Frissen felújított háromlábú Fodri nyugdíjas otthont keres!
2014.05.23.
2003. karácsonyán egy félre sikerült udvarlási akció során, az akkor alig 2 éves Fodri fennakadt egy kerítésen. A kaland kis híján tragikus véget ért ... Fodri életét ugyan sikerült megmenteni, de az egyik hátsó lábát elvesztette. :(
A pontos történet elolvasható I T T ! ! !
Háromlábúsága Őt semmiben nem zavarta, de sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a gazdijelölteket elriasztotta. Így Fodri több, mint 10! éve a NOÉ Állatotthon lakója. Szerelmes kamaszból, tisztes őszes öregúr lett. De kedvessége, ragaszkodása, hűsége egy picit sem kopott meg.
Fodri nagyon sok éven keresztül volt társa, védelmezője Bitangnak és Bringának a két szarvasmarhánknak. Most, hogy ők elköltöztek Fodri a fenti istálló lakónak hős védelmezője lett.
Az idő vasfoga sajnos felette sem múlt el nyomtalanul, az utóbbi időben többször betegeskedett, nem komoly bajok, egy kis köhögés, egy szőrhullás. Néhány nap alatt sikerült minden apróságon úrrá lenni.
Múlt héten viszont egy daganatot fedeztünk fel az oldalán és az ajkán. Mivel egyik pillanatról a másikra "termett" ott és határozottan növekedett, nem halogattuk a dolgot, azonnal orvos.
Gyors laborvizsgálat, idősebb kutyáknál műtét előtt ez nálunk rutin szerűen kötelező, és Fodri máris a műtőasztalon találta magát. Eltávolították a daganatokat és, ha már kéznél volt, gyorsan rendbe tették az évek alatt,kissé, na jó nagyon megkopott fogait is.
Természetesen az állatorvosnál is mindenkit meghódított édes, kedves természetével, alig akarták hazaengedni. :)
Az eltávolított daganatot szövettani vizsgálatra küldtük, az eredmény sajnos nem a legjobb, plazmocytoma a pontos megnevezése. Közepesen problémás daganat féle ...
De Fodri már teljesen jól van, igaz kicsit nehezen viseli a kórházi bezártságot, de ahogy megszoktuk Tőle, kedves és együttműködő. Mondhatjuk, ez után a kis felújítás után, jobb, mint új korában. :)
10 év nagyon hosszú idő és mi biztosan tudjuk, hogy Fodri nagyon boldog itt az Állatotthonba, de azt is tudjuk, hogy igazán minden kutya egy saját családra, saját gazdára, saját őrizhető otthonra vágyik. Főleg Ő, aki minden pillanatban szeretne megfelelni, minden mozdulatával az embereket akarja boldoggá tenni. Tehát mi nem adtuk fel a reményt, hogy igaz, most már csak nyugdíjas éveire, de találunk egy igazi, saját családot neki!
Ha van egy Angyal, aki egy igazi, csodálatos, hűséges társat keres, annak a jelentkezést várjuk a 06 30 221 1299-es telefonszámon, vagy az info@noeallatotthon.hu címünkön.
Ha haza vinni nem tudod, de támogatnád Fodri gyógykezelését, műtétjét, vizsgálatait, azt is nagyon-nagyon megköszönjük!
Bankszámlaszámunk:
OTP 11710002-20083777
Külföldről történő utaláshoz:
IBAN: HU62 1171 0002 2008 3777 0000 0000
SWIFT (BIC): OTPV-HU-HB
OTP Bank / Budapest, 1102 Kőrösi Csoma sétány 6.
EURO számlánk:
11763103-13106883
Külföldről történő utaláshoz:
IBAN: HU15 1176 3103 1310 6883 0000 0000
SWIFT (BIC): OTPVHUHB
OTP Bank / Budapest, 1102 Kőrösi Csoma sétány 6.
(A megjegyzés rovatba kérjük beírni Fodri!)
Közvetlen bankkártyás adományozással:
http://adhat.hu/online/adomany/56790
Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalán, melyre mostantól SMS is küldhető!!!!!Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 250 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a T-Home és T-Mobile, valamint a Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.
Fodrit virtuális örökbefogadással is támogathatod az adatlapján keresztül: I T T ! ! !
Köszönjük!!!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon