Készülünk a nagy napra
2017.07.31.
Mi már tudjuk, Ő még csak sejti, hogy valami hatalmas nagy DOLOG készülődik. Igeeen! Ceasar gazdijelöltes! Ceasar 4 éve él a szergényi menhelyünkön és most jött el a pillanat az ő életében. Minden napot izgalommal várunk, minden nap valami újat tanulunk. Kis lépésekkel és hatalmas sikerekkel haladunk nap mint nap. És ő nagyon jó partner – izgatottan, csillogó szemekkel várja, hogy nyíljon a kennel ajtó és kezdjük a gyakorlást.
Elsőként megkapta új társát Golyó személyében. A kiképzőben kezdtük az összeszoktatást és legnagyobb meglepetésünkre simán, problémamentesen ment.
A kis gyagya Golyó pillanatok alatt rávetette magát és puszilta, csókolta ahol érte. Ceasar méltósággal fogadta a túláradó szeretetet csak néha tudatosította Golyóval ha túl messzire ment.
1 óra múlva már együtt mentek be Ceasar kenneljébe. Másnap kezdődött az igazi munka. Elsőként az autóba való beszállást kellett gyakorolnunk. Mivel Ceasar rettegett a zárt tértől lépésről – lépésre kellett felépítenünk a folyamatot. Megismerkedtünk a beszállást segítő rámpával. Napokon keresztül tanultuk és gyakoroltuk, hogy nem kell félni, semmi baj sem történik sem felfelé, sem pedig lefelé.
A legkisebb eredményt is hatalmas ovációval ünnepeltük. Ő pedig nagyon élvezte, boldogan és hálásan fogadott minden dicséretet. Pár nappal később továbbléptünk és megtanultuk hogyan szálljon be kisteherautóba.
Győző szakértelmével és tapasztalatával Ceasarral ezt a pontot is kipipálhattuk. A pórázát lecseréltük egy szép kis hámra és lám-lám ettől sem kell félni. :)
A legnagyobb feladatnak - egy olyan zárt térbe , ahová egyedül kellett mennie - a személyautóba való beszállás bizonyult. De Ceasar ezt akadályt is sikeresen teljesítette. Szívesen tanul és nagyon boldog amikor tudja, hogy megfelelt az elvárásainknak.
Hiányozni fogsz Ceasar, de nagyon várjuk azt a pillanatot amikor elindulhatsz egy sokkal szebb, sokkal boldogabb és ami a legfontosabb - GAZDIS élet felé!
További képek ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon