Elhanyagolt állatok
2010.03.23.

Amikor kidobott, magukra hagyott állatokról szólnak a hírek, a szomorú történetek főszereplője a legtöbb esetben kutya vagy macska. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy csak ők kóborolnak gazdátlanul. Más kisállatokat, a vadászgörénytől kezdve a hörcsögön át a tengerimalacig, ugyanúgy kidobnak felelőtlen állattartók, és az ő túlélési esélyeik még rosszabbak, mint a kutyáké vagy cicáké.

A nem megfelelő tartás gyakori következménye a nem kívánt szaporulat, a rágcsálók többsége pedig igen szapora állat. A felelőtlen "gazdi" számára ilyenkor a legegyszerűbb megoldás, hogy a felesleges vagy megunt kisállatokat magára hagyja egy parkban abban a hitben, hogy ezzel a probléma megoldódott. Ezeknek az állatoknak csak elenyésző része jut el valamilyen állatvédő szervezethez vagy gondos gazdihoz, a legtöbbjük pár napon belül elpusztul a sokk és a táplálékhiány következtében. Rágcsálómentő Csoportunk a napokban egy utcára tett tengerimalac életéért küzdött - sajnos, hiába. Az állat talán már hosszú hetek óta az utcán kóborolt.

Rágcsálómentő csoportunk tollából:

Pénteken késő este telefonhívást kaptunk, miszerint találtak egy lesoványodott, rossz állapotban lévő tengermalacot Pécelen. Szerencsére az egyik önkéntesünk ott volt a közelben, így be tudta fogadni éjszakára az állatkát, aki sajnos valóban nagyon rossz bőrben volt. A valamikor talán jobb napokat látott, fekete-fehér foltos, rozettás tengerimalac fiúcska annyira sovány volt, hogy világosan kirajzolódott a gerince és a medencecsontja, és olyan súlyos rühösség kínozta, hogy a bőre már szinte páncéllá vastagodott és tele volt sebekkel. Emellett mozgásproblémái is voltak: néha elesett, és nem bírt felállni, nehezen mozgott, és az egyik hátsó lábára nem tudott ránehezedni. Azonnal kapott parazitamentesítőt. Sejtettük, hogy nagy a baj, így másnap reggel állatorvoshoz vittük. Még a Noé Állatotthon sokat tapasztalt orvosai is hüledeztek, hogy életükben nem láttak még ilyen rossz állapotban lévő tengerimalacot. Az is elképzelhető, hogy Domino az elmúlt heteket gazdátlanul, a városban kóborolva töltötte, harcolva a túlélésért. Az orvosok nem biztattak túl sok jóval, de adni akartunk neki egy esélyt, hátha erőre kap, így a kezelés mellett döntöttünk.



Domino, amikor hozzánk került

Miután átesett egy újabb parazitamentesítő kezelésen és antibiotikumot illetve vitaminokat kapott, a fekete-fehér mintája után Domino névre keresztelt malackát az egyik önkéntesünk vitte haza, hogy nyugalomban lábadozhasson. Abban maradtunk az állatorvossal, hogy folyamatosan figyeljük az állatot, és két nap múlva újra elvisszük a rendelőbe egy alapos vizsgálatra, hogy lássuk, javul-e az állapota, jól reagál-e a kezelésre.





Az állat iszonyúan rühös volt, a bőre szinte páncéllá alakult a folyamatos gyulladástól, és a soványságtól tisztán kivehető volt a gerince és a medencecsontja

Az első két nap némi bizakodásra adott okot. Domino a helyzethez képest jókedvű volt, evett-ivott, az emberektől nem félt. Bár a kézbe fogást nehezen viselte és a mozgás még mindig nehezen ment neki, úgy tűnt, keményen harcol az életéért és nem adja fel. Örömünk azonban sajnos korai volt. A nyugalomban és viszonylagos jókedvben eltöltött vasárnap után Domino állapota hétfő reggelre látványosan leromlott, mozgászavarai ijesztő méreteket öltöttek, görcsök kínozták és teljesen apatikus lett. Önkéntesünk nem várta meg az estére megbeszélt időpontot, hanem azonnal ment vele az állatorvoshoz, de sajnos már így is késő volt: Domino a rendelő felé vezető úton, a taxiban elpusztult.



Alig tudott lábra állni a gyengeségtől

Ennek a szegény tengerimalacnak a sorsa nem csak azért tragikus, mert ha egy kicsit korábban kerül hozzánk, talán még megmenthettük volna, de azért is, mert egy szomorú tényre hívja fel a figyelmet. Még megbecsülni sem lehet azoknak a kisállatoknak a számát, amiket „gazdájuk” - ilyen vagy olyan megfontolásból – kidob, vagy egyféle hazug, romantikus képzettől vezérelve „visszaenged a természetbe”. Domino nem magától kóborolt el, hiszen annak a valószínűsége, hogy egy lakásban, megfelelő ketrecben tartott, gondoskodást és figyelmet kapó tengerimalac megszökjön, szinte nulla. Sokkal valószínűbb, hogy eredeti „gazdája” így kívánt megszabadulni a teherré vált állattól. Bizonyára sokan abba a hitbe ringatják magukat, hogy egy kisállat megtalálja a túléléshez szükséges táplálékot, búvóhelyet egy parkban vagy egy erdőben, de ez teljes mértékben tévhit! A háziállatként, kedvencnek tartott rágcsálók ugyanúgy (sőt, talán még inkább) függnek az embertől, mint egy kutya, nem lehet őket „visszavadítani”, és emberi gondoskodás nélkül nem maradnak életben. Aki „szabadon engedi” kisállatát, pontosan arra a szörnyű sorsra, szenvedésre és halálra ítéli, mint ami Dominonak is osztályrészül jutott!

Nyugodj békében, Domino, kis barátunk! Most már semmi se fáj.

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon