Pici Ciabatta kb. 2020. április 10. születésű keverék keverék kanocska. Cibakházán egy kisbolt előtt rátolatott a kenyeresautó és 3 órán keresztül jöttek-mentek mellette az emberek, de közönyösen elfordították a fejüket a sérült kölyökkutya láttán. Végül egy állatbarát kért neki segítséget, így került civil állatvédőkhöz, majd a Noé Állatotthon Alapítvány gondozásaba. Azonnal a Juhász Kisállatrendelőbe érkezett. A hátsó lába szilánkosra tört, de aggasztó volt, hogy egyáltalán nem használta a hátsó felét. Juhász Tamás doktor úr a Juhász Kisállatrendelőben megoperálta és nézzétek, 4 lábon áll, sőt megy, sőőőőt ugrálna, futna szaladna.
Ciabatta egy óriási műtéten és hetekig tartó lábadozáson van túl. A kis okos vakarcs, "türelemmel" és kooperatívan viselte a gyógyulásához feltétlenül szükséges boxfogságot. Mostanra szabadlábra lett helyezve, megkapta az első oltását és epekedve várja leendő, felelős, átgondolt döntést hozó gazdiját.
"Csabika" egy kis terrier, ennek megfelelően bár kétségtelenül az egyik valaha volt legbűbájosabb NOÉs kölyök, de bizony kell hozzá következetesség, sok idő és energia. Elképesztően okos, emiatt nála nem elsősorban a fizikai lefárasztás a kihívás, hanem szellemi képességeinek kiaknázása. Baba, tehát még nagyon sokat kell tanulnia az élet dolgairól.
Macskákat nagyon szereti és a kutyákat is. De törékeny alkata és törött lába miatt tankszerű tesóra nem vágyik!
Egészen pici gyerek mellé csak tapasztalt szülőknek ajánljuk, mert azért terrierségét nem feltétlenül tudja levetkőzni és vadulhat játék közben.Jelenleg ideiglenes befogadó vigyáz rá, ahol a "jókutyaság" tanulása mellett, igen csak kifejlődtek a kanapégének is. Amúgy is azt elmondhatjuk róla, hogy véleménye szerint jó-jó dolog a kert, de azért "bejöhetek veled a lakásba?"szellemiséggel éli az életét.Törött lábát nagyon szépen használja, a beültetett velőűrszeget csak probléma esetén kell eltávolítani.
Tehát olyan gazdit keresünk a számára, aki igazi, teljes jogú családtagot keres. Akinek van elég ideje és energiája megtanulni Őt és az éles eszét pozitív dolgokra fordítani. Aki elviszi majd kutyaoviba, kutyasuiba, tanít neki trükköket. Cserébe egy csodálatos társat, rengeteg vidámságot és sok-sok szeretetet kap majd.
Ciabatta kb 2020. április 10.-i születésű kisfiú. Megkezdett oltási programmal és nagyon szigorú ivartalanítási kötelezettséggel adjuk örökbe Budapestre, vagy 30km-es körzetébe.
Mivel ideiglenes befogadónál lakik, így adhoc nem lehet vele az állatotthonban megismerkedni. Érdeklődni róla a 06302211299 telefonszámunkon (hétfőtől szombatig 10:00 és 15:00 óra között) vagy az info@noeallatotthon.hu címünkön lehet!
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.