Szergénybe bekerült: 2017.07.27.
Eredetileg bekerült: 2018.08.23.
Prézli a pápai gyepmesteri telepről kerül állatotthonunk gondozásába. Nagyon fiatal, szeleburdi, ugri-bugri kislány volt, aki szerette ha foglalkoznak vele, mindig láb alatt volt, egyszerűen imádnivaló volt. Testileg rehabilitációra szorult, nagyon sovány és nagyon éhes volt, szó szerint a "vasszöget is megette". Az engedelmességet is tanulnia kellett, amolyan igazi kamasz, próbálgatta, hogy meddig lehet elmenni. Olyan otthon kerestünk számára ahol kiélhette mozgásigényét azonban ha úgy tartja kedve lepihenhet a kandalló mellé, azaz kizárólag kerti tartásra nem adtuk. Prézli hamar gazdira is talált, de sajnos gazdái a foglalkozást és nevelést figyelmen kívül hagyták. Elmondások szerint többször megszökött és az utcákon kóborolt sok veszélynek kitéve. Egy ilyen szökés alkalmával került vissza gondozásunkba és ezzel ismét gazdikeresővé vált.
Olyan otthont keresünk számára, ahol "atombiztos" kerítéssel rendelkeznek és a gazdi kellő foglalkozással ki tudja elégíteni mozgásigényét. Barátságos, játékos kicsit neveletlen. Kutyaiskola javasolt!
Oltva, chipezve, ivartalanítva fogadható örökbe.
Érdeklődni róla a 06 30 221 1299 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban lehet, hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között.
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.