Rákosmente Majális 2013
2013.05.21.

Állatotthonunk mindig nagy örömmel fogadja a hasonló meghívásokat, hisz ezeken a rendezvényeken lehetőségünk van népszerűsíteni céljainkat, világnézetünket és persze magát az Állatotthont. Lehetőségünk van arra is, hogy mind a kicsiket, mind a nagyokat megismertessük olyan állatokkal illetve állatfajokkal, akikkel a nagyvárosi lét velejárójaként nem valószínű, hogy nap, mint nap, vagy úgy egyáltalán valaha is találkoznának. Monk, a kis vadmalac, Muki , a kismókus és Azil, a róka valljuk be, minden gyereket elkápráztat egy – egy személyes „találka” alkalmával.



A mostani rendezvény legnagyobb sztárjai mégis a kiskecskék voltak. A lekerített állatsimogatóba beszabaduló gyerkőcök hatalmas lelkesedéssel és szeretettel közeledtek hozzájuk, ők pedig lévén, hogy még csak gidák, érdeklődőek, kedvesek, szíves örömest fogadták a közeledést.





Nyuszijaink és teknőceink is hatalmas népszerűségnek örvendtek, őket talán csak azért nem emeljük ki különösen ebből a szempontból, mert ők állandó sztárok. Egy gyerek sem tud ellenállni az édesen mozgós nyuszi orrnak és egyikük sem bírja megállni, hogy ne vizslassa közelebbről a teknőcök hátán található, érthetetlenül kemény páncélt.





(Itt jegyezném meg, csak zárójelben, privát véleményként/kérésként, hogy rendezvényről, rendezvényre tapasztaljuk, hogy vannak olyan szülők, akik nem akarják, vagy nem tudják gyermekeiket az állatokhoz való helyes közeledésre vagy az állatokkal való helyes bánásmódra megtanítani. Sőt, vannak páran, akik mélységesen mély felháborodással fogadják azt is, ha önkénteseink kedvesen megkérik őket, hogy szóljanak rá a kisgyerekükre, illetve hogyha ez nem történik meg, rászólnak ők a csöppségre, hogy talán a teknős annyira nem szeret fél méter magasról a betonszegélyre landolni, illetve a nyuszi sem szeret „talicskázóst” játszani és nem, nem azért rángatja a lábát, mert gyorsítani akar. Ezek megtörtént esetek, sőt, többszörösen megtörténtek, és sok esetben a szülőnek/ szülőknek eszébe sem jut, hogy talán annak a szerencsétlen párának ez fáj, és nem, nem azért vannak ide kitéve, hogy a gyerekek azt tegyenek velük, amit akarnak. A kicsik nevelése, állatokkal való helyes kontaktálásra való megtanítása nagyon fontos lenne, hisz ők képviselik a következő generációt, ők fogják továbbvinni a mi tanításainkat, eszméinket! Ezért kérünk szépen minden szülőt, hogy próbálja gyermekét a helyes bánásmódra nevelni, arra, hogy a nyuszi szereti a simogatást, de a rángatást kevésbé, és hogy a teknősök is szeretik a közönséget, de a repülést és forgatást, dobálást nem igazán. )

Kis kitérőn után térjünk vissza a rendezvény menetére. Általában úgy zajlanak az ilyen események, hogy egyik percben hatalmas tömeg, majd holtpont és pihenés. Na, most nem így történt! Folyamatos volt a tömeg, sok volt az érdeklődő, a simogatni vágyó kisgyerek. Állatkáink hamar el is fáradtak, délután kettő három körül mindenki kifáradt és lekuporodott valahová egy kis délutáni szundira.
Maszat egy fa tövében.



A gidák összebújva.



Pokol természetesen hol máshol, csakis ölben.


Monk a látogatók nyújtotta koszorúban, hisz egy sztár elvárja, hogy pihi közben is sztárolják!



Muki….hát, mit is mondjak, Muki valójában egész nap ezt csinálta.
Hol a feneke, hol a kis pofija volt kint, felvetve ezzel rengeteg érdeklődőben a kérdést: „Ő él? „
Megszámlálhatatlan alkalommal hagyta el a szánkat ez a pár mondat:

„Ő egy mókus.” – megelőzésképp már kiírtuk, akkor pedig a következő kérdést szegezték nekünk: „Ő tényleg mókus?” A válasz: „Igen, tényleg!
„Igen él!” - Nem is értem, elég abszurd lenne egy halott mókussal rendezvényezni….
„Leesett egy fáról, beverte a fejét, kicsit fogyatékos.”
„Igen, ő volt itt tavaly is”

Ha a legeslegszebb és legmélyebb álmomból riasztanak is fel, tudni fogom, hogy Ő egy fogyatékos kis mókus aki tavaly is járt már itt.



Pár percre „be is zártuk” az állatsimogató „kapuit”. Mikor aztán kinyitottuk őket újra, újfajta rendszert vezettünk be, miszerint egyszerre 6 gyerek tartózkodhat bent, elkerülve ezzel a lábcibálásokat, illetve a gidák esetleges szökési kísérletekre tett lehetőségeinek minimalizálásának érdekében. Mondanom sem kell, perceken belül hatalmas sor alakult ki a bejáratnál, a gyerekek alig várták, hogy bejuthassanak végre vagy újra.









Nézzétek csak ez a két óriásgyerek is, hogy örült, hogy bejuthatott végre!
Mindeközben webshopunk is aktívan működött. Állatotthont támogató bögréket, tollakat, pólókat vásároltak tőlünk pillangók, kutyusok, cicusok és maga Pókember is.





Száz szónak is egy a vége, mi nagyon jól éreztük magunkat. Remek rendezvény volt, remek hangulattal és emberekkel. Reméljük, legközelebb is lehetőséget kapunk a részvételre!

Andi

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon