„Nehogy egy kutyával gyertek haza!”
2022.11.29.

HÍREK A GAZDIKTÓL!
#Jacob ❤
Kedves Noésok!
Szeretném megosztani veletek az én történetemet.
Az 50-es szülőknek a 20-on éves gyermekekkel új korszak kezdődik az életükben. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a srácok a saját életüket élik, míg mi a dolgos hétköznapok
monoton körforgásában lapozzuk az asztalinaptárat.
Irodai munka, stresszes munkakör, szellemi fáradtság, kevés mozgás, ami egy olyan egyirányú utcába vezet, amiből nehéz kitolatni. Amikor már kézzel fogható problémák
jelentkeznek, akkor azt szokták mondani, hogy „teljes életmódváltást javasolnak!”.
De, hogy mi is ez valójában, arra nem sokan tudnak valós megoldásokkal előállni.
15 évet élt velünk egy közepes termetű yorkshire terrier, aki feleségem és anyukája számára
rendszeres napi rutint biztosított. Az évek múlásával egyre öntudatosabb kutyus lett, aki nem
csak követelte, de meg is szerezte a neki járó figyelmet és kényelmet – beleértve a TV fotelt
is. Az évek alatt egyet biztosan tudtam, az otthonomban több háziállatot biztosan nem
szeretnék. A kutyus megöregedett és az örök vadászmezőkre költözött, így jobbára feleségemmel ketten maradtunk a covid időszakára. A kutyus nélküli első hónapokban érzett szabadságot egy alig érezhető üresség váltotta fel,
amire lányom érzékien csapott le és invitálta meg páromat egy Noés kutyasétáltatásra.
„Nehogy egy kutyával gyertek haza!” útravalóval indultak neki egy februári szombat reggelen.
Jó levegő, szép környezet, profi csapat, nagyszerű emberek és még nagyszerűbb ebek…
Jöttek a fotók és az élmények, aminek következő héten már én is részese akartam lenni.
Át a kapun, keresztül a kennelek között irány hátra, ahol a kevésbé népszerű, de annál
nagyobb állatok élték mindennapjaikat. Közel 100 kilósan, gyermekkorom 5 nagytestű kerti
kutyája után, izgatottan vártam, hogy végre közel kerülhessek ismét egy „igazi kutyához”!
Mi is az az érzés, amikor az ember megpillant valakit, akinél azt érzi, hogy valami olyan
kapocs van köztük, ami racionális érvekkel, kimondott szavakkal meg sem magyarázható?
Ott feküdt Ő, 40 kiló megtestesült nyugalom, előkelő béke hihetetlen erővel párosulva.
„Vihetem Őt?” Vihettem!!! …márhogy a póráz végét foghattam, mert valójában Ő vitt
engem! Feledhetetlen élmény volt, szuper időtöltés volt a napsütéses tél végi napon együtt a
srácokkal és a sétáltatott kutyákkal!
Aztán indult a heti rutin, de az érzés megmaradt. Vártam a következő szombatot, az újabb
találkozást. És jött egy újabb szombat, amin esett, meg egy másik, amin hideg szél fújt, meg
egy következő, amin gyönyörűen sütött a nap… és a télnek már nyoma sem volt, a határ már
zöldelt, és már teljesen természetes volt, hogy a szombatot együtt töltjük.
Ha az utcáról a kerítésnél megszólítottam az általam adott nevén „Jákob!”, már őszinte
örömmel és izgalommal várt a ketrecénél. Eközben a Noés szakemberekkel egyezkedtem
Jákob szükséges kezeléséről, otthon fúrtam-faragtam, kerítést építettem, kutyasulit néztem és
a családdal polemizáltam arról, hogy milyen lenne, ha Jákob velünk lakna.
Május közepére a kérdés már nem volt kérdés, mi valamiért összetartozunk! De az kérdés
volt, hogy hogyan tovább?!?!? …egy májusi szombat reggelig!
* Haza szeretném vinni? Igen! Haza is vittem!
* Jó lenne neki egy sorházas telepen egy kicsi kerttel? Jó neki! Pláne a terasz és a kertipad!
* Nem fog elszökni? De, ha rossz a kerítés! Már rendben van, így bolond lenne!
* Mi lesz a betegségével? Kezeljük és meg fog gyógyulni! A nekem szükségtelen
gyógyszerek (vérnyomásra, elalvásra, nyugalomra…) meg pont fedezik!
* Hogy fog viselkedni a családdal, a barátokkal, a szomszédokkal? Barátságosan! Ahogy
velem is és velük is szombati séták során!
* Mennyit fog enni egy ekkora kutya? Nem többet, mint a kamasz srácod, az tuti!
* Bele fog férni a mindennapokba a kutya rutinja? Belefér! Minden nap 5-kor kelek, 1-1 óra
séta reggel és este közte meg szabad az egész nap!
* Fog velem együttműködni az új közegében napról-napra? Igen! Naná, mert a több hónapi
sétáknál kiderült, hogy jó csapat vagyunk!
* Nem fog bosszúságot okozni? Dehogynem! Néha! De százszor annyi örömöt és derűt hoz a
szürke hétköznapokba!
De ha a dolgokat ilyen racionálisan mérlegeljük, akkor a lényeg meglátásához egy kicsit más
szemlélet szükséges!
* Amikor reggel és este sétálni mész, újra érzed a természetet – a szelet, az esőt, az illatokat,
látod az évszakok változását, a napfelkeltéket és a csillagokat.
* Amikor a pórázt megrántva indul neki a világnak, akkor érzed, hogy élsz, mert van benned
még erő, hogy talpon maradj, és újra megérezheted a gondtalan és céltalan szabadság érzését.
* Amikor megérkeztek a reggeli séta után és veszel egy frissítő zuhanyt, akkor érzed, hogy
mennyivel frissebben és derűsebben indul a nap, mint korábban.
* Amikor néhány hónap múlva ráállsz a mérlegre és látod a mínusz 6-8 kilót, akkor tudod,
hogy elindultál egy sokkal egészségesebb úton, mint amin addig jártál.
* Amikor átformálod a környezeted, hogy a kutya igényinek is megfeleljen, akkor jössz rá,
hogy a „jó” és „szép” dolgokat is érdemes részben elengedni, mert csak akkor nyílik lehetőség
arra, hogy sokkal jobb dolgok férjenek a helyükre.
* Amikor hozzád simul és érzed az örömet, a viszonzott szeretetet, akkor jössz rá, hogy nem a
makulátlan gyeped az öröm igazi forrása.
* Amikor a kutyára nézel, jobb embernek érezheted magad, mert otthont adtál valakinek és
egy jobb életet, mint ami Nélküled várt volna Rá.
Kedves Noésok és jövőbeni Noésok!
Menjetek kutyát sétáltatni – lehetőleg családosan –, és ha megérint Titeket is „az a bizonyos
érzés”, akkor nyitott szívvel engedjetek neki teret, mert én már biztos vagyok benne, hogy –
akár nálam felelősebben is átgondolva – egy nagy, fekete, 3 éves kutya örökbefogadása nem
probléma, hanem lehetőség – lehetséges útja a „teljes életmódváltásnak” ebben a rohanó
világban!

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon