Levél Arieltől
2008.07.23.

Híreket kaptunk egykori védencüktől, Ariel kutyustól.
Ariel nemrég lábműtéten és egy szemvizsgálaton is átesett. Az orvos szerint szinte teljesen rendben van; mikor a (lehetséges) autóbaleset érte vagy mikor bántották, akkor üthette meg a fejét és ez okozhatott belül valamilyen sérülést. A látása az orvos szerint tovább fog javulni a következő években, beavatkozást nem igényel, lábából pedig múlt csütörtökön eltávolították a vasakat. Ariel, akiről azt hittük egykor, hogy sosem fog felépülni, ma boldog, gazdis és szinte teljesen egészséges kutyus!
Íme a levele!

Ciaoztok Noésok!

Itt Ariel kutyusotok beszél. Mindjárt mesélni fogom, hogyan teltek el ezek a 4 és fél (már!) hónapok távol tőletek...
Február 22-én egy pár eljött az állatotthonba: egy öreg kutyát kerestek és egy furcsa nyelven beszéltek. Aztán rám esett a válasz, énrám, egy fehér szőrgombocra.
Elindultunk és egy zajos valamivel közlekedtünk; én egész végig mamma ölében ültem. Az út végtelennek tűnt és ez a közlekedési eszköz tényleg szőrnyű volt. A mai napig nem rajongok az autóért, akkor is ha általában szép helyekre visz el engem. Aztán megálltunk, mamma rám adta az új nyakörvemet és pórázomat és bementünk egy magas épületbe. Ott aztán egy tényleg furcsa látvány állt előttem: a lépcsők! Vajon ezeket, hogyan kell használni??? Kellett egy kis idő ahhoz, hogy megbátorodjak és kezdjek mászni...nagy nehezen és lassacskán (nagyon!) felértünk a mi emeletünkre. Beertünk a lakásba: a padló nagyon csúzott és zörgött a tappancsaim alatt. 'Hát, - mondta a gazdi - ez a parketta!'. Ő kipakolta a szatyrot és így meglett a cuccom: a takaróm, a babám, a tálaim, a fésűm. Nyugtalan voltam egy pár óráig, ehhez persze nem segített a fürdés a kádban, amit gazdiék kitaláltak. De azért mondhatom őszintén, jól tűrtem, akkor is, ha nem szívesen ismételtem volna meg akkor.
Az első éjszakánk együtt jól eltelt: véleményem szerint senki sem aludt, mert figyelte a másik mit csinál. A szobatisztaság, nagy büszkeséggel mondhatom, pár napon belül megoldódott: már nagy lány vagyok!
Gazdiék furcsa szavakkal beszélnek hozzám...ciao...vieni qui...és furcsán ejtik ki a nevemet is...Áriél...úgy látszik így tetszik nekik, én aztán már megszoktam.

A mindennapi életemet élvezem, a sima sétán túl legalább kétszer naponta lemegyek a parkba, ahol már nagyon nagy a kutyatársaság, sok a haverom. Az is igaz, hogy inkább egyedül szeretek eljátszani a labdimmal, vagy legfeljebb birkózok más lány kutyával. A futás nem az én életem (csak ha a futókat kell kergetni!), de viszont az ugatás igen! Mindennek, mindenkinek kell egy kicsit ugatnom, persze a lakásba nem csinálom, okos kutyi vagyok azért! Azt mondják biztos pumi vér van bennem, a hangom nagyon "pumis". Ki tudja. Imádom ha fésülnek, én vagyok a család 'maci-kutyjája'.

Május 14-e fontos dátum volt számomra: a doki újból megműtötte a lábikómat és egy csúnya külső fémet is hagyott ott. Szerencsére ezt már eltávolította és azóta nagyon nagyon boldog vagyok, annyira, hogy el is kezdtem futni! A lábadozás alatt volt egy hű társam: a finom puha plüss macim. Köszi macika! A doki nagyon optimista, egy hét múlva kiveszi a belső fémeket is...igazán mondva, nekem már elegem van a vágásokból, de azért ezt még megvárom, tűröm, azt mondta a doki az utolsó. Remélem!!!
Júni 16-án ünnepeltük az első szülinapomat és névnapomat egyszerre, ezért dupla ajándékokat kaptam: 3 új labdát, egy névbilétát, meg gazdiék elvittek úszni a Dunába. A doki mondta nekik, hogy úsznom kell, de nekem igazából nem volt nagy kedvem ezt csinálni, inkább áztattam a lábaimat.
Már jó párszor lent voltunk Balatonon, ahol tök jó kertes házban tartózkodunk: nagyon élvezem a kertet, imádok a fűvön feküdni egész nap.
Mamma és babbo mindig mesélnek, hogy a nyár végén nagy út vár ránk, 'hazamegyünk' és talizni fogok két új kutyi pajtással: mamma szerint nagyon fogom élvezni és jól kijövök velük.
Na jó, asszem eleget meséltem, csak annyit még, hogy gazdiék nagyon örülnek nekem, imádnak, büszkék rám, azt mondják okos vagyok, szófogadó kb., meg kajla is azért. Mamma jokat főz nekem, babbo focistát akar belőlem teremteni. Ki tudja mi lesz!
Sok puszit mindenkinek és remélem gazdiék, a nagy utazás előtt, elvisznek még egyszer a Noéba, hogy mindenkitől elköszönjek szépen és vigyek valami ajándékot a többi volt társmnak.

Ciao a tutti,
Ariel

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon