Mammut egy 2009. januári születésű kaukázusi jellegű óriás kan aki a kisvárdai menhelyről került gondozásunkba.
Az idő vas foga már hagyott néhány nyomot testén, szinte süket, a járása egy kicsit döcögős és még egy bőrdaganatja is van. Mammut egy igazi szeretni való mackó, békésen figyeli a baromfikat akik szinte a hátán üldögélnek. Akár mennyire is fájnak a lábai, ha embert lát azonnal lábra pattan egy simogatás reményében.
Mammut nagyon sok örömöt és boldogságot tud nyújtani a szeretett gazdájának. Kizárólag olyan otthont keresünk a számára ahol teljes jogú családtag lehet. Pont amiért ennyire imád élni, nagyon-nagyon reméljük, hogy nem a NOÉ Állatotthon lesz az utolsó állomás az életében. Reméljük, hogy eljön az Ő Angyala, aki Rá várt, aki megadja neki mindazt amit eddig talán nem kapott megy kutyához, családtaghoz méltó, biztos otthont és szeretetet.
Egy önkéntes tollából:
„Mammut, drága nagymackónk megszépülve várja az Álomgazdit!
A szépítkezést jól viselte, sőt délután újra jelentkezett sétára, amit innentől mindenképpen rendszeresítünk. Ahogy a nyakán csattant a póráz, peckesen kihúzta magát, " mehetünk" pofival, és szolgálatba helyezte magát. Az ember lábának finoman nekidőlve jelzi, hogy bizony simire, szeretgetésre is nagy szüksége van.
Megszépülve, nagyon megfiatalodva várja gazdiját. Akinek nagyonnagyonnagy helye van számára, a szívében is.”.
Viki
Oltva, chipezve, ivartalanítva szeretne új, végleges álomcsaládjába költözni.
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.