|
|
|
|
Az emberi gonoszság
2007.04.20.
Mi, állatvédők régóta tudjuk, hogy az emberi gonoszságnak nincsen határa; nem kímél semmilyen élőlényt. Állat-társaink mindenben kiszolgálnak minket; megesszük húsukat, hordjuk bőrüket, bundájukat, kísérletezünk rajtuk, ajándéktárgyakat készítünk belőlük vagy épp kedvtelésből öljük őket halomra, hogy trófeáikkal kérkedhessünk.
A kutya az állatok angyala. Önként hajtja rabigába a fejét, szolgálja és védi gazdáját, az Embert, akire Istenként néz fel. Mégis mi késztethet valakit arra, hogy e csodálatos élőlényt megfossza alapvető szükségleteitől, kidobja, megverje, megkínozza, éheztesse? Micsoda torz lélek lehet az, aki szándékosan fájdalmat okoz ennek a négylábon járó csodának?
Biztos vagyok benne, hogy sok olvasónk emlékszik még Nyakasra, a bájos kölyökkutyára, akit hajléktalanoktól mentettünk meg és akinek életéért hetekig annyian aggódtunk és annyit küszködtünk. Nyakas esete sajnos nem volt egyedi; a múlt héten egy hasonló hányattatásokon átesett kutyus érkezett hozzánk Dömsödről. Apu nevű kutyusunkat saját gazdája kötötte ki úgy, hogy csoda, hogy szegény állat végül életben maradt. Nyakából még most, egy hét múltán is folyik a genny, és még egy méter távolságból is érezni a rothadó hús szagát...
Szegény apu ennek ellenére tüneményes kutyus; bodogan csóválva szalad a gondozók elé, mintha mi sem történt volna és mindent megtesz egy jó szóért.
De nem csak a kutyákat sújtja az emberi gonoszság; a hét elején egy cica került be hozzánk borzasztó állapotban. Az Örs Vezér tér mellett egy hatalmas telepen, ahol számos cég irodája található, régóta él már egy szép nagy macskakolónia, melyet segítségünkkel és a teleptulajdonos támogatásával ivartalaníttattunk és sorsukat azóta is figyelemmel kísérjük. Néhány héttel ezelőtt valaki egy lábfogó csapdát rejthetett el valahol az egyik kis cicacsoport útjában, mivel egymás után három macska is hasonló, szörnyű lábsérülésekkel került elő.
Incsi cica, a másfél év körüli kandúr két hete járhatott pórul; az etetők véresen, sántán, kilógó nyílt töréssel látták meg a cicát, aki teljesen megvadult a fájdalomtól; lehetetlen volt megfogni. Incsi ezután két hétre eltűnt, majd hétfőn került elő lesoványodva, még mindig vérző-gennyedző sebekkel, borzasztó büdösen; hátsó lábain rohadt a hús. Ekkor már annyira rossz állapotban volt és úgy ki volt éhezve, hogy sikerült megfogni őt; szinte biztosak voltunk benne, hogy előrehaladott vérmérgezése lehet és attól tartottunk, hogy egyik lábát amputálni kell majd.
Szerencsére a bámulatos macskatermészet úgy tűnik, ezúttal felülkerekedett az emberi gonoszság csapdáján és Incsi egymaga szinte leküzdötte a fertőzést. Bár hőemelkedése volt és lábán láthatóan rohadt a hús, Incsi szilánkosra tört ízületei egy hatalmas csomóba keményedve elkezdtek "összeforrni", csontja sem mozdult el a helyéről, így az elhalt szövetek eltávolítása, és a sebek lekezelése után Incsinek minden esélye megvan rá, hogy továbbra is teljes életet élhessen. Bal hátsó lábát ugyan nem fogja tudni már hajlítgatni, csak egy merev mankóként használhatja majd, és jobb lábának is jó idő kell még, mire újra a régi lesz, de Incsi egy percre sem adta fel a harcot. Rendületlenül küzd, és vadmacska léte ellenére láthatóan mindent megtesz a gyógyulásáért; eszik, iszik, és gyógyszereit zokszó nélkül beveszi - mintha tudná, hogy ezegyszer megbízhat az emberekben, akik őt körülveszik - és akik megpróbálják helyrehozni azt a kárt, amit más emberek gonoszsága egy ártatlan állatnak okozott.
Kérjük, támogassa a bajba jutott, sokat szenvedett állatok mentését, gyógykezelését!
Bankszámlaszámunk: 11710002-20083777 (Adózással kapcsolatos információk ) Ha Incsi cica vagy Apu kutya gyógyíttatását szeretné támogatni, írja be utaláskor a megjegyzés rovatba: "Incsi" vagy "Apu". (Kérésre csekket küldünk!)
Aki nem tud adakozni, az adója 1%-ának felajánlásával is hozzájárulhat a fenti állatok és hasonló hányattatásokon átesett társaik ellátásához; az alapítvány adószáma: 18169696-1-42.
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolódó cikkek: További cikkek a témában
|