Csontiboyt és Csutorát még 2018. május 10-én Kiskörén találták. Segítségkérést követően került gondozásunkba.
Csontiboy kb. 2017. augusztusi születésű keverék kan. Várhatóan nagytestű lesz. Bekerülésekor már láttuk valami egészségügyi problémája van, púposan járkált a pénisze előesett és folyamatosan folyt a vizelet belőle.Azonnal orvoshoz mentünk ahol egy szűkítő varratot kapott. A nyílás így hogy be van szűkítve, pont akkora, mint amekkora kell legyen. Azóta már az ivartalanításon is sikeresen túl esett. Az ivartalanítás után 3-4 héttel szűkítő varratok eltávolítására fog sor kerülni és ha ezek után még mindig előfordul a probléma, akkor végleges szűkítés javasolt. Reméljük erre már nem lesz szüksége.
Csontiboy igen jól szocializált. Más kutyák társaságába hamar beilleszkedett. Nagyon érdeklődő, de egyben nagyon kis okos mert mindig tudja meddig feszegetheti a határokat. Kutyaiskola mindenképp javasolt.
Oltási programját megkezdtük, chipezve és ivartalanítva fogadható örökbe.Kizárólag kerti tartásra nem adjuk, olyan otthonba vágyik, ahol teljes jogú családtagként élhet, legyen szó sportról, játékról, vagy az esti tévénézésről, ahol biztosítva van számára napi foglalkozás és élete végéig biztos otthonban élhet. Megérdemli a biztos gazdis életet!
Csontiboy oltott, ivartalanított, chipezett.
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.