Milyen is volt a 2020-as év Szergényben?
2021.02.09.
Úgy érzem ez az év belevésődik mindannyiunk emlékezetébe – elsősorban a mindent elsöprő koronavírus járvány miatt, de persze ezen túl is voltak felejthetetlen események. A zárt kapukon belül az élet nem állt meg, talán még nagyobb erőfeszítést kívánt dolgozóinktól, hogy a megszokott és elvárt színvonalon gondozzák, ápolják, rehabilitálják védenceinket.
A tavalyi évben extra nagy terhet jelentett számunkra a gazdák által megunt, leadott illetve rosszul tartott bekerülő kutyák áradata. Már rögtön év elején, februárban a szinte nulla helyre kellett 19 nagy testű rettegő, viselkedés zavaros kutyának helyet biztosítanunk a Somogyi mentésből. Nem volt egyszerű ám óriási kitartással, rengeteg energiával a szocializáció alapjait nálunk megkapták és nagy részük ma már boldogan él családban.
Szinte folyamatosan teltházzal üzemelünk, többször kellett türelmet kérnünk a „leadási szándékra”, ennek sajnos egyenes következménye, hogy többször találtunk a menhely kapujában kidobott kutyákat. Zűr és Zavar – a két baba parvosan kerültek kidobásra, hosszú küzdelem után már egészségesen utazhattak a budapesti központunkba, Akik azóta sikeresen gazdisodtak.
Cérna – az ezer meg egy éves, teljesen vak,fájdalmasan sovány öregapó szintén a menhely előtt kidobva várta a megváltó halált. Hosszú, költséges kezelésnek köszönhetően fizikailag is és lelkileg is helyrejött, súlyos szívproblémáját folyamatosan kezeljük, kontrolláltatjuk.
Több esetben fogadtunk egész családokat, mamástól-babástól súlyos fertőzéssel. A Barn család kölykeit sikeresen összeszedtük egy üresen álló istálló csatornarendszeréből, koronavírusos megbetegedésüket heteken át kezeltük. Lővér mami 10 apró babájával a giardia fertőzést hozta magával. Arrabo mami szinte teljesen bénán érkezett, nem tudott négy babájáról gondoskodni – ezt átvállaltuk tőle.
Az állatorvosi költségeinket nem csak az új érkezők terhelték meg, sajnos elég sok régi lakónknak is voltak nagy műtétei, súlyos betegségei. A kórház részlegünk is folyamatosan teltházas.
Mindig nehéz írni azokról a lakóinkról Akiktől végleg elbúcsúztunk, Akik a lelkünkben élnek tovább. 2020-ban nyolc alkalommal szakadt meg a szívünk – búcsúzunk Zoli, Csobánka, Petyus, Snoopy, Dargo, Sharon,Clownie, Iszák. Ők nyolcan örökké a mi kutyáink maradnak :’(
A legjobb hírek és a legjobb dolgok melyek minden állatvédőt motiválhat és erőt ad a folytatáshoz amikor fülig vigyor fotókat kapunk az újdonsült gazdiktól. Ezen a téren is kiemelkedő évet zártunk, sokakhoz több száz km-ről érkeztek érdeklődők, gazdijelöltek. Szerettem volna pár szenzációs gazdisodást kiemelni, de nem teszem meg, mert ahogy végig gondoltam mindegyikben benne van a CSODA!
Statisztikai adatok 2020-ról
Nyitó létszám: 77
bekerült 73
gazdira talált 28
eredeti gazdájának visszaadva 4
meghalt 8
záró létszám: 76
Itt szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult a munkánkhoz, önkéntesként, a személyi jövedelemadója 1%-nak felajánlásával, adománnyal, virtuális örökbefogadással, az adomány vonal hívásával, vagy akár csak egy megosztással!
Nagyon sok tervünk van 2021-re is, kérjük továbbra is támogassátok munkánkat, hiszen tudjátok CSAK EGYÜTT SIKERÜLHET!
A NOÉ Állatotthon / Szergényi Menhelyének elkülönített bankszámlaszáma:
OTP 11710002 21406267
Támogatás küldése közvetlen bankkártyás adományozással:
https://adjukossze.hu/szervezet/noe-allatotthon-alapitvany-teljes-nev-rakosmenti-noe-barkaja-allatotthon-alapitvany-2195
Paypal: info@noeallatotthon.hu
A NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalára érkező hívás vagy SMS üzenet:
FIGYELEM, 2018.01.01-TŐL EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE MEGVÁLTOZOTT! MOSTANTÓL 500 FT-OT KAPUNK TRANZAKCIÓNKÉNT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.
Védenceink virtuális örökbefogadással is támogathatóak a gazdikereső oldalukon keresztül.
Kérjük, akik leadják adóbevallásukat, gondoljanak arra, hogy állatotthonunk csak úgy tud segíteni a továbbiakban is, ha mellénk álltok. Ajánljátok fel a NOÉ ÁLLATOTTHON ALAPÍTVÁNY-nak személyi jövedelemadótok 1%-át.
Adószámunk: 18169696-1-42
Hálásan köszönjük!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon