Tia küzdött, de a betegség legyőzte.
2016.09.06.

Drága Tia, Neked nem volt szerencse csillagod, de hiszünk benne, hogy Te már egy fényes csillagként ragyogsz az égen!
Annyira fáj, hogy bármit is nehéz mondani. Abban a pillanatban tudtam - amikor először megláttam Rólad a képeket, ahogy kétségbeesetten álltál a sárban, a saját ürülékedben, nyakadban súlyos lánc, testeden elképzelhetetlen méretű daganatok, az összes csontod, bordád majd átszúrta a fénytelen koszos bundádat -, tudtam, hogy a mi sorsunknak össze kell fonódnia. Tudtam, hogy segíteni kell, segíteni akarunk Neked! Lekerült a lánc, mely egy évtizedig tartott rabságba és melynek nem volt oldószeme vagy karabinere, erővágóval kellett levágni Rólad. Megérkeztél, szomorú szemeiddel, fáradtan, lógó farokkal, belenéztél a szemünkbe és nekünk adtad a lelked, az életed, a bizalmad. Szinte dorombolva simultál a kezünkbe, rogyadozva, de könyörögtél az ölelésért, a simogatásért.
Lassan és óvatosan elkezdtünk táplálni, gyógyítani. Versenyt futottunk az idővel, versenyt futottunk a betegséggel. De Te bíztál, küzdöttél, gyógyultál. Jöttek a műtétek, jöttek a nehézségek, de a szemed már csillogott, a farkincád már az ég felé csóvált. Csak egy dolog nem változott, a bújás, a dorombolás az ölelés.
Olvastuk a szövettani eredményeket, az esélyekről óvatosan fogalmazó orvosi leleteket. De Te jól voltál és mi ezért hittünk és bíztunk, hogy a 10 év lánc, éhezés és betegség fogsága után adhatunk még Neked néhány boldog gazdis évet.
Sajnos nem sikerült és bár hihetetlen sokan fogtak össze a gyógyulásod támogatására, aggódtak és érdeklődtek Felőled, de a Gazdi nem jött el ... Egészen 2 héttel ezelőttig, amikor megérkezett a távolból egy érdeklődő levél és vele a remény. Mi boldogan videóztunk Téged, bohóckodtunk és büszkén mutogattuk, hogy milyen gyönyörű és csodálatos Kutya vagy!
De a kór alattomosan és kívülről nem láthatóan újra támadásba lendült és átvette a hatalmat a tested felett, és mi pont olyan gyorsan és váratlanul vesztettünk el, ahogy betoppantál az életünkbe! Nem tudtad megvárni a Gazdádat, sosem tudtad meg milyen boldog gazdis kutyaként élni. Nem tudtad meg milyen minden este a gazdád simogató kezei között elaludni és reggel elsőnek azt az arcot megpillantani, akiért az életedet is odaadnád. Nem tudtad meg, milyen amikor az ágy csak a Tiéd, a vacsorát nem kell senkitől féltened. Amikor a szeretet és a kényeztetés minden pillanatban a Tiéd és azon nem kell osztoznod, arra nem kell várnod. Amikor rettenthetetlen bátor szíved érte doboghat, az Ő házát őrizheted. Sosem tudtam meg, milyen amikor van Gazdád ...
Sosem felejtünk el, szerettünk ez első pillanattól az utolsó sóhajodig és örökké ...

Egyetlen kutyának sem lenne szabad menhelyen meghalni.

Tia :

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon