Már Balázspé és Flipper is biztonságban vannak
2017.03.03.
Megjöttek Kornél kiskecskénk társai, Balázspé a racka bárány és Flipper a kecskebak. Mind kettő szintén onnan a bezárt lovardából vannak, ahol magukra hagyták Őket, napok, sőt hetek óta nem járt hozzájuk senki ellátni, etetni Őket. Szó szerint csak a vak szerencsének köszönhetik, hogy szorult helyzetükben rájuk találtak. Azonnal megindult a hivatalos eljárás a 17. kerületi állattartási referens, mint állatvédelmi hatóság képviselője és a rendőrség példás együttműködésében.
Előzmények
Flipper jobb állapotban van, mivel Ő nagyobb és ki tudott ugrani a karámból, jó kecske módjára gyakorlatilag mindent megevett amit ért! Balázspé egy 1 év alatti racka kos bárány, aki a nagy gyapja alatt bizony nagyon nagyon sovány. Mind a ketten, nagyon helyesen néznek ki és nagyon-nagyon kedvesek. Most természetesen karanténban vannak, óvatosan megkezdtük a szakszerű táplálásukat. Reméljük hamarosan jobb bőrbe kerülnek Ők is.
Ha összeszedték magukat, túl lesznek az oltásokon, parazitamentesítésen és egyéb kötelező körökön, akkor bizony muszáj lesz megszabadítanunk Őket a koronaékszereiktől, hogy Ők is csatlakozhassanak a NOÉ nyájhoz.
Nálunk a "haszon"állatok is társállatok, az Ő életük is annyira fontos, értékes. Ugyanúgy szeretjük, kezeljük, gondoskodunk róluk és számunkra ez a természetes.
Köszönjük, ha Te is így érzed és esetleg Őket is támogatod!
Közvetlen bankkártyás adományozással:
http://adhat.hu/niok/online-donation/163662
Bankszámlaszámunk: 11710002-20083777
PayPal utalással: info@noeallatotthon.hu
Közlemény rovatba kérjük beírni Kornél, Balázspé, Flipper!
Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalán, melyre mostantól SMS is küldhető!!!!!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 250 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a T-Home és T-Mobile, valamint a Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.
Itt az adóbevallás ideje! Munkánkat azzal is segítheted, ha a nekünk, a Rákosmenti Noé Bárkája Állatotton Alapítványnak ajánlod fel személyi jövedelemadód 1%-át . Ne feledd, sok kicsi, nagyon sokra megy, így a TE 1%-OD IS ÉLETET MENTHET!
adószám: 18169696-1-42
Hálásan köszönjük!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon