Szamóca és Muki, a két „gyilkos szamár” története
2013.10.10.

2013. májusában két szamár, Szamóca és Muki, sajnos igen csak kétes hírnevet szerzett magának, amikor eddig még mindig teljesen tisztázatlan körülmények között megtámadtak és feltehetően halálát okozták egy férfinek. A nagy port kavart ügy a Noé Állatotthont is megrázta és lesújtotta. A média már az ügy kezdetétől, amikor még semmit sem lehetett tudni elkönyvelte a két állatot „Gyilkos szamarak”-nak, azóta is csak így emlegetik őket.
Szinte azonnal jelentkeztünk, hogy átvennénk a két szamarat, mert olyan hírek láttak napvilágot, hogy az állatok tulajdonosa a megfigyelési idő lejárta után el akarja altattatni a két állatot.
A nyomozás, a megfigyelés és különböző mintavételek (fog és patalenyomat) az állatokról, az állatok papírjainak elintézése, lóútleveleik kiváltása, a veszélyes állattá nyilvánítás több mint 4 hónapig tartott.



2013. szeptember 19-én reggel 6kor aztán elérkezett a várva várt nap és végre elindulhattunk Magyarszecsődre Mukiért és Szamócáért. Alaposan felkészültünk minden eshetőségre, két tapasztalt lovas szakembert volt segítségünkre a szállításnál, Molnár Zsolt és Vargha László Waldez.
A közel 3 és fél órás út után végre megérkeztünk Magyarszecsődre. A helyszínen a tulajdonos, a járási állatorvos, és a szamarak állatorvosa fogadott minket. A papírmunka elintézése után a tulajdonos körbevezetett minket a tanyán, ahol példás rendet és tisztaságot tapasztaltunk. Látszott, hogy itt nem azért lett összetakarítva, mert mi jöttünk, hanem a mindennapokban is tisztaság van. A tanya gyönyörű volt, minden irányban üde, zöld legelők, fából készült istállók és karámok. Minden állat boldognak és egészségesnek tűnt.







Végül persze megérkeztünk Muki és Szamóca kifutójához, ahol a csődör hangos „bőgéssel” adta tudtunkra, hogy ez itt bizony az ő területe, és nem nagyon szereti az idegeneket. Szegényeknek mostanában fenekestül felfordult az élete. Ahányszor idegen érkezett a tanyára, őket mindig elaltatták, bódították, vizsgálták. Érthető, hogy Muki nem volt oda a látványunktól. A tulajdonos elmondása alapján Muki amúgy is beszédes szamár, a „nyomjad Muki” vezényszóra általában elkezdi a műsort és kifulladásig abba sem hagyja. Ez egyébként is teljesen jellemző a szamarak és gazdájuk viszonyára. A két szamár sosem viselt kötőféket, az irányításuk mindig szép szóval, „megbeszélés” alapján történt.



Elbeszélgetve a tulajdonossal sok mindent megtudtunk a két szamárról. Többek között azt is, hogy neki soha nem állt szándékában elaltattatni a két szamarat! Mukit 9 évvel ezelőtt vásárolta meg (10 kiló pontyért és 25000 Ft-ért) alkoholista akkori tulajdonosától, aki rendszeresen bántotta őt és végül vágóhídra akarta küldeni. Tehát Muki fiatalkora nem lehetett valami fényes. Szamóca egészen pici korában érkezett a tanyára, Mukinak társnak vásárolták. Ott nőtt fel Mukival, soha semmilyen más életet nem ismert. Ennek megfelelően alakult kettőjük kapcsolata is: Muki a basáskodó, asszonyát nagyon féltő úr, és Szamóca a minden megoldást Mukitól váró és neki mindenben engedelmeskedő alárendelt. Szocializációjuk nagyon hiányos, soha nem voltak ménesben más szamarakkal vagy lovakkal együtt.

Nagyjából egy órán keresztül mást nem is csináltunk, mint időt hagytunk Mukinak, hogy megszokjon minket és megnyugodjon kicsit. Szamóca ez idő alatt végig az istálló biztonságából méregetett minket. Próbáltuk őt kicsalni, de amint az ajtóba jött, Muki rögtön visszaparancsolta őt az istállóba. Így hát először Mukival kezdtünk el foglalkozni.



Megmutattuk neki a kötőféket, de köszönte szépen, ő nem nagyon kért belőle. A tulajdonos elmondása alapján még soha sem volt rajta, illetve sejthető, hogy „korábbi” életéből esetleg rossz emlékei vannak róla. Amikor láttuk, hogy ez így nem fog menni, igénybe vettük a fiúk lasszós tudását. Muki érdekes módon elég hamar feladta a küzdést a kötéllel, mi jóval több ellenállásra számítottunk tőle. Fél óra múlva már a kötőfék is rajta volt és nyugodtan várta, hogy mi fog történni. Miközben Zsolti az utánfutóval foglalatoskodott, Muki és Waldez komoly eszmecserét folytattak. A csődörről kiderült, hogy nagyon kíváncsi, érdeklődve figyelte a kialakuló helyzetet.
A lószállítóra felrakás is könnyebben ment, mint gondoltuk, de azért Mukinak itt volt némi ellenvetése, szerencsére nem gondolta komolyan, így viszonylag rövid idő alatt sikerült őt rábírni arra, hogy felmenjen az utánfutóra. Ezt így utólag köszönjük is neki, hiszen, ha akarta volna, komoly harc is lehetett volna ebből, és megkeseríthette volna a napunkat.



Muki után a teljesen megszeppent Szamóca következett. Hamar kiderül, hogy ő sokkal félénkebb, és egyáltalán nem jön oda az emberekhez. Itt is előkerültek a lasszók, de a fiúknak nem volt olyan könnyű dolguk, mint Mukival (Szamóca másfélszer akkora, mint Muki). Kettőjüket is úgy húzta keresztül az istállón, mintha ott sem lettek volna. Végül a tulajdonosnak is be kellett segítenie, és hármuknak sikerült végre annyira megfogni őt, hogy felkerülhessen a kötőfék és a vezetőszárak. Szamócát az istállóból is csak nagy nehezen lehetett kihozni, de a lószállítóra viszonylag könnyen fel tudtuk tessékelni, talán azért, mert az ura már fent várt rá.



Miután mind a ketten fent voltak a szállítón gyorsan búcsút vettünk a gyönyörű tanyától és a könnyeit hősiesen visszanyelő tulajdonostól. Megígértük neki, hogy rendszeresen beszámolunk róla, hogy van a két füles és bármikor eljöhet meglátogatni őket. Szegényt nagyon megviselték az események és a szívünk szakadt meg, hogy láttuk, most ettől a két szeretett és becsben tartott állatától is búcsúznia kellett. Tudjuk, hogy egyetlen dolog miatt bízta ránk a szamarakat, hogy megvédje őket a helyi „népharagtól”. Nehéz szívvel gurultunk ki a kapun, egy kedves, jó embert hagytunk ott, akinek láthatóan mindene ez a gyönyörű tanya és az állatai. A kutyái, rackái, sertései és kitudja még mennyiféle állata, akiknek többsége csupán csak szeretetből él ott, akiket a legtöbb esetben a halál, vagy a nehéz sors elől vett magához.

A szállítás zökkenőmentesen ment, leszámítva azt a néhány döbbent arcú kamionost, akik minden piros lámpánál meghallgathatták Muki áriáját.
Érkezés után úgy döntöttünk, hogy az eredeti elképzelésekkel ellentétben külön-külön boxba tesszük a két szamarat, Szamócát két öreg kanca közé szocializálódni, Mukit pedig egy boxszal arrébb, külön.



Másnap szerencsére pont jött hozzánk a MAPE kovácsa, Resch Gábor körmölni ménesünk bódítós felét. Gábor először járt nálunk, de már előre felkészítettük, hogyha rossz állapotú a szamarak patája, akkor bizony őket is meg kell körmölnie (természetesen bódításban). Hát, sajnos rossz állapotú volt. A szamarak körmölése nagyjából májusban, a baleset idején lett volna esedékes, a tulajdonos viszont azóta a környéken egyetlen kovácsot sem talált, aki elvállalta volna a „gyilkos szamarakat”…
Mindkét szamár patája csúnyán megnőtt és Muki bal első patája (szerintünk valamilyen sérülés hatására) deformálódott és hatalmas papucsot növesztett.









Az elmúlt pár hetet a két szamár megismerésével töltöttük. Muki nagyon érdeklődő, de ha nem az van, amit ő akar, akkor bizony hatalmas hisztériát tud csapni. Sajnos eléggé csipkelődős, valószínűleg sokat etethették kézből (ezt mi szigorúan megtiltottuk minden hozzájuk bejáró gondozónak). Muki herélésére néhány napon belül sor kerül, reméljük, akkor kissé lenyugszik majd.



Szamóca még mindig nagyon félénk, de ha boxon kívül vagyunk, akkor már odadugja az orrát és néha a fejét is az emberhez, sajnos jelenleg az egyetlen dolog, amit az embertől szeretne (pontosabban az ember kezéből), az a kaja, ennek megfelelően ő is csipked. Az, hogy Szamócát rutinos öreg kancák mellé tettük, nagyon jó ötletnek bizonyult. Elkezdett barátságot kötni Dianával (ménesünk 27 éves korelnökével), az öreglány tőle nagyon szokatlan módon még a zabosvödréhez is odaengedte a szamárlányt.
Szocializációjuk már most látszik, hogy hosszú folyamat lesz. Hosszú évek óta éltek elszigetelve, ingerszegény környezetben. Nem kértek tőlük semmit, és megfogva is csak akkor voltak, ha a kovács érkezett körmölni (vagy az utóbbi időben az állatorvosok/rendőrök/hatósági állatorvosok vegzálni őket). Mindketten hajlamosak a rúgásra és csipkedésre, de agressziót soha egyikőjüknél sem tapasztaltunk. Jelenleg még karantén idejüket töltik egy elzárt istállóban, ahova csak a gondozók léphetnek be. Mivel veszélyes állattá lettek nyilvánítva, így egyelőre nem illeszthetők be a Noé ménesébe. Külön karám és legelő lesz nekik kialakítva, az előírásoknak megfelelően.

Az esetnek több tanulsága is van:
- a jó szándék, és az állatok szeretete nem elég. Ha valaki lovat/szamarat tart, azzal foglalkozni kell. Alap dolog egy patásnál, hogy meg lehessen fogni, vezetni lehessen, ismerje az embert, sajnos sosem lehet tudni, hogy mikor lesz erre szükség.
- Mások állatát etetni SZIGORÚAN TILOS! Ha egy állat valakitől minden alaklommal ételt kap, azt nagyon hamar össze fogja kötni azzal a személlyel, és később már követelni fogja.
- csődört csak az tartson, aki tenyészteni szeretne, és megvan ehhez a megfelelő képzettsége, hozzáértése, tapasztalata.

Muki és Szamóca most kapott egy új esélyt, szeretnénk a rájuk ragasztott stigmát a homlokukról letörölni. A szabad, boldog élethez azonban még hosszú az út. Mi nem sietünk, mindent megteszünk velük lépésről lépésre. A szabályokat felállítottuk, a szocializáció megkezdődött. Reméljük, gyorsan megértik, hogy ugyan az eddigi kötöttségektől mentes paradicsomukból kikerültek, de nálunk is boldogság vár rájuk.

Köszönjük Mindenkinek, aki segített és hozzájárult a szamaraink „új életéhez”, támogatóinknak az eddig kapott adományokat, dr. Lantos Zoltán járási főállatorvosnak, hogy első perctől a segítségünkre volt, minden hivatalos ügyet elintézett nekünk. Molnár Zsoltnak és Vargha László Waldeznek, akik első kérésre felajánlották a segítségüket, és akik nélkül bizonyosan nem tudtuk volna ilyen zökkenőmentesen átköltöztetni a két jómadarat, és akik azóta is, és reméljük a jövőben is segítségünkre lesznek a szocializációjukban. Halápi Rolandnak, aki a lószállítót biztosította nekünk. Gondozóinknak és önkénteseinknek, akik az igen csak „rossz hírük” ellenére szeretettel várták őket és azóta is mindent megtesznek a kényelmükért, fejlődésükért és beilleszkedésükért.

Kérjük, aki teheti, támogassa Muki és Szamóca új életét. A vérvételek, a chip, az oltások, féreghajtás, a lóútlevél és az egyéb hivatalos költségeken túl, a herélés, a speciális, az előírásoknak megfelelő karám kialakítása, mind-mind a NOÉ Állatotthont terheli.

Bankszámlaszámunk: 11710002-20083777

Külföldről történő utaláshoz:
IBAN: HU62 1171 0002 2008 3777 0000 0000
SWIFT (BIC): OTPV-HU-HB
OTP Bank / Budapest, 1102 Kőrösi Csoma sétány 6.

EURO számlánk: 11763103-13106883

Külföldről történő utaláshoz:
IBAN: HU15 1176 3103 1310 6883 0000 0000
SWIFT (BIC): OTPVHUHB
OTP Bank / Budapest, 1102 Kőrösi Csoma sétány 6.

Megjegyzés rovatba kérjük beleírni: Muki és Szamóca

Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalán:
Hívd a 13600-as telefonszámot, majd az automata bejelentkezése után add meg a kiválasztott szervezet kódját (63)! Egy telefonhívás értéke 250 Ft. (ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára)
SMS küldésre egyelőre nincsen lehetőség.
Jelenleg a T-Home és T-Mobile, valamint a Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.

Vagy közvetlen bankkártyás adományozással:
Adhat.hu
http://adhat.hu/online/adomany/56790

Köszönjük!

Muki és Szamóca a NOÉ Állatotthonba történő költözésének teljes története képekben megtekinthető ITT: http://noeallatotthon.hu/gallery/MENTESEK/MUKI-ES-SZAMOCA-A-MAGYARSZECSODI-SZAMARAK/

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon