Hektor új élete!
2009.12.10.

Kedves Noé Állatotthon!

Először is szeretnék nektek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni!

Ahogy megígértem, megpróbálok rendszeresen jelentkezni HEKTOR „új életével” kapcsolatban.

Utolsó levelem óta, amiben az utazásról, megérkezésről és az ismerkedésről írtam, igazából sok minden nem történt, de ez a „kevés” esemény mégis azt gondolom jelentőségteljes volt.

„Kutya doki”
Állatorvosunk megérkezett egy szombat délután hozzánk, hogy megvizsgálja a „matuzsálemet”. Persze mi Hektorral a kapuba vártuk, szegény doki amint meglátta Hekit kicsit lemerevedett, majd a szokásos beviharzása helyett megkérdezte, hogy esetleg be jöhet-e, mi természetesen készségesen beengedtük. Mivel rutinos a doki hamar rájött, hogy a nagy mackó inkább bárány, így hamar összebarátkoztak. Hektor ismét nagyon jól viselkedett, szó nélkül hagyta, hogy vizsgálgassák, a szokásos „úriember vagyok, és különben is hidegen hagy” stílusában. A diagnózis: „tényleg valódi matuzsálem, a korához képest jó állapotban van, csodaszámba megy”; hátsó és nyak ízületei meszesek, de ez ebben a korban szinte természetes, minden más vizsgálat negatív lett (cukor, szív, bőr,tüdő, stb.) - Mondjuk azt érdemes lett volna látni ahogy Heki után szaladgálok egy tállal vizeletgyűjtés céljából. - Azért kapott a télre való felkészítéshez pár injekciót: immunerősítő, vitamin, gyulladásgátló. Jelzem a szurikat is sztoikus nyugalommal tűrte.
Sokat beszélgettünk még Hektorról az állatorvossal, akinek az a véleménye, hogy fénykorában nagyon impozáns kutya lehetett, a mostani 58 kg helyett, biztos volt 70-80 kg. Valószínűleg fájhatnak az ízületei, de mivel stramm és kemény fiú ezt nem mutatja. És bizony vigyázni kell rá, mert a szeretet utáni vágyában igenis túlerőltetheti magát a sok mászkálással. Viszont, hogy ne merevedjenek az ízületei sétálnia kell.

A kutya doki látogatása és tanácsai után hozzászoktattuk magunkat egy erőtakarékos, de mozgásos napirendre. Ez úgy látszik eddig beválik…

„Kényeztetés”
Az etetésnél is szépen beálltunk egy rendre, egyik nap főtt kaját kapnak (húsi+egy kis kenyér+ belecsempészve vitamin), másnap száraztápot – ezt sokáig figyeltem, hogy Heki meg tudja-e rágni, de nem okoz neki problémát, lehet, hogy azért nem mert nagyon jó minőségű (Eukanuba) tápot kapnak és ízlik neki.
Ezen a téren plusz is van. Hektor hétvégenként ha otthon vagyok, még kap konzerves kaját is amit előszeretettel kézből eszik. Tudom, hogy erre minden „kutyásnak” fel áll a hátán a szőr, normális esetben nekem is, de Hektor ennyi szenvedés után megérdemel egy kis kényeztetést, és különben is nagyon aranyos miközben a kezemen nyámmog.
Persze kapnak egy csomó jutalomfalatot is mert mindig jól viselkednek, mivel különbség van Hektor és társa Kíra között, Hektor mindig elveszi, Kíra csak kivételes alkalommal (kaja után egyáltalán nem, mert nem éhes), ebből gondolom, hogy Hekinek inkább a szeretet kifejezését jelenti kutyanyelven és boldog, mert ilyenkor „vigyorog”.

De Hektor önmagát is tudja kényeztetni, ha leheveredik mindig keres magának egy szőnyeget, vagy valami puhát, az is elég neki ha a „heverője” olyan kicsi, hogy csak a fejét tudja rátenni Ő már akkor is kényelembe helyezte magát. Többek között ezért is van az mostanában, hogy az udvaron és a házba több helyen is szőnyegdarabok találhatók nálunk.

„Séta”
Egy verőfényes napon úgy döntöttem kisebb sétára indulunk az utcába, ennek oka az volt, hogy Hektor sok időt tölt el azzal, hogy a kapunkba nézelődik kifelé, ezért azt gondoltam kíváncsi a kapun túli világra is.
Persze ezt elő kellett készíteni, hogy ne legyen megerőltető, de ez sikerült is. Sokszor nem fogunk sétálni ezt elhatároztam, mert én teljesen „túl aggódtam” az egészet. Féltem, hogy kimerül, bár Őt ez nem zavarta, sőt amikor visszamentünk igen komolyan elgondolkozott azon, hogy be menjen-e a kapun vagy inkább sétáljunk még. (Összesen kb. 200 méter volt oda vissza, de nekem köszönhetően ezt többszöri pihenéssel hajtottuk végre, Hektor pedig nem értette miért kell pihizni.)
Különben roppant büszkén lépkedtünk egymás mellet, mert Hektor még mindig nagyon impozáns látvány, persze Ő is kihúzta magát, igazán méltóság teljes volt. Ezt mutatja az is, hogy séta közben velünk szembe sétáltattak két „szoba kutyát”, kb. 10 méterre voltak tőlünk amikor meglátták Hekit és egyből úgy gondolták, hogy mégsem arra akarnak jönni. Sarkon fordultak és pár másodperc múlva el is tűntek. Nyilván nem tudhatták, hogy mi nem ereszkedünk le odáig, hogy holmi más kutyákkal foglalkozzunk, vagy egyáltalán tudomást vegyünk róluk.


Összefoglalva azt hiszem nagyon jól érezzük magunkat és boldogok vagyunk. Mostanában Hektor szokása lett, hogy ha leguggolok vagy leülök az ölembe hajtja a fejét, egyszer el is szundikált így, ülve. Nagyon aranyos. És a lényeg: már megkaptam az első nyálas puszit is tőle!!!
Nagyon jó kutya Hektor, egyszerűen a maga nyugodt természetével is le tud nyugtatni, sokat nézelődünk a kapuban úgy hogy mellettem ül, és nekem támaszkodik. Úgy vettem észre nagyon szereti ha ölelgetjük, ez úgy történik, hogy elénk ül, mi pedig leguggolunk hozzá és átöleljük, erre ő hozzánk simul, fejét vagy az vállunkra hajtja vagy az ölünkbe és kész is a boldogság. Másik kedvence ha kefélgetem a bundáját és vakargatom a nyakát és a hátát, ilyenkor vigyorog a legszélesebben.

Nem tudom eléggé megköszönni nektek, hogy belénk helyeztétek a bizalmat azzal, hogy ránk bíztátok ŐT!
Igyekszünk boldoggá tenni Hektort, még ha ez túlzásokkal jár is (pl. kézből etetés), és most már nemcsak reménykedünk, de bizakodunk is, hogy ez még sokáig sikerülni fog. De - mivel a kora miatt is szükséges erre gondolni - , minden percet úgy töltünk és mindig úgy búcsúzkodunk mintha az utolsó lenne.

De félre a szomorú gondolatokkal, még egyszer kellemes ünnepeket kívánok nektek és a „bentlakóknak”. Én már megvettem Hektor karácsonyi ajándékát…

Homoki Katalin



Fotók

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon