Híresek lettünk*
2005.12.24.
Amikor több, mint egy évvel ezelőtt testvéremmel együtt Gazdi kidobott a kocsijából a 10-es út mellett, nem gondoltam volna, hogy egyszer híres leszek.
|
Zséda mellett Pocok is élénken érdeklődik a sminkelés titkai utáán |
Azt mindig tudtam, hogy szerencsés vagyok, hiszen bekerülhettem az Állatotthonba, ahol én vagyok a látogatók egyik kedvence. Igen, saját rajongótáborom van; minden hétvégén kijönnek meglátogatni, elvisznek sétálni és azt mondják, én vagyok a legszebb kutya a világon! De ez csak a karrierhez vezető első lépcsőfok volt, mielőtt felkértek volna a Nagy Fotózásra.
Annyira persze nem voltam szerencsés, hogy saját gazdim legyen; háromszor is örökbefogadtak már, de mindháromszor visszahoztak a menhelyre. Először azért, mert megrágtam valamit, amikor egyedül hagytak (persze, hiszen unatkoztam), aztán pedig azért, mert megkóstoltam a család nyulát (mivel terrier vér folyik az ereimben). Harmadik örökbefogadásom csak fél órát tartott, mert a családban a kisgyerek úgy döntött, hogy mégsem kellek neki, ezért el sem jutottam új otthonomba - félútról visszafordultunk.
|
Nanu inkább Bozsik Yvetthez bújik |
Ennek ellenére nem vagyok egy depressziós alkat, egyik "gazdi" sem tépázta meg az önbizalmamat. Pláne most, hogy híres lettem, mert kétségkívül az lettem!
Mára már valószínűleg több, mint nyolcvanezer ember látta a fényképemet, hiszen nyolc kutyatársammal együtt felkérést kaptunk Magyarország legnagyobb példányszámban eladott női magazinjától egy fotózásra - nem is akármilyenre!
A januári JOY magazinban megjelenő, 10 oldalas összeállításban ugyanis magyar hírességek oldalán pózolhattunk!
|
Pflum Orsi és Sziszkó összeszokott pár |
A műteremi munkát nagyon élveztem, bár a gondozóim azt mondták, hogy én voltam a legizgágább fotóalany. Lehet benne némi igazság, mert tényleg nem szeretek egy helyben ülni, ráadásul olyan izgalmas volt ott minden: a sok új arc, új szag, új hely... na és persze a sztárok!
Szerencsére a fotókat készítő kreatív csapat (a Visual Group) nagyon türelmes volt és végül mégiscsak sikerült rólam olyan képet készíteni, amin épp nem rohangálok fel-alá; persze ebben nagy érdeme volt a Fiesta énekesének, Csordás Tibinek is, aki tényleg profi fotópartnerem volt!
De hogy ne csak magamról írjak (nem lenne szép tőlem kisajátítani minden érdemet), megemlíteném a többieket is.
|
Anry Soós Éva, a JOY főszerkesztője Nanuval, Pocokkal és Brendával |
Mr. Mázli kollégám igen szépen szerepelt, de neki könnyű dolga volt, hiszen Cseh Anna Máriát, a gyönyörű topmodellt kapta párnak. Micsoda fotók születtek - de hát ez van, ha két profi találkozik!
Brenda kutya Sebestyén Balázs műsorvezetővel kötött rögtön (gyanítom, hogy egy életre szóló) barátságot; a fotózás alatt végig teljes volt az összhang köztük.
Ugyanezt mondhatom el kedvenc kenneltársamról is, akivel már egy éve élünk együtt: Sziszkó jelképes örökbefogadójával és kedvenc énekesnőjével, Pflum Orsival pózolhatott a kamera előtt. Ők már összeszokott páros, hiszen sokat találkoztak; nem csoda, hogy Sziszkó széles mosolya betölti az egész 47. oldalt a JOY magazinban!
|
Novák Péter és a fotóssal barátkozó Kender |
Na, hát Novák Péter és a Kender kutya! Ők aztán igazi, bohém pár lettek! Kender végigbohóckodta a forgatást, állandóan lefeküdt a hátára és követelte a simogatást és esze ágában sem volt azt csinálni, amire kérték - Péterrel szó szerint nyelvet öltöttek a világra!
Aztán itt van egy újabb álompár: a gyönyörű hangú Zséda és a kis Pocok kutya, akit szörnyű körülmények közül mentettünk, de a kamera előtt, Adrienn ölében minden gátlását levetkőzte!
Tigris amúgy is elég népszerű a menhelyen (emlékeztek, ő lett az Állatok Világnapján idén a Menhely Szépe), ezért őt nem is dícsérem; a mázlistája egy másik díjnyertes szépséggel, az idei Playmate-tel, Dundikával állhatott a fényképezőgép elé.
|
Tigris puszit ad Dundikának |
Tigris kenneltársa, Palek, a menhely Nagy Öregje Ganxta Zolee-val, a Kartell frontemberével kötött barátságot; igazi haverok lettek, ahogy ez a képeken is látszik. A kis Nanu Bozsik Yvette táncművésszel produkált egész kis koreográfiákat a műteremben; persze Nanunak még sokat kell tanulnia ezen a téren - főleg Yvette csodásan titokzatos mosolyának rejtelmeit kéne ellesnie, hogy meghódíthassa magának egy leendő Gazdi szívét.
Hát így lettünk híresek mi, kilencen. Nem vagyunk profi fotóalanyok, sokat csetlettünk-botlottunk, butáskodtunk a fényképezés alatt, de azért reméljük, hogy minden bohóságunk ellenére sikerült meghódítanunk a szíveteket, Kedves Olvasók!
És reméljük, hogy amikor a meleg szobából nézitek majd a hóesést és előveszitek az újságot, gondoltok majd ránk, és arra a sok ezer többi, menhelyen élő vagy hontalan, árva, utcán kóborló kutyusra, akiknek esélyük sincs a meleg vacsorára, a család szeretetére... - és talán úgy döntötök, hogy idén Karácsonykor befogadtok egyet közülünk. Higgyétek el, megháláljuk!
Békés, Boldog, Vakkantós Karácsonyt kíván mindenkinek:
Jancsi kutya
Köszönjük a JOY magazinnak és a Visual Group kreatív csapatának a fantasztikus gazdikereső összeállítást! Alább néhány, a fotózáson készült amatőr kép látható; a JOY magazinban megjelent összeállítás megtekintéséhez kattintson ide!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon