Előzmény még 2018. februárról:
Bomber kb 2017. februári születésű bullmasztiff jellegű kan kutya akit 2018.02.12-én Újlőrincfalva és Poroszló közötti határban találták, a gallyak közé fúrta be magát teljesen. Rettentően meg volt rémülve. Megtalálója hazavitte, de sajnos nem evett nem ivott, meg sem akart mozdulni. Segítségkérés követően került gondozásunkba. Sajnos chipet nem találtunk benne.
Sokkos állapota nem javult, régebbi sérülés nyomai láthatóak voltak az egyik fülén. Annyira rémült volt, nem járkált csak kuporgott, ha a közelébe mentünk teljesen belefúrta magát a legkisebb sarokba is. Minden egyes simogatásnál összerezzent. Önkénteseink kitartó munkájának köszönhetően Bomber lassan kinyílt, már élvezte a szombati sétákat és képes volt játszani. Valószínű ennek köszönhetően több évi várakozás után végre családra talált, ahol sajnos csak rövid időt tudott eltőlteni mert visszakerült gondozásunkba. Leszögezzük nem Bomber hibájából, Ő csak elszenvedője lett egy családi problémának.
Bombi már bizonyított és biztosak vagyunk benne, hogy nagyon hamar eljön érte az igazi Álom gazdi! Kizárólag olyan otthont keresünk a számára ahol teljes jogú családtag lehet, ahol nem kiváltság, hanem természetes állapot, hogy bent lehet a gazdikkal a lakásban, megérdemli a biztos gazdis életet!
Bomber chipezett, oltott, ivartalanítva fogadható örökbe.
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
Megtalálásakor:
Menhelyünkön:
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.