Noé Állatotthon Logo


1122


English English Deutsch Deutsch Etikus adománygyűjtő szervezet
Gazdikereső kutyák
Gazdikereső cicák
Egyéb gazdikeresők
Talált kutyák
Állandó lakóink
Gazdira találtak
Elhunytak
Lakossági hirdetések
Letöltések
(W)ebnapló
Állati történetek
Állati hírek
Gazdiktól
Állati sztárok
Rólunk írták
Oktatás
Sokkoló
Menhelysegítő Program
Képtár
Speciális programok
Macskamentés
MiniMenhely-program
Boxermentés
Bulldogmentés
Cane corso mentés
Csau-csau mentés
Rókamentés
Lómentés
Linda
Keverék kutya
(P)RÉMSÉG
Adomány
Önkéntesek
Támogató Klub
Feliratkozás hírlevelünkre:

KeverékKutya Webshop

Főoldal Rólunk Elérhetőségek Segítség Örökbefogadás Támogatók

 
 

Szomorú, szürrealista jelenet a magyar állattartási kultúráról
2011.02.16.

Kisállatbörze, hatalmas tömeg. Két nőstény patkányunkat nézegeti egy első pillantásra szimpatikusnak tűnő család. A pateszok nézelődnek, szimatolnak, természetesen mindenkit azonnal elbűvölnek.
- Ezek eladóak? - kérdezi a családfő.
- Nem - válaszolom -, de örökbefogadhatóak.
A családfő arcán boldog vigyor jelenik meg, odakiált az időközben már arrébb nézelődő többi családtagnak:
- Figyi, ezek odaadják őket ingyen!
Ekkor már sejtem, hogy ezeknek legfeljebb IKEÁs plüsspatkányt adnék, de a jómodor kötelez, magamra erőltetem a kedves és segítőkész mosolyt.
- És mi a különbség a lányok meg a fiúk között? - jön az újabb kérdés. Biztosan kezdő állattartók, gondoljuk magunkban, így a kollega kiveszi a hímet is a szállítóból, hogy megmutathassuk a teljesen egyértelmű, igencsak szembetűnő különbséget: a hímek fejével kb. azonos méretű heréket. A családfő elgondolkodva nézi a két állatot, majd odahívja az 5-6 éves forma kislányt.
- Nézd már meg, a mienk ezek közül melyik?
Na szép, gondolom: ezek szerint már van egy patkányuk, aminek még a nemét sem tudják, ráadásul egyedül tartják, ami ennyire szociális, társas állatoknál kifejezetten ellenjavallt - és ráadásul az állat gondozása ezek szerint az éppencsak iskolás korú kislányra van bízva, mintha játékállat volna, holott a patkány nem kifejezetten kisgyerek mellé való. A kislány bizonytalanul rábök a nőstényre, hogy ilyen. Némi vállvonogatás után a család továbbáll, más információra, ne adj' isten tartási tanácsra nem igazán kíváncsiak.
Tíz-tizenöt perc múlva visszatérnek, és a családfő nekünk szegezi a kérdést:
- Ha az egyiket bevállaljuk, adnak hozzá szállító dobozt is?
- Csak úgy nem lehet elvinni az állatainkat - világosítom fel az urat udvariasan. - Örökbefogadási szerződéssel vihetők csak el.
- Ja, és akkor nyilván némi... hmm... segélyezést várnak az állatért - jegyzi meg ő kissé gúnyos éllel.
- Nem - válaszolom -, mi nem kérünk pénzt az állatainkért, de csak szerződéssel vihetők el, és megnézzük, hogy kihez kerül, nem adjuk akárkinek.
A családfő elképed.
- Jönnek ilyen családlátogatásra, vagy mi? - kérdezi.
- Igen - felelem. Erre ő - mily meglepő - gúnyosan nevetni kezd.
- Ezen lehet nevetni, uram - válaszolom -, de nekünk minden állatunk sorsa fontos.
A családfő arcára hirtelen kiül a megvilágosodottak diadalittas arckifejezése; egy fáradhatatlan nyomozó arca lehet ilyen, amikor hosszas fejtörés után végre rájön a titokzatos bűntény nyitjára.
- Áhhááá - mondja -, szóval maguk az állat fejében bejutnak a lakásba, és feltérképezik az értékeket, mi? Na menjünk - veti oda mérgesen, és elrángatja magával a bámészkodó feleséget és kislányt.
- Nekünk minden állatunk fontos, de nem kötelező örökbefogadni tőlünk - mondom búcsúzóul, és kimondhatatlanul örülök, hogy védenceink közül egyik sem került hozzájuk. Csak az dühít, hogy tudom, a következő árusnál megveszik az első állatot pár száz forintért...



Megosztom a Facebookon
 
     

Kapcsolódó cikkek:
További cikkek a témában