Lajkó Napló – avagy látogatás egy rég látott idegennél
2011.10.26.

Kissé elmaradtam a Naplóval az utóbbi időben, ennek egyetlen oka, hogy nem tartózkodtam itthon. Most azonban mindent pótolok. Kezdjük hát a végén.

A Batthyány téren találkozom Csillával, aki immáron egy hónapja, hogy elvállalta Lajkós ideiglenes gazdájának a szerepét. Beszállok a kocsiba, és a lakásáig tartó 10 perces úton érdeklődöm Lajkó hogyléte felől illetve ő elmeséli mennyire magával ragadta a Noé, mikor kint járt nálunk, és hogy mennyire jó, hogy vannak olyan emberek, akik nem csak sajnálkoznak, hanem tesznek is valamit az állatokért. Én csak bőszen hallgatok és bólogatok, és megköszönöm az elismerést a többiek nevében is. Bevallom annyira izgatott vagyok hogy csakis a nagy találkozás örül forog minden gondolatom.

Ideértünk. Kiszállok, megvárom, míg bezárja a kocsit, majd egyszer csak felnéz, és felhívja a figyelmem az erkélyajtóban nézelődő négylábúra. Felnézek és rám törnek az emlékek. Ott áll fenn a kutya, akinek köszönhetően még mindig a Noés csapatot erősítem, akivel első találkozásunk alkalmával összefonódott a sorsom, akit fél éven keresztül látogattam, sétáltattam, szerettem. És akit tulajdonképpen sajátomként szeretek mind a mai napig. És akit lassan másfél hónapja nem láttam.





Hisz Lajkó akkor költözött Csillához, mikor én épp nyaraltam, majd a főiskola és egyéb teendők miatt nem tudtam meglátogatni. Máris ott a gombóc a torkomban, úgyhogy gyorsan, amíg még meg tudok szólalni, figyelmeztetem Csillát, hogy ne is törődjön azzal, ha netalántán elragadnának az érzelmeim, van nálam zsepi. Sikerül visszafogni magam egészen addig, amíg fel nem érünk a lakásához és meg nem hallom Lajkó hangját. Míg kinyílik az ajtó, ő folyamatosan hisztizik. Itt már nagy levegőket vettem és nagyokat pislogtam. Kíváncsisággal vegyes félelemmel várom, hogy mi fogad odabent. Na, nem azért, abban biztos vagyok, hogy Lajkó remek helyre került. Arra vagyok kíváncsi megismer-e, és ha igen hogyan reagál rám. És ekkor kinyílik az ajtó, és meglátom. Attól hogy ott áll előttem, és látom a szemében, hogy megismer, elragadnak az érzelmeim. Leírhatatlan az érzés, mikor az embert ennyi idő után egy olyan kaliberű kutya, mint Lajkó kézen nyalja, és az emberben bizonyossá válik, hogy igen, emlékszik rám, és igen, örül nekem, főleg ha az ember annyira kötődik ahhoz a kutyához, mint én Őhozzá.

Pár perc alatt túlesünk az üdvözlésen, és Lajkó ráébred, hogy őt is elragadták az érzelmei, majd eszébe jut, hogy „Hoppáá….én igazából még mindig elég félénk vagyok, mit csinálok én itt 2cm-re ezektől a kétlábúaktól?” És ekkor hátrál egy métert és leül.





Én próbálom visszafojtani azt a hihetetlen örömöt, ami könnyek formájában tör elő belőlem, főleg azért mert fogytán a zsebkendőm. Pár percen belül én is visszazökkenek hétköznapi jókedvembe, és megnyugszom.

Lajkó is lefekszik a kanapé elé a földre, és onnan figyel minket. Csillától megtudom, hogy elfoglaltuk a kedvenc fotelét, ugyanis első nap kialakította a maga kis főhadiszállását a bőrfotelben. Majd arra leszünk figyelmesek, hogy Lajkó az ajtó előtt toporog. Így hát levisszük sétálni. Már az induláskor tisztán látszik, mennyire kötődik Csillához. A póráz csak a ház kapujában kerül rá, addig szépen jön velünk, ő az első, aki beszáll a liftbe és folyamatosan hátratekint, hogy jön-e a gazdi. Majd leérünk a földszintre, póráz rácsatol és irány a séta.

Csilla a kezembe nyomja a pórázt, hogy vigyem én, amit nagyon szívesen meg is teszek. Már az első pár tíz méteren feltűnik a változás. Lajkó sokkal bátrabb. Nem mellettem halad, hanem előttem és szinte húz. Hihetetlen nyugalommal és jókedvvel sétál el az emberek mellett, és természetesen séta közben is folyamatosan hátra tekint Csillára, hogy ugye nem hagyta magára. Megnézzük a helyet, ahol reggelente leülnek a padra, és ahol Lajkó át szokott esni a reggeli fésülködésen. Lassacskán visszaérünk a házba, lekerül a póráz és Lajkó ismét elsőként van benn a liftben. Hazaérve ő leheveredik a fal mellé, mi visszaülünk a fotelba és beszélgetünk még egy picit.



Egyre nagyobb bizonyosságot nyerek afelől, hogy Lajkónak igazán jó dolga van itt. Csilla megengedi, hogy rendszeresen látogassam őket, és hogy következő alkalommal már Niki is velem jöjjön. Sajnos el kell búcsúznom, elindulnom haza és újra el kell válnom a kutyámtól, de sokkal, könnyebb szívvel teszem ezt most, hogy láttam jól van, gyönyörű, egyre kiegyensúlyozottabb és szeret itt lakni. És persze könnyebb az elválás, ha tudja az ember, hogy csak kis időre szól.



Hegyesi Andi – Lajkóslány

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon