KARCAGI SZAPORÍTÓTELEP FELSZÁMOLÁS!
2020.09.27.
Annyira sokkoló napokon mentünk keresztül, hogy akár egy kitalált történet is lehetne. Bár az lenne...
Mint tudjátok a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kormányhivatal és a Karcagi Járási Hivatal teljes bedobással szeretné visszaszorítani az illegális szaporítótelepeket. Immáron teljes összhangban dolgozunk együtt a két hivatallal, ami teljesen egyedülálló egyelőre az országban. Dr. Széphalmi Éva a megyei főállatorvos kiemelten harcol többek között a kizsákmányolt állatokért is!
Több zaklatott névtelen hívást kaptunk mostanában egy bizonyos teleppel kapcsolatosan. Mivel minket se hagyott nyugodni a hívó kétségbeesése, ezért értesítettük a Kormányhivatalt. Innentől kezdve a riadólánc pedig beindult. Ők értesítették a Járási Hivatalt, és Karcagi Rendőr-kapitányságot. Mindeközben mi pedig szervezésbe kezdtünk a "mieinkkel".
Nem tudtuk, hogy mire kell számítanunk és nem, erre amit ott láttunk, hallottunk. avagy nem hallottunk, nem számítottunk.
Amikor a telepre értünk egyből kezdődött a türelem játék. Ebben mi nagyon jók vagyunk és szerencsére a hatóságok is. Az állatok tulajdonosa nem jött ki. Talán több, mint 1 órát is várnunk kellett, amire kijött a házból. A hatóságok mentek be együtt, mi pedig továbbra is kint vártunk a teljes bizonytalanságban és az utcán érezhető szagokban.
A feszült perceket lesújtó hír követett. Értesíteni kell a helyszínelőket, mert bent borzalmas állapotok vannak, nagyon sok állat és bizony nem véletlenül nem halljuk, ahogy ugatnak.
Nagyon sok idő telt el, amire bemehettünk és további nyomrögzítésekkel megkezdődhetett az állatok jelölése és kiszabadítása. Tökéletes összhangban dolgoztunk együtt a hivatalokkal és a rendőrséggel.
Az első ólban teljes sötétségben kellett élnie egy kutyusnak. Ő fényt se látott, ki tudja mióta. Voltak, akik fagyasztóládákban reszkettek, volt aki éppen egy patkánytetemmel próbálta csillapítani az éhségét. Mindegyik kutya próbált ugatni, jelezni akarták, hogy baj van, hogy valaki hallja meg őket és segítsen, de annyira tompán, valakik teljesen némán ugattak, hogy senki se hallotta meg őket. Mindenhol fekália és bűz uralkodott.
A tulajdonos szavait nem tudjuk kiverni a fejünkből: " De hát etettem őket!"
ENNYI?! Ez jár ezeknek a szerencsétleneknek?! Ezek az emberek az utolsó bőrt is lehúzták ezekről a kutyákról, és több mint 100-an egészen biztosan meg vannak csonkítva! Egyszerűen felfoghatatlan. Sok millió forintot hoztak a "konyhára" és semmilyen szinten nem vették őket érző lényként számításba.
Miközben az utolsó kutyák kerültek ki a pokolból a hatóságok félrehívtak bennünket. Azon a telepen, ahol voltunk senki sem lakott az állatokon kívül. Akkor még nem tudtunk róla, de a szaporítók lakhelyén házkutatást végeztek párhuzamosan. Több millió forintot találtak, amit lefoglaltak és mellette, ami minket érintett több szintén hangszálvágott kutyát, komplett családokat kicsi nyúlketrecekbe zárva, pont olyanba mint régebben Söjtörön.
Itt is minden kutya azonosításra került, majd szépen jöttek ki egyesével.
148 kutyával indultak el a szervezetek immáron sötétben. Kb 100 kutya hangszálvágott és annyira félnek, hogy szinte meg se lehet őket érinteni. Persze mellette az egészségi állapotuk sem kielégítő. Fülbetegek, daganatosak, giardiásak, koronásak, különböző genetikai betegségekkel terheltek, harapott sérültek.. és vannak akiknek nem sikerült. 😞
Mind a két helyszínen személyesen is jelen volt a Karcagi RK vezetősége, sőt maga a Rendőrkapitány is! Ő is mint korábban a Kormányhivatal és a Járási Hivatal is biztosított minket, hogy a településen uralkodó állapotokat szeretnék visszaszorítani, felszámolni!
Rendkívül hálásak vagyunk dr. Körmendy Rékának és dr. Kovács Tibornak, hiszen már nem először dolgozunk együtt a településen és környékén! Nagyon köszönjük Karcagi RK kiemelkedő munkáját!
Egy biztos! Megyünk még Karcagra! Mint láthatjátok megvan az akarat az üzelmek felszámolására! Együtt pedig hisszük, hogy sikerülni fog!
KÉRÜNK TITEKET NE TÁMOGASSÁTOK A SZAPORÍTÓKAT, MERT AZ ISMERETLEN KŐLYKÖK BIZONY ILYEN HELYEKRŐL JÖNNEK! NE VEGYETEK TŐLÜK ÁLLATOKAT!
http://www.police.hu/.../rendorkezen-az-allatkinzas...
..................................................................................................
Mentésben résztvevő szervezetek:
Állatmentő Sereg
APRAJAFALVA YORKI FAJTAMENTŐ ALAPÍTVÁNY
Mopsz Fajtamentés / Mopszokért Alapítvány / Hungarian Pug Rescue
Noé Állatotthon Alapítvány
PCAS Állatmentés
Putrinka-Mopszokért Alapítvány
Rex kutyaotthon alapítvány
Spitz Fajtamentő Alapítvány
Speciális Állatmentő Egység
Vahur Állatvédő Egyesület Ajka
...................................................................................................
A NOÉ Állatotthon Alapítvány gondozásába 32 kutya érkezett. Az összes felnőtt kutyus néma, vagyis átvágták a hangszálaikat. 3 mama még szopis babákkal jött. MIndannyian koszosak, büdösek, hemzsegnek bennük a bolhák, dől belőlük a bélféreg. A szukák eltorzultak a sok barbár módon kivitelezett császármetszéstől, a hasfalak megnyíltak óriási sérvekkel küzdenek. Hunyorognak a fényben, lépni nem tudnak a túlnőtt karmoktól... Kivizsgálásuk folyamatban van.
ŐK kerültek a NOÉ gondozásába
Hálásak köszönjük, ha támogatásoddal mellénk tudsz állni. Ha őket rendbe tettük, meggyógyítottuk a testüket, lelküket, akkor megyünk tovább. Előbb ubb minden szaporítóhoz bekopog a hatóság és mi ott fogunk állni mögöttük, a Te segítségeddel is!
👍 Közvetlen bankkártyás adományozással:
https://adjukossze.hu/.../noe-allatotthon.../tamogatom👍 Bankszámlaszámunk: OTP 11710002-20083777
👍PayPal utalással: info@noeallatotthon.hu
☝️Kérjük, a közlemény rovatba írjátok be: Karcagi szaporítótelep felszámolás
👍 Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!! FIGYELEM, 2018.01.01-TŐL EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE MEGVÁLTOZOTT! MOSTANTÓL 500 FT-OT KAPUNK TRANZAKCIÓNKÉNT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.
🙏Hálásan köszönjük!🙏
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon