennék...



Juli

Megosztom a Facebookon

Vissza a cikkekhez