Az év kutyabarát embere jelöltünk (talán nem meglepő) SCHNEIDER KINGA
2015.10.19.

A NOÉ Állatotthon Alapítvány szóvivője. Nap, mint nap láthatjuk a médiában, de nem csak a tévéképernyőn kampányol a menhelyi állatokért, hanem gyakran tart előadásokat iskolákban és rendezvényeken felelős állattartás témakörben.

Támogasd Kincyt naponta egy szavazattal...

ITT SZAVAZHATSZ RÁ!

A szavazás 2015. október 25. 20.00-ig tart.

Szeretnénk, ha egy kicsit megismernétek őt a kérdésekre adott válaszai alapján.

Mióta tevékenykedsz a Noé Állatotthonnál? Hogyan lettél az Alapítvány szóvivője?

Közel 10 éve járok ki az Állatotthonba, eredetileg a boxerek, illetve a boxer fajtamentés hozott ki, hiszen kicsi gyerekkorom óta ennek a fajtának vagyok a szerelmese. Korábban a kutyázás tenyésztői oldalával foglalkoztam, küllembíró vagyok, bejártam egész Európát a kutyáimmal, a legszínvonalasabb kiállításokon indultunk. Amikor Magyarországon még szinte senki nem foglalkozott az egészségügyi szűrésekkel, nekem már akkor ez természetes volt, hiszen Németországban, Olaszországban ez kötelező elvárás volt. Ezt az oldalát a kutyázásnak abbahagytam, és a meglévő boxereimmel éltem gondtalan, boldog hobbykutyás életemet. Azután egyszer véletlenül rátaláltam a NOÉ Állatotthon MiniMenhely részlegének honlapjára. Elvarázsolt, ahogy a kutyákról írtak, a jellemzések, a szombati napok beszámolói, és amikor megjelent az első boxer, Kuba a honlapon végleg függővé váltam. Az olvasást akkor váltotta tett, amikor megalakult az önálló fajtamentő csoport, és feltűnt egy idős boxer pár: Nana és Lauda. Azonnal szerelem, egyszerűen nem tudtam kiverni őket a fejemből. Bizonyosan hozzájárult az is, hogy Ők az én korábbi világomból érkeztek. Egy nagyon neves magyar tenyésztő, küllembíró tenyészetében születtek – képtelen voltam felfogni, hogy idős korukra hogyan kerülhettek menhelyre. No persze egy újszülöttnek minden vicc új … azóta sajnos már sok mindent tudok. Szóval elkezdetem először csak anyagilag támogatni a fajtamentést, majd amikor ennek a két idős kutyának senior tápot kértek, akkor vettem egy nagy levegőt, na meg 4 nagy zsák senior tápot, és kimentem az Állatotthonba. Sosem felejtem el, hogy Kata a boxer fajtamentés vezetője azt írta a NOÉ-hoz vezető itiner végére: „Gyere, ez a legszuperebb hely a világon!” És egy cseppet sem túlzott. Az első látogatást követte a második, fuvarozás, orvoshoz szállítás, ideiglenes befogadás, és persze a NOÉ-s szombatok, ami teljesen függővé tesz. Pontosan már én sem tudom, de elkezdtem belekeveredni a NOÉ-s programok szervezésébe, aztán egyszer csak valaki a kezembe nyomta a mikrofont, hogy „vezesd a műsort”, azután megkértek, hogy menjek el egy-egy TV interjúra. Én persze fél éjszakákat készültem egy 4 perces gyors beszélgetésre – no ez ma sincs másképp … Gyakorlatilag mire felocsúdtam már volt egy pakli szóvivőségemet igazoló NOÉ-s névjegykártyám. Ez a terület azért sem ismeretlen a számomra, mert az ELTE-n kommunikáció szakon diplomáztam. Imádom a munkám, órákig tudok beszélni bármiről, csak állattal, természettel legyen kapcsolatos, és persze legyen lehetőségem felkészülni. A legnagyobb félelmem, hogy egyszer valaki olyat kérdez élő adásban, amire nem tudok válaszolni. Ezért is fontos számomra, hogy állandóan képezzem magam, tanuljak, olvassak. Most éppen a nem létező szabadidőmet a Szent István Egyetem Természetvédelmi Mérnök szakán töltöm. A szóvivőség természetesen csak egy szelete a NOÉ-s munkámnak, hiszen én vezetem, sőt leginkább én magam és a kutyusaim vagyunk a NOÉ oktatási csoportja. Én felelek a NOÉ 1.000 védencének az egészségügyi dolgainak összefogásáért, én vagyok a gazdasági-, vad- és egzotikus állatok bolondja (no persze nem kevésbé a kutyáké és persze a cicáké is). Beszélek, mosolygok, szervezek, kapcsolatot tartok, adományt gyűjtök, és még sorolhatnám…

Sokat jársz iskolákba előadni, oktatni felelős állattartás témában. Hogyan látod a felelős állattartás jelenlegi helyzetét? Látsz pozitív előremozdulást?

