Bullet senki kutyájaként élt Monokon (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), miután az elvi tulajdonosa elköltözött és mivel amúgy is talált kutyaként szegődött hozzá, nem vitte magával.
Bullet május elején került a gondozásunkba. Az első hírek szerint lefújták valamivel,ettől súlyosan roncsolódtak a szemgolyói és teljesen megvakult. Ráadásul a hatalmas fájdalmakkal küzdő kutyát orvoshoz sem vitték. Amint tudomást szereztünk róla, azonnal fogadtuk és rohantunk vele az orvoshoz. Több szakorvosi vizsgálat alapján szinte biztos, hogy nem külső tényező miatt ilyen a szeme és vakult meg. Sajnos a helyzet rosszabb, kezeletlen szárazszem betegsége fajult idáig. A korábbi tulajdonosai hetekig, hónapokig nézték segítségnyújtás nélkül, ahogy egyre nagyobb fájdalmakkal él, ahogy fokozatosan elveszti a látását. Szerencséje a szerencsétlenségben, hogy a közelben lakó állatbarát amint felfedezte, hogy mekkora a baj, azonnal segítséget kért számára. Így került ez az édes kiskutya a NOÉ Állatotthon gondozásába. Mint kiderült az utolsó pillanatban érkezett, életveszélyes állapotban - a kullancsok által terjesztett babéziával fertőződött meg.
A babézián mostanra túl van, legördültek a kövek, hogy ezt megúsztuk. Sőőőőőt, hála a szakszerű szemészeti ellátásnak és a komplex kezelés hatására Bullet ÚJRA LÁT! Sőt már túl is esett egy szemészeti műtéten is ahol szűkítették a szemréseket, hogy ne legyenek ilyen gülü szemei. Mert bár extra cuki arca volt így, de a szembetegségének nagy rossz volt. Ezzel együtt valószínűleg egész életében folyamatos szemcseppezésre lesz szüksége és rendszeresen szemészeti kontrollra kell vinni.
Bullet kb. 2012. születésű mopsz jellegű kanocska. Barátságos, együttműködő drágaság. Más kutyákkal is gond nélkül elvan, de szeret a középpontban lenni.
Bullet oltva, chipezve és ivartalanítva fogadható örökbe.
Kizárólag olyan otthont keresünk a számára ahol teljes jogú családtag lehet, ahol nem kiváltság, hanem természetes állapot, hogy bent lehet a gazdikkal a lakásban, sokat szenvedett megérdemli a biztos gazdis életet!
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.