Jó vendég a ló vendég...avagy 'találtak egy lovat. Hozhatjuk a NOÉ-ba?'
2012.07.09.

„Valaki talált egy lovat. Jöhet hozzánk?”



Egyik délután már éppen szedelőzködtünk össze a hazamenetelhez a menhelyről, amikor Zoli egy sanda mosollyal az arcán (ami nem sok jót szokott jelenteni) bekukkantott az irodába, és egy félmondattal közölte, hogy „valaki talált egy lovat. Jöhet hozzánk?”. Hát persze, hogy jöhetett…

Mint kiderült a vácszentlászlói gyepmester (Sipos úr) hívta, miszerint Hévízgyörkön egy tanyára, ahol éppen lucernát kaszáltak egyszer csak besétált egy kis ló, és halvány fogalmuk nem volt róla, hogy kié lehet. Nem tudták, mihez kezdhetnének vele, így hívták fel a NOÉ-t, hiszen nálunk van Lómentés.

Rövid szervezkedés után Sipos úr felajánlotta, hogy a saját lószállítójával elhozza hozzánk este a lovat (hogy ne a kánikulában kelljen utaztatni).
7 óra körül meg is érkeztek a tanyára, és gyorsan betettük a kislovat Carmen mellé. Amikor ránéztem, nem sokat gondolkoztam a névadáson, az első ami eszembe jutott, az a Puncs volt, tehát ez is maradt a neve. Carmennel semmilyen probléma nem volt, Puncs egyből elismerte, hogy itt Carmen a főnök, és 5 perc múlva már együtt szénáztak.


Elintéztük a papírmunkát, és utána kimentem szemügyre venni az új szerzeményünket. Nagyon rossz vagyok a lovak korának megállapításában, így csak annyiban voltam biztos, hogy fiatal (kb 2-3 éves), valószínűleg vemhes kancáról van szó. Nagyon félt minden mozdulattól, miután elengedtem, több órán keresztül nem is tudtam megfogni a karámban (pedig egy szétszakadt borjúkötél is lógott a nyakában). Végül több órányi cicerészét követően sikerült megfogni és leszedni a nyakából a kötél maradékát (nehogy beakadjon). Észrevettem, hogy a két hátsó lábán kezeletlen csüdsömör van, ami egy elég makacs bőrbetegség lovaknál.


Mivel rám sötétedett, így nekiálltam az etetésnek. Ekkor jöttem rá, hogy Puncs nem ismeri az abrakot. Azt tudta, hogy a vödörben valami ehető van, de nem tudott mit kezdeni a korpás zabbal, csak turkálta balra jobbra. Aztán elment megnézni, hogy vajon Carmen vödrében mi lehet, de egy hatalmas sunyítás és fogcsattogtatás után inkább visszatért a sajátjához. Addig csámcsogott rajta, míg Carmen befejezte a sajátját, és végül Puncsét is ő ette meg.
Reggel megint megpróbáltam megfogni, és egy picit foglalkoztam vele, próbáltam megértetni vele, hogy az emberi érintés az egy határozottan jó dolog. Az első érintéstől szinte falra mászott, de sok türelemmel a végére már hagyta, hogy végigsimogassam a testét, a fülét kivéve. Többet nem is várhattam el tőle így elsőre.

Napközben többször is megfogtam, harmadszorra már nem akart elmenekülni előlem és csak pár perc volt mire meg tudtam fogni. Megint próbáltam végigsimogatni a testét, de a fülénél ezúttal is elakadtam. A lábaival is próbálkoztam, de azokat is nagyon féltette.

Sajnos nagyobb létszámú méneseknél bevett szokás, hogy a teljesen vad csikókat, akikkel még soha senki nem foglalkozott, csak úgy tudják lefogni egy-egy kezeléshez, körmöléshez, hogy a fülénél fogva fogják le illetve pipát tesznek az orrukra. Végül is egyszerűbb, mint minden csikóval a születésétől fogva foglalkozni napi 5 percet… Mert csak annyit kéne tudnia, hogy megálljon egy kötőfékben és feladja a lábát, ha kérik…

Délután újra foglalkoztam vele, és ekkor már néhány másodpercre mind a négy lábát fel tudtam venni. A füléhez ekkor sem sikerült hozzáérni.


Este jött a telefon, hogy valószínűleg megvan a gazda. Hát ennek annyira nem örültem, hiszen egy ló nem véletlenül viselkedik úgy ahogy.

Gyanakvásom alaptalannak bizonyult. Mint kiderült a gazda összesen 4 napja vásárolta a kis lovat, tehát a viselkedéséért nem őt kell hibáztatni. A ló eddig egy teljesen elvadult ménesben élt, csak a legszükségesebb esetben volt kontaktusa emberrel. A ménest felszámolták, és a tulajdonos innen vásárolta meg Puncsot. Azt is megtudtuk, hogy a ménesben élő lovak nagy része viszont vágóhídon végezte, akiket nem tudtak értékesíteni… Állítólag mind úgy nézett ki, mint Puncs, tehát nem csúnya, rozzant gebékről beszélünk… No komment…

Másnap estére beszéltünk meg egy találkozót a tulajdonossal a menhelyen, ahol be kellett mutatni a papírokat. Mivel Puncsnak semmilyen sütése vagy chipje nem volt, ebből adódóan útlevele sem (a 3 évente kötelező vérvételről már nem is beszélve) ezért felszólítottuk a gazdát ezek pótlására, illetve hivatalból értesítettük erről a helyileg illetékes Hatósági állatorvost is. Az is kiderült, hogy nem 2, hanem 4 éves, és csak másfél hónapos vemhes, tehát kövérsége csak a jó tartásnak köszönhető.
A szökésről annyit, hogy ki volt pányvázva legelni, és valahogyan kioldotta a kötélen lévő csomót és világgá ment. A kötél ottmaradt része teljesen épp volt, tehát a Puncs nyakában lógó szakad kötél csak később szakadhatott el. Mivel nem ismerte még a környéket, így nem talált haza és kaja reményében keveredett a lucernakaszálóra.
Miután végeztünk a papírmunkával eljött a búcsú ideje Puncstól, aki eredetileg Sellő névre hallgat (vagy nem). A néhány nap foglalkozásnak hála, szinte egyből felsétált utánam a teherautóra. A gazdát még elláttuk az állatorvosunk által javasolt betadine-szappannal illetve alkoholos fertőtlenítővel, hogy azzal tudja kezelni a csüdsömört. Majd elbúcsúztunk tőlük.


Néhány nap alatt nagyon megszerettem ezt a kislovat, remélem jó sora lesz a továbbiakban. A gazda rendesnek tűnt, úgyhogy azt gondolom nem rajta fog múlni.

Juli

Megosztom a Facebookon

Vissza a cikkekhez