Kunigunda szó szerint a halál torkából szabadult. Szó szerint sírva kértek segítséget ennek az édes, gyönyörű, deres szemöldökű és pofijú idős hölgynek. A kunhegyesi gyepmesteri telepen segítő civil önkéntesek fordultak hozzánk. A kutyus több mint 1 hónapja volt a gyepmesteri telepen. Egyre súlyosbodó hasmenése miatt a múlt hét második felére kritikus állapotba került. Fel sem tudott állni, nem evett, vizet csak fecskendőből sikerült egy picit a szájába erőltetni. Annyi ereje nem volt,, hogy felemelje a fejét. Segítői mindent megpróbáltak megtenni érte, de a helyzet kritikusra fordult.
Bár szó szerint a csilláron is beteg kutyák lógnak, zsúfolásig tömve minden karanténhelyünk, mégsem tudtunk nemet mondani.
Extra gyors szervezés után megérkezett a Délpesti Állatgyógyászati Központ és Sebészeti Centrumba, ahol CsodaBoda doki csapata azonnal megkezdte a mindenre kiterjedő kivizsgálását és kezelését. Laborvizsgálatok, röntgen, ultrahang. Mi pedig elneveztük Őt Kunigundának. Kunigunda nagyon súlyosan ki volt száradva, sárgás, vízszerű hasmenése volt és az egyik válla, könyöke is problémás.
Hála az intenzív ellátásnak, a biztonságnak és a neki kínált finom falatoknak, Kunigunda állapota egyre jobb. Az üres, feladó, megadó tekintetett felváltotta a bizalom és a mosoly.
Kunigunda egy 2002. születésű keverék öreglány. Barátságos, igényli az ember társaságát. Más kutyákkal is azonnal megtalálta a közös hangot.
Kunigunda nagyon sok örömöt és boldogságot tud nyújtani a szeretett gazdájának. Kizárólag olyan otthont keresünk a számára ahol teljes jogú családtag lehet. Nagyon-nagyon reméljük, hogy nem a NOÉ Állatotthon lesz az utolsó állomás az életében. Reméljük, hogy eljön az Ő Angyala, aki Rá várt, aki megadja neki mindazt amit eddig talán nem kapott megy kutyához, családtaghoz méltó, biztos otthont és szeretetet.
Oltva, chipezve, ivartalanítva szeretne új, végleges álomcsaládjába költözni.
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.