A csodák nálunk születnek! ❤
2021.03.25.
Alig több mint egy hónapja adtam hírt Béklyó láncról való szabadulásáról (előzmény itt olvasható: http://noeallatotthon.hu/index.php?pid=2&cid=3400 ), mely önmagában is boldogsággal töltött el minket, de az igazi csoda most érkezett el az életében.
Egy csodálatos család jelentkezett örökbefogadási szándékkal. Az ismerkedésre hozták magukkal Mia nevű kutyusukat, hisz a főszerep, a döntés az Ő „kezében” volt. Mia nem egyszerű eset, Számára csak fehér és fekete létezik, vagy imádja a fajtársát, vagy pedig sohasem alakul ki szimpátia közöttük.
Nem mondom, hogy nem volt bennem izgalom, de már az első percek eldöntötték – Béklyó révbe ért. A menhelyi találkozáson többször meg is könnyeztem, felemelő érzés volt látni mindkét kutya szemeiben a boldogságot.
A gazdik nagyon sokat segítettek, a várakozás pár napjára Béklyó megkapta Mia egyik fekhelyét, hogy addig is ismerkedjen az illatokkal, mely nagyban segítette Őt az azonnali beilleszkedéshez.
Boldogan kijelenthetem Béklyó tegnap hazaért. Van saját otthona egy óriási 6000 m2-es udvarral, új házikóval, fekhellyel, egy elragadó társsal és nem utolsó sorban nagyszerű gazdikkal. Soha többé nem kell rettegnie a lánctól és a fázós magányos éjszakákat is elfelejtheti. Mostantól ha kedve tartja a gazdikkal és Miával a kandalló mellett élvezheti azt az életet, melyet mindig is megérdemelt volna!
Legyetek nagyon boldogok!❤
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon