Tündér Palkó ment, Amálka jött - azaz cserebere lómentős módon
2011.08.16.

Akik figyelemmel kísérik honlapunkat vagy személyesen járnak ki állatotthonunkba, azok jól tudják, hogy egyik lovunk, Tündér Palkó régóta kehességgel küzd. Sajnos a betegség nem gyógyítható, megfelelő körülmények megteremtésével és gyógyszerezéssel legjobb esetben is csak szinten tartható.



A gyógyszerezésben nem is volt hiba, Palkónak megadtunk mindent, ami állapotát javíthatná. A megfelelő körülmények megteremtése viszont akadályokba ütközött, az M0-ás lábához nehéz hegyvidéket telepíteni és hegyi levegőt importálni.

Nem volt tehát más hátra, mint megoldást találni.

A megoldás pedig adta magát, így azon melegében felhívtam Rozit (www.zakuszkatanya.hu), és nagy vidáman ecsetelni kezdtem, hogy tulajdonképpen miért is tartom remekjó ötletnek és csudajó mókának azt, hogy lehet most Neki egy kehes pónija. Hogy itt a soha vissza nem térő alkalom. Hogy csak itt, csak most. Csak Neki. Csak tőlünk. Sok szeretettel. Igazi tündérpóni, kék szemekkel, rózsaszín orral, habos-babos fehér sörénnyel, hófehér szőrrel. Oké, a tüdeje kissé csapágyas, de akkor is tündérpóni!

Persze Rozi sem most jött le a falvédőről, így percek alatt belekeveredtünk egy jó kis igaziállatvédős alkudozásba, amit még a rosszabb fajta kupecek is tátott szájjal hallgattak volna. Merthogy oké, érti Ő, hogy kell a póninak (Tündérpóninak! - tartottam fel szigorúan a mutatóujjamat a levegőbe, mert az oké, hogy telefonon beszélünk, de akkor se legyenek kétségei a póni mibenlétét illetően.), oké, tündérpóninak a hegyi levegő, viszont mint minden más állatmenhely, Ő is folyamatos helyhiánnyal küzd. Hozzunk tehát el valakit cserébe.

Korrekt ajánlat, ráadásul még így is Ő tesz nekünk szívességet, úgyhogy már csak az volt a kérdés, hogy ki jöjjön cserébe a Noéra. A kört könnyen szűkíthettük, kehesek kilőve.

"Traccs!" - csacsogja vidáman a vonal túlfelén Rozi, ismerem egy ideje, ha ilyen vidám, csakis valami genyóság lehet a dologban. Nem alaptalanul, mert mikor rosszat sejtve rákérdezek, hogy melyik az a ló, akkor a leírás egészen pontosan így szól: "Tudooood, az az angol telivér, akire azt mondtad, hogy nem csak ronda, de köcsög is!" Hab a tortán, hogy vállsánta, de hát ez van, nem egy német sportistállóból válogatok, hanem egy igazi, hamisítatlan nyomiménesből.

Oké.

Nagy levegő.

Egyéni problémámat nem vetíthetem ki mindenkire a környezetemben.

Traccs telivér, és az egy dolog, hogy van ez a fura érzés nálam, ha 3 percnél többet töltök egy telivér társaságában, hogy sokkal szívesebben tépkedném le a saját körmeimet és hinteném be a nyers sebet fűszeres sóval, minthogy még 3 percig a telivérrel maradjak. Na de a tündérpóninak oxigénre van szüksége. Hegyvidékre. És nem ismerek más, hegyvidéken lakó embert, akire rá merem bízni az egyik kedvenc lovamat (Tündérpónimat! - meresztem fel oktatóan a mutatóujjamat a levegőbe, csak úgy, megszokásból), mint Rozit. Akkor is, ha a cserealap Traccs.

Jajistenem.

De hát a tündérpóni ugye. Nem hátrálhatok meg, ilyen röviddel a cél előtt. A Mátrában harapni lehet a friss levegőt, százszor, ezerszer könnyebb egy kehes lónak, mint Pest mellett a szmogban.

Egész este álmodoztam. Hol mosolyogva a boldogságtól (Tündér Palkót láttam magam előtt, ahogy csábos kék szemével a mátracserpusztai kancákra pillant, hetyke, mokány kis alakját, ahogy elvágtázik a Mátra sötétkék vonulataival a háttérben, patái alatt szikrát hány a mészkő; láttam magam előtt kitágult orrlyukakkal, ahogy nagyokat szippant a hegyi szélből, ami szarvasok szagát viszi felé), hol jeges verejtékben fürödve (Traccs, ne is kérdezd).

Rozi viszont nem annyira genyó, mint amennyire jóbarát: a hétfőn esedékes szállítás napján belengetett telefonon egy B-tervet: Amálka, az öszvér, aki ugyan nem sánta, de rúg. Végig se mondta a mondatot, boldogan ziháltam bele a vonalba: a "B"! A "B" választ szeretném megjelölni, köszönöm!

A tisztesség kedvéért azért megkérdeztem a többieket is, hiszen tudjátok, mi a Noén egy csapat vagyunk, a döntéseket mérlegeljük és közösen hozzuk meg: "Figyelj, beszéltem megint Várkonyi Andival (gyk.: Rozi), és azt mondja, hogy választhatunk két csereló közt, de akkor szólok Neki, hogy a "B"-t kérjük, látom Te is így akarod! Hogy mi volt az "A"? Ó, Traccs, de mindegy is, akkor tehát szólok Andinak, hogy a rúgós, körmölhetetlen, hisztis öszvért kérjük, szia! Mi? Neeeem, annyira nem rúg, majd figyelünk, hogy a feje vonalában maradjunk. Ugyan, nem mindegy?! Viperát is bódítani kell körmöléshez, és az már mindegy, hogy egy vagy kettő, nem? Az már mindegy... Hogy? Hogy az öszvérek rondák? Szerintem szépek, és különben sem láttad még Traccsot. Na szia!"

Miután ilyen demokratikusan megszavaztattam mindenkit, már-már vidáman indultunk útnak. A vidámságot beárnyékolta, hogy Tündér Palkó mától nem nálunk fog lakni... Szeretjük őt, nemcsak mert tündérpóni, hanem mert kedves, kezelhető, megbízható, bújós kis jószág. De tudtuk, hogy neki most a hegyvidék kell...

Palkó gond nélkül felszállt a futóra, utazás közben is nyugodtan viselkedett.

Megérkezéséről bővebben olvashattok a Zakuszkatanya blogján: http://zakuszkatanya.hu/blog/read/1121

Amálka, az öszvér ekkor már békésen álldogált a lókikötőben. Csillogott a szőre, kedvesen nézett és míg mi az átadás-átvételről szóló papírokat töltöttük ki, csak egyszer gabalyodott bele a kikötőszárba. Bizakodva tekintettem tehát a jövőbe, miután Palkótól búcsút véve a lószállítóhoz vezettük.

Két óra múlva a bizakodó tekintet helyét átvette valami furcsa, üveges, egyben eszelős csillogás. Amálka ugyanis azt mondta, hogy szerinte a lószállító utánfutó nem valami fáin hely egy magafajta öszvérnek, meg amúgy is, ő Amálka, az öszvér, és nem hagyja, hogy verejtékben úszó kétlábúak dirigáljanak neki. Mert ő simán lerúgja a fejünket, ha akarja. Biztosíthatok mindenkit: akarta.

Próbálkoztunk csellel, trükkel, erőszakkal, kérleléssel, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Hangzottak el mondatok, amelyek eredetileg nem állatvédők ajkára teremtődtek, ebből a legszebb - csúnya szavakat csak minimálisan tartalmazó felszólítás - Vili (Rozi jobbkeze) szájából tört elő: "Análka (nem elírás - a szerk.), jobb, ha tudod, hogy épp ma töltöttem olajat a láncfűrészbe!"

Két és fél óra múlva a mérleg: 2 bevert bütyök, egy lenyúzott bal könyök, visszatört körmök, verejtékben úszó emberek - és Amálka, fent a lószállító utánfutón.

Az út ehhez képest eseménytelenül telt. Már sötétedett, mire a Noéra értünk, így Amálka a kisménesbe került, ahol kb 1 perc alatt véd- és dacszövetséget kötött Koksz nevű öszvérünkkel, akit szintén a Zakuszka-tanyának köszönhetünk. Amálka nagyon jó arc egyébként, jön oda a simogatásért, kedves, bújós, és még nem akart kirúgni a divatból senkit.



Szeretem.

Mindent köszi Rozi, bocsi Traccs és jó lélegzést Tündér Palkó!

Meggyes

További Amálka képek: ITT!

Megosztom a Facebookon

Vissza a cikkekhez