Noé Állatotthon Logo


1122


English English Deutsch Deutsch Etikus adománygyűjtő szervezet
Gazdikereső kutyák
Gazdikereső cicák
Egyéb gazdikeresők
Talált kutyák
Állandó lakóink
Gazdira találtak
Elhunytak
Lakossági hirdetések
Adomány
Önkéntesek
Támogató Klub
Feliratkozás hírlevelünkre:

Elolvastam az Adatvédelmi tájékoztatót

KeverékKutya Webshop

Etikus Szervezet
Főoldal Rólunk Elérhetőségek Segítség Örökbefogadás Támogatók

 
 

Remélem, már újra boldog!
2014.08.07.



Diana, vagy ahogy mi becéztük Öszi, a NOÉ ménes nagy öregje elment. Többé nem fájnak öreg, kizsákmányolt csontjai. Hisszük, hogy boldogan nyargal és legelészik, ott a Szivárványhídon túl.

Erika búcsúszavai, aki Diana fiatal éveiben a családja volt, majd, mikor későbbi tulajdonosa kizsákmányolva a vágóhídra akarta küldeni, megmentője lett:

Remélem, már újra boldog!

Tegnap délután megcsörrent a telefonom. Azt hittem, madarat, vagy cicát mentünk, hiszen Kinga hívott. Ő azonban szomorúan mondta: Diana haldoklik, siess hozzá. Diana, az otthonban Öszvérként, vagy Ösziként ismerik az én öreg lovamat. Persze, hogy rohantam, mégis az utolsó utáni pillanatban érkeztem, már nem tudott megvárni. Feladta.

Emlékszem, sok évvel ezelőtt találkoztam vele először egy lajosmizsei tanyán. Meglátni és megszeretni. Az akkor tíz éves, pej kanca lett életem nagy szerelme. Tudtam, meg kell szereznem. Egy hónap múlva már költöztek is csikójával a házunk mögötti istállóba. Ahogy elhelyezkedtek, jött a vacsora ideje. Diana fülét hátracsapva, forgó szemekkel, fújtatva, idegesen toporgott az istállóban. Mese nincs, meg kell etetni. Csak annyi jutott hirtelen eszembe, helyet kérek. Megnyugodva félreállt, beengedett. Hát, enni mindig tudott. Egy szem zabot sem hagyott soha. Egy élmény volt látni, amikor dinnyét majszolt, csobogott szájából a piros lé.

Soha nem voltam olyan boldog, mint abban a pár évben, amit Diana hátán kóborolva tölthettem a környéken. Szelíd, jóindulatú ló volt. A lovas iskolában – amihez csatlakoztunk – imádták a gyerekek. Versenyeztek is, ki üljön rá aznap. Mindegyikük másképp becézte, ki Dininek, ki Dundinak, ki Dunduskának. Mint mindenkinek, Dininek is voltak rossz napjai, de, kis csibészség is szorult belé. Ha megérezte, hogy nem tartja keményen a szárat a lovas, lecsapta a fejét, és már tépte is az elérhető fűcsomókat. Megoldotta, hogy meglegyen a nasi. A lovas közben leszánkázott a nyakán, az orra előtt landolt. Na és?

És azok a nyári táborok! Amikor egy csapat gyerekkel reggeltől-estig jártuk az erdőket, mezőket, a Naplás-tavat. Kerestünk egy helyet, ahol a lovak is hűsölhettek a vízben (a halőr meg ne tudja), és szőrén ülve pancsoltunk. Persze, Dini volt a csapatkapitány, begázolt a vízbe, a többi meg követte. Jó időben mindig volt fürdés a slagból, az én lovam forgolódott, tartotta a lábát, még itt is, meg itt is. De a tél sem volt eseménytelen. Egyik szilveszterkor éjfélkor erdei túrára mentünk. A lovak jutalomfalattal, a gyerekek üdítővel koccintottak. Hiszem, hogy Dini boldog volt nálunk, a családban. Hogy, hogyan élt előtte nem tudom. De tudom, családtagként kezeltük, szeretetet, gondoskodást kapott és Ő ezt meg is hálálta. Boldogan nyerített, ha mentem felé. Kezdődött a zsebvizit. Na persze,… A répa, meg az alma! Ki tudta szedni bármilyen zsebből. Mint ahogy az is adottsága volt, hogy pillanatok alatt kinyitott bármilyen lakatot. Este, ha bezártam, még el sem értem a házig, már csattant az istálló ajtaja. Biztosan lakatos volt valamelyik őse.

Aztán, egy tragédia miatt meg kellett válnom a lovaimtól. Majd megszakadt a szívem. Mindig tudtam, melyik, merre jár. De Dini hiányzott a legjobban. Hogy beletúrjak a sörényébe, hogy megöleljem a nyakát, hogy beleszagoljak a szőrébe, hogy megpusziljam az orrát. Évekig itt, a NOÉ Állatotthonban újra megadatott. Köszönet érte mindenkinek, aki foglalkozott Dinivel.

Most itt állok mozdulatlan teste mellett, simogatom. Huszonnyolc év jutott neki. Remélem, Ő már ott nyargal a Szivárványhídon túl, a földön hagyva a rossz napokat, fájdalmat. Újra egészséges, fiatal, lerúgja a csillagokat az égről, ahogy tette itt is, amikor szabadon nyargalhatott. Légy boldog ott fenn, drága Diana!

Boldán Erika



Megosztom a Facebookon
 
     

Kapcsolódó cikkek:
További cikkek a témában