Egy kis tökölés NOÉ módra
2014.10.30.
Az egész úgy kezdődött, hogy kaptunk egy tököt. Jó nagy, nehéz tök volt. Mit csináljunk vele? Persze nem tartottuk meg magunknak, báááár imádjuk a finom sütőtököt. Most mégis úgy gondoltuk, idén tököljenek csak az állatok!
A sikere nem maradt el, az egész gazdasági udvar most kitökölhette magát (már nem úgy, pozitív értelemben!) Mi pedig imádtuk minden pillanatát.
Tehát bevittük a gazdasági udvarra.
Persze szokás szerint Petárda volt az első kíváncsiskodó jelentkező. De beletörött a foga a tökbe.
Sorban érkeztek az érdeklődők, elsőnek a birkák
Gyorsan kiderült, hogy nagy tök ide, nagy tök oda, nekünk kell segíteni az elosztásban. Így repült a nagytök
a betonon állt meg, több darabban
A töktörő akció ideiglenesen elriasztotta a bátor birkákat, de a rosszalkodás lehetősége mágnesként vonzotta a kamasz disznó kondát, vagyis Jeant és a fekete sereget
Ha rosszalkodás, fontoskodás, akkor abból Suzy a szarvasnő ki nem maradhat.
És persze a lámáknak is ott a helyük
A szemmel látható és füllel halható kezdődő bulihangulat mozgósította a konda felnőtt vonalát is, így átmenetileg disznóuralom alakult ki a tököcske felett. Bár a háttérben újra feltűntek a birkák is
Addig ment a hercehurca, míg végleg széttört a tököcske. Az egyik része természetesen a matriarchához, a fődisznóhoz Ursulához került
Egy másik része Cupákhoz
A maradékon osztozkodtak a többiek
Hopp ott szalad valaki egy méretes darabbal
Miközben a birkák Cupákot győzködik, hogy adjon nekik egy kicsit az övéből
De az irigy disznó hajthatatlan, inkább arrébb áll egy nyugalmasabb helyre a tökével, oda ahol nem bégetnek bele a dolgába
A bátor kis feketének megvan a jutalma, Ursula lepattanóiból bizony neki is jut, hiába na, szövetségest választani tudni kell!
Idén mi így faragtunk tököt, lámpás nem lett belőle, de ezt mi egy pillanatig sem bántuk. :)
A tökölés összes vidám képe megtekinthető I T T ! ! !
Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy a szegény NOÉsok, akik önfeláldozóan az állatoknak adták ajándék tököcskéjüket megérdemelnek valamilyen vigaszdíjat, ne fogja vissza magát: imádjuk a sütőtököt, a tökös süteményeket, a tök finom süteményeket, a tökmagot, a töklevest ... a kerek csokoládét, a a szögletes csokoládét, a lyukas csokoládét, a töltött csokoládét ... :)
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon