Együtt kezdtük és együtt is folytatjuk.
2023.05.29.
Végre állatvédelmi szervezetekhez került a 9 művésznő által Gyöngyösről elszállított kutya, akikből a végére 10 lett.
Meghívásra mentünk az állatokért. Ez fontos dolog, hiszen a rendőrség semmi állatkínzásra utaló jelet nem talált. Ezt tessék jól megjegyezni.
Javarészt boldog kutyák vártak minket a helyszínen. Boldogan szaladgáltak a brutális kezeletlen vérömlenyes fülű bulldogok, de az is akinek egészen biztos, hogy a szemét el kell távolítani. A pár nappal ezelőtt a többi kutya által szétharapott kutyus kicsit bágyadtabb volt, bár nem is csoda, hiszen kezeletlenségből fakadó gyulladás és a fájdalom nem kellemes, főleg nem akkor ha a kutya testét már a nyüvek kezdik ellepni és őt elevenen megenni.
Az állatok mind elhanyagoltak és soványak, borzasztóan büdösek és egyik sem kapott a jeles csütörtök óta állatorvosi ellátást, pedig kellett volna.
A rendőrség szerint pedig állatkínzásra utaló jel nincs.
Mintha a világ kifordult volna önmagából.
Kilenc kutyáért érkeztünk, de tíz lett belőle.
Teljesen véletlenül vettünk észre egy kisebb szállítóboxban megbújó francia bulldogot. Mind a kettő füle vérömlenyes, gyulladt és gennyedzik.
Megkérdeztük, hogy hát ő mégis, hogyan került ide?
“Nem tudjuk!”
“Bedobták!”
Egyedi azonosítója alapján egyértelmű volt, hogy a pár napja kialakult történethez köthető. ( még szerencse, hogy volt velünk ma egy zseniális állatorvos )
Az igazságot szerintem sose fogjuk megtudni. Ennek pedig egyetlen oka az lesz, hogy hatóságok folyamatosan követik el a hibákat.
Ezek a szerencsétlen, beteg kutyák el lettek hozva, megmentés címszóval, ki lettek rakva az udvarra aztán kaptak enni és inni. Szenvedésük a mai napig nem lett se tompítva, se kezelve, sőt a helyzet is csak rosszabb lett, hiszen összeverekedtek, ami szintén nem lett orvosolva.
Ezek az állatok mind állatkínzás áldozatai, mindnek azonnal orvoshoz kellett volna kerülnie.
Borzasztóan el vagyunk keseredve.
Ha a hatóságok nem védik meg őket, akkor ki fogja?
Mi van akkor, ha van esetleg egy 11. vagy 12. szenvedő állat, akinek segítségre van szüksége?
Dolly miért nem vitte el állatorvoshoz ezeket az állatokat? Miért nem nyújtott segítséget annak, akit nála tépett szét a többi kutya?
A válaszokat es az igazat szerintünk sose fogjuk megtudni.
Csak reménykedni tudunk, hogy nincs több ilyen borzasztó állapotú kutya vagy esetleg macska.
De mi van, ha mégis?
#ÁllatmentőSzolgálatAlapítvány
#ÉbredőBolygóAlapítvány
#GyöngyösiÁllatmentőAlapítvány
#MosolyÁllatvédőEgyesületésRehabilitációsKözpont
#NagyatádiÁllatvédEgyesület
#NOÉÁllatotthonAlapítvány
#PutrinkaÁllatésTermészetvédőAlapítvány
#RexKutyaotthonAlapítvány
#VahurÁllatvédőEgyesület
Együtt többek vagyunk❤️
A Noé Állatotthon Alapítvány gondozásába újabb 3 kutya került - 2 francia bulldog és egy szőrös talán havanese szerű. Ők is büdösek, koszosak és rossz egészségügyi állapotban vannak. Kezelésre és műtétekre szorulnak.
Hamarosan egyenként is bemutatjuk Őket nektek.
Hálásan köszönjük, ha hozzá tudsz járulni a költségeikhez!
Közvetlen bankkártyás adományozással:
https://adjukossze.hu/.../noe-allatotthon.../tamogatomBankszámlaszámunk: OTP 11710002-20083777
PayPal utalással: info@noeallatotthon.hu
Kérjük, a közlemény rovatba írjátok be: Gyöngyösi szaporítótelep
Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!!
EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE 500 FT-OT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at.
Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Vodafone hálózatából hívás és sms is küldhető, Yettel előfizetésről csak sms-ben érhető el a szolgáltatás.
Hálásan köszönjük! 🙏
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon