Egy ideiglenes befogadó története
2010.09.01.

Tavaly kezdtem pályafutásomat a Noé Állatotthonban, mint ideiglenes cicabefogadó. Remiza cica 2 hónaposan került az otthonba súlyos macskanáthával. Megkérdeztek, pár hétig tudnám-e vállalni itthon, mert kezelni kell a szemét naponta 6-7 alkalommal, és ez nem megoldható a menhelyi körülmények közt. Családi megbeszélés után vállaltam a kicsit.

Amit egy ideiglenes befogadó elronthat az első védencénél azt én megtettem: mivel 2 hétből 3 hónap lett (hiszen gyógyulás után nem volt szívem kivinni, így abban maradtunk, hogy gazdira találásig nálam marad), úgy kezeltem őt is, mint a saját cicáimat, ugyanannyira megszerettem. Csakhogy őt örökbe kellett adnom... Elkerült egy gazdihoz, de az ő cicája nem volt hajlandó megbékélni Remivel, így visszakerült hozzám. Esélyeit növelve végül nagy nehezen úgy döntöttem, hogy kiviszem a Noéra a cicakifutóba. 1 hét múlva eljöttek az álom gazdik de én addigra már teljesen kiborultam,hogy hogy tehettem vele ilyet, hogy tudtam mennyire szeret engem én pedig cserbenhagytam. A többiek végül nagy nehezen megvigasztaltak, de a legmegnyugtatóbb mégis az, hogy Remi azóta is boldogan él az új családjával, voltam nála látogatóban is.

Remiza régen és most:



Abban az évben nem is vállaltam több ideiglenest, sőt, úgy éreztem, hogy megbuktam a "vizsgán". A tapasztaltak mondták, hogy az első a legnehezebb. Hát igazuk volt. Sokat gondolkodtam a dolgokon, rájöttem milyen hibákat követtem el és idén év elején úgy döntöttem megpróbálom újra. A legfontosabb, amit észben kellett tartanom minden percben, hogy a befogadott cica nem az én cicám, bár ugyanannyi, sőt, néha még több törődést igényel. Én "csak" segítek neki,hogy helyre jöjjön és a végén boldogan élhessen az új családjával, ha pedig gazdihoz kerül, akkor nem keseregni kell a hiánya miatt, hanem arra gondolni, hogy az így megürült helyre jöhet a következő rászoruló állat.

Nem is kellett sokáig gondolkoznom, hogy kik legyenek az új kiscicáim: egyből 3 kicsi került hozzám, akiket az állatotthon elé tettek ki. Ők voltak Alex, Olivia és Thomas. Mindhárman még cumiztak. Hosszú hetek következtek, 2-3 órás éjszakai etetésekkel. Bár az ember élőhalottnak érzi magát sokszor, de látni ahogy cseperednek, hogy a törődésnek hála boldog, játékos, egészséges kiscicák lesznek, az mindent megért. A gazdikeresés nem egyszerű, de mindhármuknak álomgazdit sikerült találnom. Az elválás nehéz volt, hisz pár hetes koruktól minden nap velük voltam, megszerettem őket, de sikerült másképp látnom az örökbeadásukat. Tudtam,hogy azzal,hogy elengedem őket esélyt adok más kicsiknek,hogy révbe érjenek.

Thomas régen és most:



Mire kialudtam volna magam addigra jöttek a következő kicsik. Becky, Belzi és Berci cicák nagyon betegen kerültek hozzám. Macskanáthásak voltak, volt hasmenés, csúnya, vörös szem, amit csak el lehet képzelni. Hosszú kezelés után gyönyörű, kedves, egészséges cicák lettek és már mindárman megkapták az álom gazdit.

Becky, Belzi és Berci régen és most:





Végül, de nem utolsósorban pár szó Horatioról, aki jelenleg van nálam. 2-3 napos korában tették ki egy dobozban az állatotthon elé kistestvérével, aki sajnos annyira le volt már gyengülve, hogy néhány nap múlva elment. Horatio azonban nagyon élni akart és ezerrel tepert az anyatejért, mikor egy nálunk lévő mamacica elfogadta őt és szoptatni kezdte. Azonban az anyának hamarosan elapadt a teje, így hazahoztam, hisz más esélye nem volt az életben maradásra. Úgy 1 hetes kora óta van nálam és már 7 hetes nagyfiú. Imádnivaló és mindent megér, hogy láthatom felnőni.



Arra biztatok mindenkit, hogy aki tud segíteni, tegye meg. Nem csak ők lesznek boldog, kiegyensúlyozott cicák, de mi ideiglenes befogadók is többek leszünk általuk. Más emberré tesznek ezek a tapasztalatok, melyek néha nehezek de sosem cserélném el őket semmire.

Örülök, hogy segíthettem nektek: Remiza, Olívia,Tomi, Alex, Becky, Belzi, Berci és Horatio… és az évnek még nincs vége...


Viki

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon