Cicacsaládért izgulunk...
2006.07.18.

Egy állatotthonban mindig történik valami - hol jó, hol rossz dolog. Persze mindennek megpróbáljuk a jó oldalát nézni, de néha nagyon nehéz. Nehéz akkor, amikor a teljes teltház mellett minden könyörgésünk ellenére állatokat dobálnak ki a menhely kapujában és nem értik meg: az állatotthonban VALÓBAN nincsen több hely, nincs több kennel, nincs több ketrec, de még egy árva kalitka sem, ahova újabb állatok beférnének.

A cicacsalád szomorú sorsa május 22-én kezdődött, amikor valaki a menhelyhez vezető úton kirakott egy mamacicát. A kaputól persze jó messze, nehogy bentről észrevegyék a gondozók. Szegény mamacica kétségbeesetten hívott minket, előre-előreszaladt a menhely kapuja felé, de mindig visszatért oda, ahol kirakhatták. Szó szerint hívott minket. Amikor odaértünk, kiderült, miért: az egyik keréknyomban egy aprócska, 1-2 hetes kiscica feküdt, még a szeme sem volt nyitva. Azonnal lázas keresésbe kezdtünk: vajon hol lehet a többi kölyök. Átkutattuk a bozótost, füleltünk, nem hallunk-e sírást, de semmi nyoma nem volt több kölyöknek, így aztán Bóbitát és kölykét, Pamacskát bevittük az állatotthonba és némi szervezkedés után sikerült is nekik össze toldozni-foldozni egy ketrecet. Bóbita akkor még gyönyörű volt; fényes szőrrel, tiszta szemekkel, igazi kedves, bizakodó, ifjú cicamama.
Három nap múlva aztán csoda történt: állatmentőnk épp egy frissen műtött balesetes kutyával tartott visszafelé, amikor az úton, ugyanott, ahol Bóbitát és Pamacskát találtuk, megpillantott egy kiscicát. Kétségkívül Bóbita másik kölyke volt; pont akkora és ugyanolyan, mint Pamacska, csak nem fekete, hanem szürke-fehér kiscica. Hogy hogyan élte túl a szinte még járni sem tudó csöppség 3 napig egyedül, azt nem tudhatjuk, de igazi csodaszámba ment. Bóbita azonnal megörült neki, lelkesen megmosdatta és szoptatni kezdte a kiscicát, akit Pitypangnak neveztünk el.

Eddig minden rendben is volt, azonban nemsokára valaki egy kartondobozban cukorspárgával átkötve a menehly kapujában újabb "ajándékot" hagyott: ezúttal 5 apró, pár napos kiscicát. Ekkor már semmilyen szabad helyünk sem volt; állatok ültek minden szabad ketrecben, minden kennelben, minden helységben, minden talpalattnyi területen. Megindult a kétségbeesett telefonálgatás: van-e valahol mamacica, aki fel tudna nevelni ilyen apró kölyköket, akiket még 1-2 óránként etetni kellene. Sajnos mindenhol "tele voltak" a mamacicák; 4,5,6 saját vagy idegen kölyköt kellett ellátniuk.
Így hát nem volt más megoldás; mivel Bóbitának csak két kölyke volt, övé lett a nemes feladat, hogy megmentse az öt apróság életét. Nagy árat fizetett érte.

Bóbita elfogadta az öt csöpp kismacskát, szoptatni kezdte őket. Nemsokára kiderült, hogy - bár teljesen egészésgesnek tűntek - a kicsik több fertőzést is magukkal hoztak. Bóbita napok alatt csontsoványra fogyott, jött a macskanátha, a véres hasmenés és minden más, amitől csak egy állatotthon retteghet. Az öt kiscicából kettő a kezelések ellenére elpusztult. A többiek szőre hullani kezdett, orruk körül fekete pörkök jelentek meg, egyre csúnyábban kezdtek kinézni. Bóbitának ekkor már folyamatosan hasmenése volt, teljesen legyengült, összeesett; egykor fényes, gyönyörű bundája kifakult, csomókban hullott.

Hamar kiderült, hogy ilyen állapotban nem maradhatnak a menhelyen, hiszen ekkor már szinte biztos volt, hogy gombásak; a szélben szálló, szinte kiirthatatlan spórák pedig az egész állatotthont megfertőzhették volna. Szerencsére egyik lelkes önkéntesünknél megürült egy hely, mert Zizike cica gazdihoz költözött tőle, így elvállalta, hogy gondozásába veszi a cicacsaládot.
Hosszú hetek munkájával sikerült a cicákat kikezelni a macskanáthából, a véres hasmenésből, azonban a gomba továbbra is megkeseríti a kis család életét; hiába a sok fürdetés, a napi fertőtlenítések; szegény állatokról csúnyán hullik a szőr és még hónapokig nem lehet majd őket örökbe adni. Sajnos a laborleletekből az is kiderült, hogy nem Microsporum canis fertőzésről van szó, ami ellen létezik védőoltás, hanem egy másik gombafajról, a Trichophyton-ról, aminek a kezelésére léteznek tabletták, de azokat olyan nagy kiszerelésben gyártják csak, hogy negyven dekás kismacskákra lehetetlen szétadagolni őket (25 részre kellene törni egy tablettát).

Így most egyelőre semmi más ötletünk sincs, csak fürdetjük a kis családot hetente többször, és reménykedünk, hogy hátha megnőnek akkorára, hogy biztonságosan ki lehessen majd őket kezelni és felköltözhessenek a menhelyre vagy gazdira találhassanak. Szegény Bóbita továbbra is csupa csont és bőr, pedig a legjobb falatokat kapja, de a kicsik teljesen lezsarolják a szervezetét; olyan sovány, hogy szinte súlytalan; nem lehet több 1 kilónál. Most éppen azon munkálkodunk, hogy összeeszkábáljunk a kis családnak egy nagyobb méretű ketrecet, ahol a fejlődésben lévő kölykök kedvükre szaladgálhatnak és a mama is félrevonulhat egy kicsit pihenni - hiszen úgy tűnik, még hónapokat kell majd bezártságban eltölteniük. Mindössze ennyit tehetünk értük.

Ez hát a szokványos, mindennapos története egy, illetve két cicacsaládnak. Nincs benne semmi különleges; csak kidobott cicák, akikből több százezer van az országban. Nekünk mégis nagyon sokat jelentenek és sohasem fogjuk feladni a harcot, hiszen ők is megérdemlik, hogy egyszer szerető gazdihoz kerüljenek.

Bóbita, Pamacska, Pitypang, Lili, Pipacs és Gesztenyke állapotáról a 30/520-12-97-es telefonszámon lehet érdeklődni (H-P: 10-17ó).

Ezúton is köszönjük a segítségét annak az ismeretlen macskabarát adományozónak, aki a Fressnapf Újpest közreműködésével eljuttatta cicáinknak ezeket a fantasztikus tápokat, amiket védenceink nagy örömmel fogyasztanak!

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon