Tipegő három lábon tipeg tovább
2016.05.18.
Kicsi, pörgő, forgó, sohamegnemálló Tipegőnk túl van a lábamputáción. Tipi a Törökszentmiklósi Befogad-Lak Állatvédő Alapítványtól került a gondozásunkba. Egy régebbi, valószínűleg gázolás miatti, ellátatlan sérülésben annyira tönkrement a kicsi lába, hogy menthetetlen volt. Ráadásul nem csak a csontjai sérültek, hanem olyan idegsérülése is lett és ezzel állandó nagy fájdalmai, mely miatt kényszeresen, csontig nyalta állandóan a sebet.
Bár a mi célunk mindig a gyógyítás és a reménytelenből is megpróbálni mindent, de ebben az esetben sajnos nem volt mit tenni. Tipegőnek csak ez volt a megfelelő megoldás.
Tipegő túl van a nagy műtéten és boldogan mondhatjuk, hogy elvesztett lábával egy porszemnyi sem veszett az életkedvéből. Még szinte ki sem jött a kórházból, de pontosan ugyanaz az édes, megállás nélkül mosolygó, bohóckodó, pihe-puha selyembaba, aki volt. heart hangulatjel Állandóan bújik, vagy bohóckodik, mókázik ... számára egyetlen dolog fontos, hogy mindezt az ember közelében tehesse!
Innentől már csak egy új, végleges, saját családot keres! Ahol élete végéig szeretik, ahol a végtelen ragaszkodását értéknek és nem felesleges koloncnak érzik!
Tipegő oltva, chipezve és műtétjei után fogadható örökbe.
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
Adatlapja:http://noeallatotthon.hu/index.php?pid=1&aid=3248
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon