Egy kétségbeesett segítségkérésbe futottunk bele. Bagon találtak egy néhány hónapos kölyökkutyát, akinek az egész testét beköpték a legyek és elkezdték elevenen felfalni. Extra gyors segítségre volt szüksége, így a hétvégét az Állatorvosi Egyetemen töltötte. Ugyan a kukacoktól megszabadították, de a baj óriási volt, mert szinte megállás nélkül kisebb-nagyobb epilepszia szerű görcsrohamok gyötörték a testét.
Bekerülésekor sokszor volt kórházban va a folyamatosan rohamok miatt. Nagyon reménykedtünk benne, hogy a háttérben az extra súlyos fokú féregfertőzés - toxikózis van és így esélye lehet túllendülnie ezen az állapoton és majd egy boldog, egészséges életet élni . Szopornyica PCR eredménye negatív !Szerencsére állapota javult ezért mostantól a NOÉ kórház részlegén lábadozik.
Mi a Bakfis nevet adtuk, kb 2019. májusi születésű keverék szuka. Feltételezhető, hogy közepes méretű lesz.
Komoly rohamok már nincsenek, de az Ő esetében ez bármikor bekövetkezhet. Ettől függetlenül egy igen barátságos, játékos fiatal kutya.
Stabil egészségi állapota után oltási programjának folytatásával, chipezve, ivartalanítási kötelezettséggel adjuk örökbe, melyet a megadott időre el kell végeztetni és ezt nagyon szigorúan ellenőrizzük! Kölyök kutyákat Budapesten és 30 km-es körzetében adjuk örökbe.
Olyan otthont keresünk számára ahol soha többé nem kell rosszat tapasztalnia, igazi családtagként boldogan berendezkedhet hátralévő kutyaéletre. Reméljük neki is lesz egy Angyala, aki bebizonyítja, hogy az ÉLET szép és az emberekben lehet bízni, egy felelős saját gazda, egy saját család és otthon az a világ legjobb dolga!
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
2019.szeptember
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.