Szombat esti program Lómentéses módra
2012.04.22.

Szombaton a Lómentés kicsiny csapatával szinte egész nap trágyát pakoltunk, tisztítottuk a karámot. A nap végén pedig kivittünk néhány lovat legelni, mintegy levezetésként a fárasztó munka után. Legeltetés után pedig behajtottuk a lovakat az éjszakai helyükre, ahol Füles és Öszvér megkapta a jól megérdemelt vacsora abrakját.
Öszvérről tudni kell, hogy úgy eszik, mint egy malac. Először minden falatot kiszór a földre, és utána szépen lassan feleszi onnan (a csirkék, kecskék és egyéb potyázók legnagyobb örömére).

Az etetésnél nem voltam ott, de a lányok pánik hangulatban hívtak fel telefonon, hogy azonnal menjek, mert gáz van Öszvérrel. Állítólag Öszvér 2-3 falat után elkezdett köhögni, fulladni. Mire odaértem orrából-szájából dőlt a habos trutyi meg egy kis vér is. Mondanom sem kell, hogy egyből bepánikoltunk. Azt láttuk, hogy valószínűleg félrenyelhetett vagy valami ilyesmi, de a lovak sajnos nem tudnak hányni, így a probléma elég súlyosnak tűnt.
Gyors pánikhangulatú telefon állatorvosunknak: Elmondtam, hogy mit látok. Megkért, hogy tapogassam végig a nyak bal oldalát, hogy találok e ott puklit vagy valami ilyesmit. Hát találtam. A következő utasítás szerint elkezdtem szétmasszírozni ezt a csomót, miközben a fülemen lógott a telefon. 5 perc masszírozás után visszakérdeztem, hogy ez most akkor mi, mert oké, hogy masszírozom a nyakát, de jó lenne tudni, hogy mennyire súlyos a helyzet. Válasz: „ez egy nyelőcső elzáródás amit éppen most oldasz meg”. Ja bocs…
Sajnos a masszírozás csak fél sikert hozott. Sétáltattuk, masszíroztuk vagy fél órán keresztül, közben pedig folyamatosan dőlt belőle a hab, és szakadt róla a víz… állatorvosunk pedig természetesen 200km-el odébb volt, amikor először felhívtam, de elvileg Pest felé tartott. Magunkra maradtunk.
Amikor láttuk, hogy ez kevés lesz és nem javul a helyzet, állatorvosunk újabb utasítása az volt, hogy adni kéne Öszvérnek 20ml Buscopant vénásan, de jó lesz izomba is, ha csak oda tudom… Hát én nem tudok róla, hogy tudom… A környéken mindenkit végig telefonáltunk, akiről feltételeztem, hogy esetleg tudhat lovat vénázni, de természetesen szombat este senki sem volt elérhető közelségben. Végül nagy levegőt vettem; ezt nekem kellett megcsinálnom. Láttam már ezerszer, de én nem bírom a vért, és életemben nem szúrtam még meg állatot. Próbáltam kitapintani a vénáját, úgy ahogy állatorvosoktól láttam, de Öszvérnek olyan merev volt az egész nyaka, hogy esélyem sem volt. Végül magam sem tudom, hogy hogyan de beadtam izomba. Utána pedig 10 percig remegtem, mint a nyárfalevél…
(Ha valaki vasárnap esetleg körbenézett a Minimenhelyen a színpad körül, biztosan látott egy fehér trutyiból kirajzolt kört… na, ott sétáltattuk Öszvért.)
A Buscopan hatására Öszvér nyelőcsöve ellazult, könnyebb volt masszírozni, de még mindig folyt belőle a habos trutyi és köhögött. Közben pedig ránk sötétedett. Állatorvosunk ekkor már csak ¾ órára volt tőlünk, úgyhogy ezt már kibírtuk valahogy.
Mire megérkezett, Öszvért valahogyan letessékeltük az istállóba. Utál egyedül lenni, és még ilyen rossz állapotban is mindent megtett, hogy visszaszökjön a többiekhez.
Állatorvosunktól egyből kapott egy bódítót, illetve még egy hatalmas adag Buscopant (ezt már vénásan). Utána pedig következett az orrszondázás. Mivel láttam már ilyet korábban, úgy döntöttem, inkább én fogom alulról a ló fejét, hogy még véletlenül se kelljen néznem. Az orrszonda lovaknál gyakorlatilag slag vastagságú, amit a ló orrán keresztül végigtolnak a nyelőcsőben, egészen a gyomorig. A masszírozás hatásosnak bizonyult, mert csak egészen közel a gyomrához akadt meg egy kicsit a szonda. Kapott egy kevés olajos-langyos vizet a szondába, de kb. 10 perc alatt készen is voltunk. Öszvér pedig megkönnyebbül, abbamaradt a hab is.
Még gyorsan kiürítettünk egy boxot neki éjszakára (bocsi Panino, hogy kilakoltattunk), és elköszöntünk állatorvosunktól. Nézegettük egy darabig, de láthatóan jól volt, nem folyt belőle már semmi, csak kába volt a bódítótól. Végül otthagytuk, reménykedve, hogy reggelre minden rendben lesz.
Nagyon köszönjük dr. Kerekes Zoltánnak a gyors segítséget! Jó tudni, hogy ha baj van, rá mindig számíthatunk!
Külön köszönet Szandinak, Lillának, Briginek és Petinek, akik feláldozva a szombat estéjüket végig ott voltak Öszvérrel!
A nap tanulsága: minden lovasnak illik tudni lovat vénázni, vagy legalábbis legyen a közelben olyan ember, akit bármikor lehet ugrasztni…

Juli

Megosztom a Facebookon

Vissza a cikkekhez