Törvényi kötelezettségünknek teszünk eleget!
2021.03.30.
Ma, a kora délutáni időpontban érkezett bejelentés, miszerint a szergényi menhelyünk környékén az árokparton üldögél egy aprócska, tacskoid kutyus, földig érő emlőkkel és várja megmentőjét. Azonnal indultunk a keresésére, mely nem okozott nagy nehézséget, mert arról az egy pontról nem mozdult ahol, feltételezhetően kirakták.
Ott a helyszínen szembesültünk vele, hogy valamikor mostanában kölykezhetett. Azonnal rohantunk az orvoshoz, a kollégák pedig a környéket fésülték át, sajnos eredménytelenül. Centiről-centire átvizsgálták a cserjéket, árkokat, de újszülött babákat sehol sem találtak.
A vizsgálat megerősítette, hogy közelmúltban kölykezett, emlőiből folyik a tej. Cserje – mert ezt a nevet kapta tőlünk – 40 fokos lázzal, kiszáradva, szemeiben félelemmel végig együttműködő volt. Az ultrahangos vizsgálat igazolta, hogy nem maradt baba benne, melyre mindannyian fellélegeztünk. Szandra doktornő rendbe tette a húsig benőtt farkaskörmeit is, majd megkapta a szurikat, megnyugtató, hogy a legjobb kezekben van. Mi pedig a gyógyulása után összerakjuk a darabokra hullott lelkét.
Törvényi kötelezettségünknek eleget téve ezúton keressük eredeti gazdáját – mivel működő chipet nem találtunk -, aki minden kétséget kizáróan igazolni tudja tulajdonjogát és vállalja az orvosi költségeink megtérítését. Természetesen mi is szeretnénk választ kapni, hogy hová lettek az újszülött babák és Cserje mami milyen módon került lázasan, kiszáradva, távol minden településtől a semmi közepére!
További képek ITTKöszönettel fogadjuk ha segíted Cserje felépülését!
👍 Közvetlen bankkártyás adományozással:
https://adjukossze.hu/kampany/noe-allatotthon-alapitvany-teljes-nev-rakosmenti-noe-barkaja-allatotthon-alapitvany-1050/tamogatom👍 Szergényi menhelyünk elkülönített számlaszáma: OTP 11710002 21406267
👍PayPal utalással: info@noeallatotthon.hu
☝️Kérjük, a közlemény rovatba írjátok be : Cserje
👍 Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!! FIGYELEM, 2018.01.01-TŐL EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE MEGVÁLTOZOTT! MOSTANTÓL 500 FT-OT KAPUNK TRANZAKCIÓNKÉNT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.
⚠️ Elérkezett az adóbevallás ideje! Rendelkezz adód 1%-ról, ezzel is ÉLETET MENTHETSZ! Rendelkezési határidő, az adóbevallás leadásától függetlenül, 2021.05.20.! ⚠️
📌 Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány
📌 adószám: 18169696-1-42
Hálásan köszönjük! ❤️🙏
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon