Noé Állatotthon Logo


1122


English English Deutsch Deutsch Etikus adománygyűjtő szervezet
Gazdikereső kutyák
Gazdikereső cicák
Egyéb gazdikeresők
Talált kutyák
Állandó lakóink
Gazdira találtak
Elhunytak
Lakossági hirdetések
Adomány
Önkéntesek
Támogató Klub
Feliratkozás hírlevelünkre:

Elolvastam az Adatvédelmi tájékoztatót

KeverékKutya Webshop

Etikus Szervezet
Főoldal Rólunk Elérhetőségek Segítség Örökbefogadás Támogatók

 
 

Szerelmünk, Sony!
2013.05.02.

Sziasztok, kedves angyalok!

Régóta tervezem ezt a levelet, azt hiszem, most jött el az ideje, hogy formát öltsön. Talán segít...
Szeretném ugyanis elmondani, MIÉRT IS ÉRDEMES IDŐS KUTYÁT ÖRÖKBEFOGADNI!
Nem véletlenül írtam nagy betűkkel, hiszen olyan kevés esélyük van...!



Ismeritek a történetemet:

Kimentem hozzátok karácsony előtt, mert nagyon szeretem az állatokat, és ilyenkor az ember lánya is fogékonyabb. Akkor még nem láttam Őt, de egy hét múlva megint ott voltam az előző hét hatása alá kerülve, amikor is megkérdeztétek, hogy láttam már a gazdasági udvart? Igen, ott megtörtént a csoda, egy gyönyörű, szomorú szemű kutyus hagyott ott miattam egy gyerekcsoportot, hogy a tenyerembe simuljon. Beleremegett a szívem ebbe a csöndes, alázatos könyörgésbe, minden idegsejtem őrült ordításba kezdett, hogy Ő az, és amikor végigsimítottam a fejét gyengéden, végighullámzott rajtam a szeretet.
Igen, gyáva voltam. Sohasem volt kutyám, kétségeim voltak, vajon nem lesz teher, ha reggelente abban a baromi hidegben is vinni kell sétálni. (Sosem volt az, meglepő, de még élveztem is! ) Komolyan csak ezen vacilláltam, naiv kezdő kutyatulajdonosként nem gondoltam dokira az oltáson kívül. :) Egy hétig feküdtem le úgy minden nap, hogy Rá gondoltam, hogy láttam a szemeit, ahogy az enyémbe nézett. És én minden nap egy kicsit korábbra állítottam az órát, hogy hozzászokjak, hogy felkészüljek, miközben alig vártam a szombatot, hogy ismét érezzem Őt. Minden nap felmentem a honlapotokra, hogy jaj, ugye nem...? Ugye nem előztek meg? Ugye vár még rám?
Igen ott volt. És miután hazajött, az első pillanattól kezdve ragaszkodott. Először talán csak azért, mert én voltam az egyetlen biztos pont az életében. Azt mondják, a jót is szokni kell, neki kb. 2 hét kellett ahhoz, hogy elhiggye, hogy új otthona van, biztonságban van, és ragaszkodunk hozzá, nem hagyjuk el. Egy hónap múlva már el mert menni mellőlem sétánál, tudta, hogy ott vagyok.
No, jól elkalandoztam, hát itt a lényeg:
Sonykám már csaknem 5 hónapja a családunk tagja. A fiatalabb kutyusokkal ellentétben nem rág szét semmit, ellenben hasonlóképpen örül, mint fiatalabb társai, ha hazamegyek. Nem, Ő nem ugrál, viszont farokcsóválva elém szalad, mosolyogva, ragyogó szemekkel, és a kis fejét belefúrja a lábamba. Az orrával bökdös, ha kevesli a simit, mert le merem venni a cipőmet. :) Mindegy, hogy egy órát voltam távol, vagy dolgozni voltam. Ha sétálunk, olyan nincs, hogy nem tudom megfogni, mert kényelmesen döcög mellettem, előttem, vissza-visszanézve. Nem, már nem azt nézi, hogy ott vagyok-e. Mivel nem hall, így jelzi, hogy figyel rám. Valóban, nem teljesen egészséges. De kedveseim, mutassatok EGY idős embert, aki az! Hiszen a fiatalok is sorban járják az orvosokat, nem igaz? Viszont kordában tartható a betegsége 2 gyógyszerrel. Nem is olyan sok, ugye? Pedig 16 éves, az ember-évben 112! Az is igaz, hogy nem teljesen szobatiszta. Hát Istenem, neki nincs inkontinencia betétje, (nem is lesz). Nekem viszont van felmosóvödröm, szép kék. :) De ezek eltörpülnek amellett, hogy mióta ezt a levelet írom, már másodjára jött hozzám bújni. Hogy csak akkor ugat, ha engem akar védeni. Hogy annyira tud örülni nekem, hogy képes elkezdeni ugrálni. (Ilyenkor hangosan kacagok, mókás látvány) Hogy puszival jelzi, ha nem tetszik neki valami. Hogy mellém fekszik szorosan, ha leülök tanulni, (most is itt pihen mellettem), és hogy ha le kell mennie borzasztóan tud hízelegni, hogy menjek már ki és vegyem észre, hogy ő odaáll az ajtóba. :)
Szóval üzenem minden leendő örökbefogadónak, aki fél, hogy felborítja az életét egy kutya, hogy lehet ezt másképp is. Szépen lassan, komótosan, öregurasan, ha így tetszik. Szétrágás, rohangálás nélkül, csendesen szeretve. Örömmel, amikor látom, hogy álmában is mosolyog, mert EZT kapta tőlem idős korára! Hálásan, hogy őszintén szeretve vagyunk, örülve minden percnek, hálásan, hogy Ő az én kutyám.

Szeretettel ölellek Titeket, és mindig hálás leszek azért, amit kaptam Tőletek!

Magdi

ui: Sony kiváló terápiás kutyus. Az egyik barátnőm alapból retteg a kutyáktól, de eljött, hogy lássa Sonyt. Ő megérezte, hogy Kati fél, megállt tőle egy karnyújtásnyira, és megvárta, míg Kati leguggol. 10 másodpercen belül óriási simiparti kezdődött hatalmas nevetésekel!
A környéken lakó kisgyerekek "nem harap", "nem bánt" felkiálltásokkal szaladnak megsimogatni. :)



Megosztom a Facebookon
 
     

Kapcsolódó cikkek:
További cikkek a témában