Birs vs kovács - Egy patkolás igaz története
2012.03.15.

„Nyomi” ménesünk oszlopos tagjának, Birsnek idült patahenger gyulladása volt/van. Fájós patáin télen már a járás is nehézséget okozott, így állatorvosunk javaslatára elkerülhetetlenné vált, hogy kapjon egy pár speciálisan patahenger gyulladásos lovakra kialakított gyógypatkót.
A gyógypatkó másképpen osztja el a terhelést, és pont azt az első részét tehermentesíti a patának, ami fájhat ennél a betegségnél. Gyógypatkolásban jártas kovácsunk Birs egészségét szem előtt tartva megtoldotta egy külön áthidaló résszel.





Birsről tudni kell, hogy az egyik legjámborabb lovunk.
Ennek megfelelően is álltunk hozzá a patkoláshoz. Hamar rá kellett jönnünk, hogy csúnyán elszámoltuk magunkat. Elismerem, nehezítő körülmény volt, hogy elvezettük őt a ménestől, de nem olyan messzire, hogy ne láthassa a többieket. Ráadásul Tesco folyamatosan ott kotnyeleskedett a kerítés túloldalán, így nem maradt egyedül. A köröm igazítás még viszonylag egyszerűen ment, de amint kovácsunt elkezdte felszegelni a patkót, - Birs hihetetlen gyógyulásának lehettünk szemtanúi - Birs úgy gondolta, hogy „kössz szépen neki ez nem kell, és már nem is fájnak a lábai…”



(A szögek beütése egyébként semmilyen fájdalommal nem jár, hiszen az érzéketlen szaru részbe ütik őket. Mivel Birsnek fájósak a patái, így valószínűleg maguk a kalapácsütések fájhattak neki, vagy csak unta a banánt – akarom mondani a szalmát… )
A patkolásra optimistán maximum 1 órát számoltunk, de végül potom 1,5 óra alatt sikerült a célt elérni. Birs közben minden tudományát előszedte, hogy megszabaduljon tőlünk. A repertoár bővelkedett meglepő, a kovács számára is újdonsággal teli meglepetésekkel. Tucatnyiszor elrántott engem, hol a susnyásba, hol a betonon rángatva végig, azt már nem is számoltam, hogy hányszor fejelt le.

Erről érthető módon nem sikerült képeket készítenem, mert repülés közben elég nehéz úgy, hogy a fényképezőgép is megússza. Kovácsunknak pedig elszakította, azaz Birs dizájnnal látta el a kesztyűjét (még jó, hogy dupla volt rajta).
Lényeg a lényeg, rendesen megizzadtunk, mire felkerült mindkét patkó, de végül miénk volt a győzelem.





Birs megmozdulásai alatt, közben, sőt még kicsit utána is foglalkoztatott a gondolat, hogy kb. milyen messze van egy vágóhíd… De az eredmény fényében és azzal a tudattal, hogy Birsnek már sokkal jobb, komfortosabb e sorokat írva és felidézve a történteket nagyokat mosolygok.

Tanulságos, meglepő és fordulatos volt ez a patkolás, érdekes módon erről még soha sehol nem olvastam az interneten a gyógypatkolás címszó alatt…

Pár nap elteltével úgy látszik Birs már megszokta a patkókat. Azt nem várjuk tőle, hogy szálljon-repüljön mostantól, de reméljük, hogy kicsit könnyebbé tettük ezzel neki a mozgást.

Szeretnél Birssel közelebbről is megismerkedni? Szeretettel várunk szombatonként a lópucolós napunkon!

Birset virtuális örökbefogadással is támogathatod!

Juli

Megosztom a Facebookon

Vissza a cikkekhez