Ők itt a Batta család akik emberlakta területtől távol, egy vadászok által felügyelt területen kellett megszületniük.Mamájuknak és a babáknak hatalmas szerencséjük volt, mert egy Virág, aki a kutyáját sétáltatta, meglátta, ahogy a mama bemászott a mély gödörbe és meghallotta a föl alól kiszűrődő babasírást. Nem ment el mellettük, a mamát etette és azonnal segítséget próbált szerezni nekik.
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni róluk, csak azt, hogy ha lehull egy nagyobb eső, akkor halálra vannak ítélve a mély lyukban és, hogy a mama is állandó életveszélyben van a vadászati terület miatt, a Foxterrier Mentés, - Léleklánc Állatvédő Alapítvány két önkéntese azonnal szervezésbe kezdtek. ásóval felszerelkezve mentőakciót szerveztek, a család befogadását, elhelyezését pedig a NOÉ Állatotthon vállalta.
Olyan mély üregben voltak a picik, hogy még a fényképezőgép sem látta őket, ahogy felderítéseként bevillantottak. De a csajok nem adták fel, egy helyi férfierő segítségével ástak, csak ástak, csak ástak. Míg végül meglett a 4 vasgyúró, éppen szemnyitogató korban lévő apróság.
Batta Heni, a mama és 4 nagyjából 2016.novemberi végi születésű babák gazdikeresővé váltak. Mindegyik kedves, érdeklődő, igazi rossz csont kölykök.
A kölykök eddig a mama gondoskodását élvezték, de most olyan szerető, felelősségteljes gazdikat keresünk számukra, akik tisztában vannak egy kölyök kutya felnevelésével járó nehézségekkel, veszteségekkel, aki anyagilag is tudja vállalni egy kölyök kutya oltási programjának költségeit, és eleget tesz ivartalanítási kötelezettségnek, hogy ezeknek a kölyköknek már ne lehessenek út szélére szemétként kihajított utódai.
Oltási programjukat megkezdtük, melynek befejezése a gazdi feladata. Chipezve, ivartalanítási kötelezettséggel adjuk örökbe, melyet a megadott időre el kell végeztetni és ezt nagyon szigorúan ellenőrizzük! Kölyök kutyákat Budapesten és 30 km-es körzetében adjuk örökbe.
A kiskutyáról telefonon lehet érdeklődni a 06 30 221 1299-es telefonszámon, hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között.
További képek
ITT !!!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.