Tigristől búcsúzunk
2016.10.07.

Valamit kellene mondani, de nem jönnek a szavak. Tudjuk, hogy nem dacolhatunk az idővel, tudom, hogy nem dacolhatunk a korral, de ezt mégsem lehet elfogadni...

Tigris örökre elkocogott a merev kis lábain, a ferde fejecskéjével, reszelős vén hangjával és az imádott öregkutya illatával. Nem szalad már többé elénk a NOÉ kórház udvarán, nem hajtja őrülten csóváló farokkal tovább a csajokat, nem rumlizik többet a vacsoráért. Ő is egy volt a rengeteg menhelyi mindenkisenki kutyájából, egy azok közül, akiknek szinte egész életében csak ez adatott meg.

Először egy telep, ahol őrségnek használták, azután egy kennel, ahol a fiatalabb társak jöttek mentek mellette, csak a korosodó csíkos kutyára nem nézett rá senki.
Fura, hogy ezt mondom, de szerintem élete legboldogabb évei ezek az utolsók voltak, amikor az agyvérzései után már állandó lakója lett a kórháznak. Na itt mindig történt valami, itt mindig volt aki simogassa, itt csak úgy jöttek mentek a jobbnál jobb kutyacsajok. Mindig történt valami és Ő annak a történésnek mindig a középpontjában volt. Ma még képtelenség elképzelni ezt a helyet nélküle, ma még felfoghatatlan, hogy nem láthatjuk soha többet mókás kis alakját, ma még képtelenség ez az egész ...
Remélem ahol Ő most van, ott már minden szép és jó és azért ott is mindig történik valami és vannak jó csajok, de leginkább van egy saját gazda, akinek Ő nem csak egy mindenkisenki kutyája, hanem a minden!

Egyetlen állatnak sem lenne szabad menhelyen meghalnia

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon