Zümi már 5 éve családban!
2017.05.03.

Sziasztok!



Szóval a sztori ott kezdődik, hogy cirka 5 éve olvastam a facebookon, hogy kifejezetten kutyás ideiglenes örökbefogadót kerestek Züminek. Azért kutyásat, mert az akkor alig négy hetes kis truttynak még kellett a testmeleg, a bújás, egész életében két napot töltött bújás nélkül, az irodátokban él egy cicahordozóban.... Nem haboztam, telefonáltam, elhoztátok, hazavittem. Bemutattam Bodzának.

Bodza nagyon csalódott volt, elhordott mindenféle árulónak, hogy hogy képzelem, hogy a mi különleges szerelmünk szerelmi háromszöggé változik. Ráadásul Zümit nem kellett félteni, magabiztos kutya volt, azonnal feltérképezte a terepet a lakásban, mindent megkóstolt - Bodzát is. Összességében Bodzának tehát igaza volt, kitoltam vele, hiszen az addig harmonikus kapcsolatunk hirtelen egy harmadikkal bővült, aki harap is. Két napig álltam a szemrehányásait, két napig utált velem lenni, ám egyszercsak rájött valamire... Rájött, hogy ha orral megböki Zümit, az a hátára borul és viccesen kapálózik. Zümi mindig is viszonylag kurta lábakkal rendelkezett a testéhez képest, kölyökként pláne, így ha Bodza felborította, bizony, úgy kapálózott, mint egy tehetetlen, hanyatt fordult bogár. Ezt Bodza is viccesnek, sőt, szeretetre méltónak találta, így lettek innentől kezdve elválaszthatatlan pajtik. Ebből fejlődött ki a birkózós játékuk és valószínűleg emiatt maradt meg a kicsit egyenrangúak vagyunk de mégis kicsit anya fia kapcsolatra emlékeztető együttélésük is:)

Ahogy kialakult közöttük ez a jó viszony és elkezdtek játszani, elkezdték tényleg szeretni egymást döntöttem el, hogy végleges gazdija szeretnék lenni. Egyrészt, mert iszonyúan megszerettem Zümit, másrészt, mert úgy láttam, Bodzának is jobb, ha nincs egyedül, az meg egyértelmű volt, hogy Zümi imádta Bodzát. Úgy gondoltam, hogy ez egy win-win helyzet, Bodzának van egy társa arra az időre amíg én nem vagyok (ez nekem is jó), Züminek meg nem kell sokadszorra új életet kezdenie. Tudom, lekváros bukta, de valahol mégsem az:)

Izgalmas volt nézni a két kutyát és hagyni, hogy az ő jelzésük vezessenek engem:) Bodza segített például abban, hogy tudjam, Zümi mikortól vált férfivá:) A helyzet az volt egy, hogy Bodza szinte a kezdetektől megosztotta vele a kajáját, hisz Zümi mindig hamar betúrta a sajátját. Ugyebár Ő igazi fiú, Ő nem étkezik, hanem zabál, fal, porszívózza a tápot. Sokáig természetes volt neki, hogy befalta a kölyöktápot, odaszambázott Bodza tápjához és befejezte amit Bodza még addigra nem tudott. Ő étkezik ugyanis.

Ez rutinszerűen ment így egészen egy őszi reggelig, amikor Bodza határozottan leteremtette Zümit, letiltotta a tápról, azt hittem, megöli. Először zavarba jöttem, de két percen belül feleszméltem, hogy ez bizony azt jelenti, hogy Zümi férfi lett, Bodza már nem védi őt kölyökként. Hívtam hát Zsargal dokit, hogy van két mogyoró, amik már nekünk nem kellenek, megtették a dolgukat, megválnánk tőlük.

Zsargal doki egyébként akivel kitaláltuk, hogy Zümi az igen cuki név, de hát ő egy nagy fiú lesz, legyen fiúsabb a neve, így lett átkeresztelve Zénóra. Abban igazunk lett, hogy nagy kutya lett, épp csak a lábai nem nőttem, úgyhogy ő egy nagy kutya lett kurta lábakon. Az utcán rengetegszer hallom séta közben a turistáktól a következő jelzőket: "look, he's like a bus", vagy "what a lovely enormous sausage dog" és hasonlók. Vannak persze itthoni becenevei is, javarészt a lábai miatt kapta őket.... Csülkös, Csülike, Pöcök, Pöci (ez utóbbiakat impozáns méretű férfiassága miatt kapta - ahol az Isten elvett, azt máshol visszaadta neki:) ). Ahogy Bodza is Kukac, Gyöngyi, Bodzi, Boglyás, stb:)

A többi nagyjából történelem. 5 éve élünk hárman csupa szeretetben mókában, kalandozásban, kirándulásokkal, nagy sétákkal, együtt alvásokkal fűszerezve. Ami nem változott Zénóban, az - a lábhosszát leszámítva - a bújási igénye. Szinte nem volt és a mai napig nincs olyan napja, hogy ne bújt volna vagy Bodzához, vagy hozzám. Újabban rendes ágyban alvós is, pár éve megtanult ajtót nyitni, már meg sem próbálom kizárni a szobából, úgyis bejön és befekszik az ágyba, ha akarom, ha nem. Egyébként többnyire naná, hogy akarom, nincs jobb egy szuszogó kutyával alvásnál, de néha nekem is kell az elterülés:)

Izgalmas, hogy a két kutya, akiket tőletek fogadtam Örökbe, mennyire két eltérő személyiséggel rendelkezik. Bodza utcán a tipikus juhászkutya típus, a folyton szemkontaktoló, kommunikáló, együttműködő, Zénó az önálló, hagyjálbékénszimatolok, ajjmiezaszagdejó, definomezahányás, mitnézelmegöllek, inkább őrző védő típus. Itthon viszont Bodza az, aki annyira nem igényli a bújást, szeret a közelemben lenni, de inkább élvezi a saját perceit, míg Zénó a kisfiú, a kanapéra ugrós, ölben fekvős 28 kilós, az ágybabújós, szuszogós-horkolós, aki szereti a sohavégetnemérős ölelgetést gyömöszölést bújást. Bodza imádja a simogatást, de nem szereti az ölelést, Zénó fordítva, inkább bújjunk, a simi annyira nem izgatja.

Jó velük:) Sokat tanítanak nekem türelemről, szeretetről, odafigyelésről és gondoskodásról. Tudom, hogy nem lesznek velem örökké, de remélem, hogy vagyok annyira erős ügyes, hogy amíg velem vannak, ők a világ legboldogabb kutyái közé fognak tartozni. Eddig azt hiszem, jól csinálom:)

Mellékelek pár fotót. Zénó története szorosan kapcsolódik Bodzáéhoz, úgyhogy vannak közös fotók is:)

Kitartást a munkátokhoz és köszönöm ezt a két csodát:)

Attila

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon