Gazsi nagy lehetősége
2011.12.05.

Gazsi története 2 évvel ezelőtt kezdődött. A XVIII. kerületből koboztatta el az önkormányzat, mert gazdái teljesen elhanyagolták őt.

Bekerülésekor:


Történetéről bővebben itt olvasható.

Patái borzalmas állapotban voltak, olyannyira elhanyagolták őket, hogy a csüdízülete is deformálódott a nem megfelelő körmölés/körmölés hiánya miatt. Hosszas rehabilitáció vette kezdetét. Úgy gondoltuk, hogy soha nem lesz már terhelhető, de azért mindent megtettünk, hogy valamennyire normalizáljuk/fájdalommentessé tegyük a lábait. Nem lehetett egy alkalommal helyrehozni a patáit, mert az túl nagy fájdalommal járt volna. Kovácsunk minden alkalommal csak egy picit alakított rajta, hogy ne terhelje túl a lábait. Közben Gazsi egyre jobban kezdte összeszedni magát. Meghízott, szőre egészségesebb lett, és előjött igazi énje is. Új barátokra is szert tett, Tündér Palkó és Koksz személyében.







2 év alatt ő lett a ménesünk ékköve. Akik megnézték a ménesünket, mind rácsodálkoztak erre a különlegesen szép kendersörényű pónira, aki akciós mozgásával mindig igyekezett felhívni magára a figyelmet. Sokan nem értették, hogy mit is keres egyáltalán nálunk?! Ilyenkor, ha megmutattuk a patáit, mindenki elcsodálkozott, hogy hogyan lehet ilyen papucsokon egyáltalán közlekedni.



Az utóbbi időben felfigyeltünk rá, hogy egyre jobban kezd unatkozni. Sokat piszkálta a többi lovat, kergette a kutyákat, ha pedig ember közelbe került, minden eszközzel megpróbálta felhívni magára a figyelmet. Sokszor láttuk, hogy önmaga szórakoztatására fel-le rohangál a legelőn, és mindenféle kunsztokat ad elő. Próbáltunk vele foglalkozni, de mi elsősorban nem erre vagyunk berendezkedve, hogy napi szinten mozgassunk egy egészségesnek tűnő lovat.



Ekkor merült fel bennünk, hogy esetleg ideiglenes befogadót kéne keresnünk neki, ahol napi rendszerességgel foglalkoznának vele. Na de mégis kit?! Nem akartuk egy hagyományos bérlovardának odaadni, ahol minden nap más lovagol rajta, a nap többi részét pedig egy 3x3m-es boxban tölti. Abban egyetértettünk, hogy Gazsinak képzés kell, mielőtt lovagolhatnának rajta. Szerettük volna, ha természetes módszerekkel foglalkoznak vele, minden kényszerítő eszköz nélkül, hiszen élete első felében ezekből már éppen eleget kapott.

Hogy mik is azok a természetes módszerek? Laikusoknak erről talán a „Suttógó” juthat eszébe. Ennél azonban lényegesen többről van szó. Lovas körökben szerencsére egyre elterjedtebb kezd lenni az erőszakmentes lovaglás. Ez lényegében azt jelenti, hogy nem a lovat tanítják meg arra, hogyan reagáljon a vezényszavakra (ha akar, ha nem), hanem az ember kezd el a ló nyelvén „beszélni” és vele együtt hoz létre csodálatos dolgokat. Ez egyfajta életfilozófia. A módszer hívei egy tartós barátságot alakítanak ki a lóval, és nem megtörni akarják annak akaratát, hogy minél hamarabb azt csinálja, amit ők szeretnének.

Az erőszakmentesség és szabadidomítás talán egyik leglátványosabb képviselője Jean-Francois Pignont

Ez természetesen egy show műsor, de a lényeget azt hiszem, nem kell magyarázni.

Jó magam is részt vettem egy tanfolyamon évekkel ezelőtt, és a mai napig sokat hasznosítok belőle. Megkerestem akkori mesteremet, hogy nem tud-e ajánlani valakit, akire rábízhatnánk Gazsit? És kérdésemre szinte azonnal rávágta, hogy vagy egy tanítványa, aki pónit keresett a kislányának (kicsi a világ). Felvettem vele a kapcsolatot, és nagyon szimpatikusnak tűnt, így hát kihívtam egy ismerkedésre Gazsival a menhelyre. Mondanom sem kell, hogy egyből beleszeretett a mi kis kendersörényűnkbe.

Megbeszéltük, hogy meglátogatjuk őt a tanyáján, hogy megnézhessük hova kerülne Gazsi. Ez meg is történt, és ennél jobb helyet keresve sem találhattunk volna neki. A tanya egy völgyben helyezkedik el, a domboldalban tágas legelők, a lovak nem boxban vannak éjszakára, hanem fedett beállóval rendelkező karámokban ahol szabadon eldönthetik, hogy kint vagy bent szeretnének lenni.

Ami a leginkább megragadott az a csend és a nyugalom volt! A lovakon látszott, hogy mennyire boldogak és kiegyensúlyozottak, az emberek pedig mennyire barátságosak. Teljesen magával ragadott a hely szelleme. Ha ló lennék, biztosan egy ilyen helyen szeretnék élni.

És hogy mennyire kicsi is a világ: ott jártunkkor derült ki, hogy patkolókovácsunk (ifj. Mészáros István), aki eddig Gazsi patáját kezelte szintén ott tartja a pónilovát. Így hát az is megoldott, hogy továbbra is ő körmölje Gazsit, aminek mi nagyon örülünk, hiszen nála jobban senki nem ismeri Gazsi patáinak „történetét”.

Hosszú szervezkedés után eljött az a nap is, amikor búcsút kellett mondanunk Gazsinak. Minden nagyon gyorsan történt. Elintéztük a papírmunkát, megfogtuk Gazsit, aki Palkóval kíváncsian állt a kapuban (szerintem azt hitték, hogy megint valami új gebét hozunk ide…). Gyorsan felkerült rá a kötőfék, és elsőre fel is ment a lószállítóra.



Palkónak ekkor kezdett leesni, hogy itt valami nagyon nincs rendjén, mert épp most pakolták be egy lószállítóba a legjobb barátját, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy vissza akarnák adni neki.


Gazsi utoljára még visszanézett ránk:


Gyorsan el is indultak, mert a lovak azt tűrik a legkevésbé, hogy egy helyben áll a lószállító, menet közben el vannak foglalva azzal, hogy egyensúlyozzanak.


Palkó még hosszú órákon keresztül állt a kapuban és hívogatta barátját. Bezzeg amikor ő ment el, Gazsi egy könnycseppet sem ejtett utána…



Az utazás zökkenőmentes volt.

Érkezés:


És az új lakótárs (háttérben a kíváncsi őslakosokkal):


Azóta már híreket is kaptunk. Hamar összebarátkozott a lakótársával, és szép lassan kezd beilleszkedni.
Később természetesen meglátogatjuk őt, hogy minden rendben van e. Eddig úgy tűnik, hogy a legszuperebb helyre tette be a hátsóját a „kiscsávó”. Reméljük, hogy megbecsüli új otthonát!


Juli

Megosztom a Facebookon

Vissza a cikkekhez