Az oktatás az abszolút szívügyem. Mániám, hogy hiába mentjük meg Cézárt és Cirmit a sarokról, ha nem teszünk azért, hogy ne legyen több Cézár és Cirmi, aki bajba kerül a sarkon. Én hiszek az életfogytig tartó tanulásban, ebben az állatok, különösen a kutyák nagy tanítóink, de azért világosan látom, hogy a jövőt a gyerekek fogják alakítani, formálni, szebbé tenni. Ezért járunk már egészen óvodáskortól gyerekekkel foglalkozni, interaktív, játékos foglalkozásokon beszéljük meg, adjuk át a gondolatainkat, vágyainkat. Naponta érkeznek az Állatotthonba is csoportok, minden korosztályból. Persze a felnőtteket sem hanyagoljuk, sőt nyugdíjasok és fogyatékkal élők is részt vesznek programjainkon. Én állítom, hogy van remény! Biztos vagyok benne, hogy ahol programszerűen megy az oktatás, ott ennek lesz eredménye. Nem akarom elkiabálni, de pont a napokban szerveződik egy szakértő csapat egy nagyszabású, egymásra épülő, korosztályonként differenciált oktatási program elkészítésére. Most még kicsit, na jó, nagyon csehül állunk az állattartási kultúránk terén, rengeteg a bajba jutott állat, a felelőtlen gazdi, de lesz ez jobb, ki kell tartanunk! Én tiszta szívemből mondom, hogy látom a fényt az alagút végén. Hiszen egyre többen fordulnak figyelemmel az állatok felé, már nem mennek el szó nélkül egy-egy bajban lévő állat mellett. Persze ez és a közösségi oldalak térhódítása magával hozta sok-sok „fotelállatvédő” felbukkanását is, de ez már egy teljesen másik mese…

Kérlek beszélj a munkát pozitív és árnyoldaláról! - Imádom a hivatásom!

Azzal minden álmom teljesült, hogy a NOÉ-ban állatokkal foglalkozhatok, ráadásul senki nem szól rám, ha túl sokat beszélek, sőt itt ez az elvárás (megjegyzem a magánéletben állítólag nem vagyok túl beszédes)! Persze olykor én is elfáradok, vannak dolgok, amelyek engem is letaglóznak vagy megviselnek, de azután mindig felállok, megrázom magam és megyek tovább. Persze könnyű nekem, mert ha valami nagy gondom van, felpattanok az íróasztaltól és kirohanok kutyát, lámát, libát, lovat, disznót, kecskét, majmot … simogatni. A gond egyébként mindig az emberekkel van, a felelőtlenséggel, a gonoszsággal, a nemtörődömséggel, a felületességgel, az önzéssel, a csörtetéssel, az egymáson átgázolással, a kegyetlenséggel, a féltékenységgel, a rosszindulattal, a hátsó gondolatokkal, azzal hogy nem beszélünk vagy nem megfelelően beszélünk egymással. Ettől függetlenül nagyon szeretem az embereket, képtelen vagyok az állatokra, a természetre az emberek nélkül tekinteni. De ez a filozófia átszövi az egész NOÉ Állatotthont. Nem véletlenül szervezünk időről időre gyűjtést rászoruló családoknak, gyerekeknek, patronálunk folyamatosan időseket, részt veszünk ételosztásokon. Amikor azt mondjuk, hogy minden élőlénynek joga van az élethez, az természetesen igaz emberre és állatra egyaránt. Boldog és büszke vagyok, hogy egy olyan csapatban dolgozhatok, ahol nem kérdés az ÉLET védelme. Nálunk nincs túl beteg, túl, öreg, túl csúnya, túl macerás, túl vad, túl problémás. Természetesen itt nem a szenvedés meghosszabbításáról beszélek, hanem arról, hogy náluk senki sem lehet felesleges. Nekem ugyanakkora értéke van egy tyúknak, mint egy ritka majomnak. Egy vaksi, öreg, botorkáló veterán kutyának, mint egy ritka pedigrés darabnak (sőt!). És nekem teljesen természetes módon hozzátartozik, hogy nem is eszem meg őket, ahogy a Kedvesem szokta mondani én szájjal is védem az állatokat, ugyanis vegetáriánus életmódot folytatok. Egy olyan helyen, mint a NOÉ Állatotthon, ahol minden kacsának, libának, disznónak, kecskének van neve, ahol annyira ismerjük, szeretjük és tiszteljük Őket, hogy brazil szappanopera forgatókönyvet tudnék írni a mindennapjaikból, nem nehéz vegának lenni. Egy pillanat alatt érzed úgy, hogy nincs különbség kutya és disznó között, miért ennéd meg akkor bármelyiket is?! Valóban sok fájdalommal és kegyetlenséggel találkozom, ahogy 1.000 állat mellett a halál is szinte napi szinten jelen van az életemben. Megfogadtam magamnak, hogy azonnal abbahagyom ezt a munkát, ha egy élőlény halálán nem tudok már sírni. Sírok, sokat. És ilyenkor velem sír a családom, a kedvesem, mert ez nem az a munka, amit a munkahelyen lehet hagyni. Amikor megkérdezik, hogy mégis hogy bírom? Csak annyit mondok, nézz körül, nézd meg ezeket az élőlényeket, a csodába illő gyógyulásokat, a boldog gazdisodásokat vagy egy-egy sikeres szabadon engedést! Ez felülír mindent!

Hány állattal osztod meg jelenleg az otthonodat?

Azt szokták mondani, hogy ilyet nem illik egy állatvédőtől kérdezni! Én szerintem aránylag jól állok, mert nem szeretném, ha a saját állataim úgy járnának, mint a suszter cipője, ráadásul a Kedvesem személyében van egy létszámstop felelősöm is. Jelenleg négy és fél kutyával és egy cicával élünk. Ami lefordítva négy saját kutyust és egy (még) ideiglenes státuszú kutyát jelent. Az alapcsapat négyes falkája Kedvesemmel történő családalapításunkkor jött létre. Nekem van egy hófehér Snow hercegem, aki egy csodálatos, tökéletes, vak boxer fiú és egy kis pincsiterriertacskómix Csocsoszánom. (Mind a ketten terápiás kutyák, rendszeresen járnak velem iskolákba, óvodákba, sőt ők a beteg állatok fő támogatói, gyógyítói.) Neki pedig volt egy hatalmas keverék Somája és egy szintén vak idősecske vizslakeveréke, Borika. Fura, talán nem véletlen, hogy neki is és nekem is volt egy vak kutyánk. Összeadtuk amink van, és így lett egy félig vak szupercsapatunk. Somát sajnos elvesztettük, de visszatért hozzánk Aladár személyében. Tehát Ők az alapcsapat, mind mentett, többségük NOÉ-s. Hozzájuk érkezett Árnyék és Mini, így volt teljes a család. Nagyon szomorú nyarunk volt, egy héten belül két kutyust vesztettünk el. Árnyékomat, aki egyszemélyben maga volt minden, amiért dolgozom. Idős, beteg, fekete, „harcikutya” keverék, akit 9 év után több egyenként is halálos betegséggel dobtak vissza a menhelyre. Nem akartam, Ő akart engem, én csak megadtam magam, mert elég kitartó volt. Nincs még egy élőlény, akitől ennyit tanultam volna. Órákig tudnám sorolni, hogy mi mindent kaptam Tőle. Nem egész 3 év adatott meg nekünk együtt. És Mini, aki 10 év menhelyi élet után, betegen, rokkantan költözött, be a múlt ősszel hozzánk. Tudtuk, hogy hospice szolgálatra vállalkoztunk, de akkor is nagyon fáj az elvesztése. Őszintén szólva a mai napig nem tudom túl tenni magamat az elvesztésükön. Szívgyógyszernek érkezett Bongyor, aki mérhetetlen életörömével és letörölhetetlen mosolyával mindent megtesz, hogy ennek megfeleljen. És itt van Kettes, a macska. Kettest 2 éve hozták be az Állatotthonba, nagyjából 10 napos lehetett. A kiscica szezon csúcsán került hozzánk, se pótmama, se szabad kapacitású nevelőszülő nem volt. Egyikünknek sem volt korábban cicája, a kutyáink nem is túlságosan macskabarátok, de itt életmentésről volt szó. Először bevállaltuk egy hétvégére, azután amíg szopik, most 2 éves elmúlt, csodálatos, fekete óriás cicalány. És bevalljuk, nagyon szeretünk elmacskásodottak lenni.  Persze megint szigorú, fajtól független létszám stop van, ezt az interjút is csak kétszer kellett megszakítanom Samu miatt, aki egy 2 hetes még szopizós kiscica. Természetesen szigorúan csak 2 napig vállaltuk a nevelését…

Elolvastad? Tetszett?
Támogasd Kincyt naponta egy szavazattal...
ITT SZAVAZHATSZ RÁ!


Köszönjük!

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon