Galagonya fent és lent...
2019.10.28.
Galagonya 💔 fent és lent... lassan haladunk. Két pici lépés előre, egy közepes hátra. Két hete küzdünk és küzdenek az orvosok érte/ vele. Sok-sok holtponton, életveszélyes állapoton vagyunk túl. Az idegrendszeri tünetei szinte teljesen elmúltak, de nem akar kommunikálni. Még mindig egy belső, szinte katatón világba menekül. Sétálgat pórázon, ha éppen kedve van, de vannak olyan pillanatok, amikor csak fekszik a kórházi boxa mélyén és semmiről nem akar tudomást venni. Pedig van két igazi Angyala, Edit és férje ❤️ , akik szinte az első pillanattól járnak hozzá naponta, van, hogy kétszer is. Az orvosok fizikai gyógyításán túl, próbálják a lelkét kinyitni, picit gyógyítgatni. Eddig nem túl sok sikerrel... De ma történt valami, valami aminek mi mint kisiskolások újjongva örültünk. Editék segítségével Galagonya ma eljutott egy neurológiai szakkivizsgálásra. 🙏 A fent leírtak miatt ennek feltétlenül szükségét éreztük. Muszáj volt kideríteni, hogy a zárkózottságát a sok kíntól és szenvedéstől, darabokra hullott lelke, vagy fizikai baj okozza. És ahogy vártak a vizsgálatra Galagonya elkezdett érdeklődni, sőt kutatni Edit táskájában. A táskában mely néhany napja - amióta az orvosok engedélyezték - jutalomfalatokat rejt... Eddig mindössze elfogadta ezeket a finomságokat, de ma lebukott 😀 és sorra jöttek az új élmények, figyelt az emberi hangra, belesimult a simogatásba... 👍 nem nagy dologok mondhatjátok... de bizony meggyőződésünk itt az átbillenés... 🙏 már nem csak a teste akar ÉLNI, de egy pici rést nyitott a lelkén is ❤️ a neurológiai vizsgálat extra bajt nem tárt fel, bár a teste borzasztó állapota miatt nagyjából 1 hónap múlva szükséges lehet megismételni. Az bizonyos, hogy a gerincét érintő ortopédiai elváltozásokkal később hathatósan kell foglalkozni, de jelenleg még mindig a bőre, a sebek, ödémák jelentik a legfőbb gondot. Hát itt tartunk... és ma végre jobban örülünk egy hajszállal, mint aggódunk a holnapért... azért még nagyon kell a drukk 🤞🤞🤞
Galagonya előzményei!
Hálásan köszönjük, hogy ilyen sokan gondoltok rá, drukkoltok neki, egy ország szeretete támogatja❣️
Nagyon hosszú kórházi kezelésre kell felkészülnünk és bár a Speciális Állatmentő Egység a fuvaron kívül az állatorvosi költségeibe is megpróbál besegíteni, ebben a helyzetben a Ti támogatásotokra is nagyon nagy szükségünk van‼️
👍 Közvetlen bankkártyás adományozással:
https://adjukossze.hu/…/noe-allatotthon-alapitvan…/tamogatom👍 Bankszámlaszámunk: OTP 11710002-20083777
👍PayPal utalással: info@noeallatotthon.hu
☝️Kérjük, a közlemény rovatba írjátok be: Galagonya
👍 Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!! FIGYELEM, 2018.01.01-TŐL EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE MEGVÁLTOZOTT! MOSTANTÓL 500 FT-OT KAPUNK TRANZAKCIÓNKÉNT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.
🙏Hálásan köszönjük!🙏
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon