Gyakorlati napló egy önkéntesünk tollából II. rész
2010.02.09.

A történet I.része itt olvasható!

Rókák
Legtöbb időmet a rókák megfigyelésére fordítottam.
A rókákkal kapcsolatosan szeretném bemutatni a Noé Állatotthon Alapítvány Rókamentő Projektjét.
A Noé Állatotthon 2009 tavaszán indította el a Rókamentő Projektet, melynek szükségességére akkor döbbentünk rá, amikor első rókakölykünket befogadtuk.
Eleinte nem is gondoltuk, hogy a rókák mentésére ma Magyarországon ekkora szükség van, de azonnal szembesültünk vele, hiszen, amikor kiderült a nagyközönség számára a róka befogadása, pár héten belül elárasztottak bennünket a kölyökrókák.
Sok rókakölykünk sérülten került hozzánk, ők egy mostanában divattá vált vadászati módszer, a kotorékozás áldozatai.



Egy újabb emberi hatásra bekövetkezett környezeti katasztrófa eredményeként a rókák túlszaporodtak, mivel egyetlen természetes ellenségük sem maradt (farkas, medve, ragadozó madarak).

A vadászok azzal érvelnek, hogy vadászatuk azért szükséges, mivel veszettséget és más betegségeket terjesztenek, tizedelik az apróvadállományt és bejárnak a városokba is élelemért. Az alapítvány álláspontja szerint ez nem elfogadható indok, hiszen a rókák veszettség elleni orális vakcinázása a 90-es évek közepétől jól és hatékonyan működik; rengeteg rágcsálót irtanak ki a kölyöknevelés időszakában; a városba való bejárásuk pedig messze nem olyan mértékű, ami komoly gondot okozna a lakosságnak egy-két hanyagul kirakott szemetes zacskó széttépésén kívül.
Az pedig, hogy vidéken tizedelik a baromfiállományt, mindig is így volt, és ez nem ok arra, hogy egy állat életét kínok között kioltsák.

A kotorékozás vitatható vadászati forma, jogi szabályozása hiányos és elégtelen, sok pontjában - elvileg - teljesen ellentmond az állatvédelmi törvénynek. Ez azért történhet meg, mert Magyarországon a róka és a borz dúvadnak minősül, vadászatuk bármilyen eszközzel megengedett, ráadásul még csak vadászvizsgát sem kell tennie annak az embernek, aki ezzel a "nemes sporttal" kívánja elütni a szabadidejét.

Érdekesség, hogy a vadászati törvény kimondja: dúvadat irtani az utódnevelés (szarkák, varjak esetében a költés) időszaka alatt tilos - kivételt képez ez alól a róka, mely az év bármely szakában szabadon vadászható akár természetvédelmi területen, nemzeti parkokban is.

A kotorékozás gyakorlatilag arról szól, hogy kutyákat (pl. jagdterrier, jack russel terrier, szálkásszőrű tacskó, stb.) engednek le lakott róka- vagy borzvárakba. A kotorékozásnak több módja is van, de mindegyik lényege az, hogy a rókának gyakorlatilag a legminimálisabb esélye sincs a túlélésre, a kérdés pusztán csak annyi, hogy mennyi kínnal, félelemmel és fájdalommal jár, míg elpusztul.
A kotorékozás során a kutyákat a vadász beküldi a kotorékba, és azok lent a föld alatt a fojtják meg a rókát. Ha a vad a menekülést választja, akkor a vadász lövi le. Ha a róka vagy borz kitartóan védi magát egy végkatlanban, akkor a vadász leás és hurokkal fogja meg, esetleg agyoncsapja az ásóval. A borz rendkívül kemény ellenfél, az esetek többségében a kutyák is nagyon komolyan sérülnek az ellenük folytatott harcban.

A kotorékozás egyik "idénye" a kora tavasz. Ekkor állomány-apasztásra hivatkozva lehet akár napi 30-40 szopós vagy még az önálló életre képtelen kisrókát fogni. Ezeket a kutya akár helyben megölheti, de gyakori, hogy a vadász kiássa őket és értékesíti a kölyköket (interneten, stb.), de az ilyen kisrókák gyakran még keservesebb sorsra jutnak: könnyű gyakorló-prédái lesznek fiatal, kezdő, tapasztalatlan kotorékkutyáknak.

Még ezek is szerencsének mondhatók azonban azokhoz a társaikhoz képest, akiket a vadász megtart és a továbbiakban háznál nevel, mivel az ő sorsuk onnantól az, hogy mesterséges kotorékban gyakorlatozzanak rajtuk fiatal kutyák. Mivel a rókák ketrecben vannak, ezért hosszú évekig is tarthat a rettegéssel, félelemmel teli életük.
A kotorékozás másik fő idénye a téli koslatáskor van, ekkor "ugrasztós" kutyákat alkalmaznak és a rókát vadász lövi ki.

Bárhogy is, a kotorékozás nem más, mint - nem természetes indokok által diktált - állat és állat közti harc, azaz állatviadal.
Az állatviadalt szigorúan tiltja a büntető törvénykönyv (Btk.) és az állatvédelmi törvény, a kotorékozás azonban kivételt képez ez alól.
Ez már csak amiatt is rendkívül aggályos, mivel a 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról egyértelműen fogalmaz arról, hogy milyen vadászati eszközök vannak: vadászlőfegyver, vadászíj, ragadozó madár (vadászmadár) és legális csapda. A kutya ezek egyikébe sem tartozik bele! A jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra is, hogy róka vadászható legyen: éjszaka, fényszóróval, vadbefogó hálóval, vagy vegyszerrel. Amit a jogszabály a róka esetében megenged, azt minden más faj esetében szigorúan tilt!

Vannak kiskapuk, de erre senki nem fordít figyelmet, a törvény ugyanis lehetőséget biztosít arra is, hogy a róka befogása és megölése helyett ivartalanítás és egyéb, életet nem követelő eljárásokat alkalmazhassanak, amikor az csak lehetséges.

A róka és borz vadászatán belül a kotorékozásra vonatkozó törvények tehát rendkívül kuszák és átláthatatlanok, a többféle értelmezés miatt pedig kilyukadtunk oda, hogy miért nem jó ma Magyarországon rókának lenni, és hogy miért fordít kiemelt figyelmet a Noé Állatotthon Alapítvány a 2009-ben beindult Rókamentő Projektre.




Eredeti terv az volt, hogy a gondozásba került rókakölyköket felerősítik, azután visszaengedik a természetbe, azonban ez több dolog miatt is meghiúsult.
Az első ok, hogy az egész országban nem találtunk olyan helyet, ahol tisztességesen, biztonságban élhettek volna tovább. Sok vadasparkban egyszerűen elkeserítő a rókák elhelyezése, a szabad természetben pedig a kotorékozás jelentene számukra komoly és valós veszélyt. A második ok pedig az, hogy minden próbálkozásunk ellenére a rókák túlzottan leszelídültek…
Hiába próbáltam nem-kommunikálni velük, elkerülni őket, annyira megszoktak, hogy farkcsóválva várták az élelmet, mai napig ugrálnak rám, mint a kutyák.

A Rókarezervátum - mely Magyarországon, de talán egész Európában is egyedülálló kezdeményezés - 570 m2 területen helyezkedik el az Állatotthon területén. Az ide kerülő rókáknak igyekszünk tökéletes elhelyezést biztosítani: kifutójukat másfél méter mélységben betonacélhálóval kerítjük le, így biztosítva számukra azt, hogy kotorékokat készítsenek, de ne szökhessenek ki. A területet fákkal, bokrokkal ültetjük be, több odvas fatörzs szolgál számukra búvóhelyül. A kerítés 2 méter magas, a kerítésen kívül villanypásztort telepítettünk, ami engedi megismerni a hozzánk látogató felnőtteket és gyerekeket a rókákkal és borzokkal, de egyben az állatokat is védi tőlük.

A Rezervátumba bekerülő rókák és borzok mindegyike rendelkezik az alapimmunizáláshoz szükséges oltásokkal és évi rendszeres vakcinázásukra is nagy figyelmet fordítunk. Mindegyik állat (kanok és szukák is) ivartalanítva vannak, így elkerülve a felesleges szaporulatot.

„Bízunk benne, hogy rókáink és borzaink hosszú és boldog életet élnek majd, hiszen míg például a rókák átlagéletkora a vadonban 5 év, addig fogságban akár 15 évig is élhetnek.”-állítja bizakodóan Zoli.


/Hernádi Katalin, SZIE-MKK-KTI, 2010/
folyt.köv.

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon