Ezt a fiatal kb. 2013. születésű fekete nagytestű kant állatbarátoknak sikerült befogniuk, miután napok óta a XVII. kerület Péceli út környékén, riadtan szaladgált. Ki tudja, hogy véletlenül vagy szándékosan került a veszélyekkel teli utcára, de sajnos chipet és más egyedi azonosítót sem találtunk benne.
Bekerülésekor már látszott, hogy valami gond lehet, mert egyik lábát nem terhelte, ezért azonnali ortopédia kivizsgálásra került sor, ahol megállapították, hogy bal oldali csípőízület arthrózisa van, valamint combcsontfej erősen elváltozott. Első körben erős fájdalomcsillapítót kapott, de ha nem javul az állapota akkor sajnos elkerülhetetlen lesz egy műtét.
Nálunk a Krampusz nevet kapta. Eredeti gazdája nem jelentkezett érte, ezért gazdikeresővé vált!
Krampusz egy kicsit félős, de kedves, energikus játékos nagy testű kutya. Olyan családot keresünk a számára, ahol biztosítva van számára napi mozgás, a foglalkozás, tanítás, ezért kutyaiskola is javasolt.
Krampusz oltott, chipezett és gyógyulása után fogadható örökbe. Csak kerti kutyának nem adjuk örökbe. Kizárólag olyan helyet keresünk a számára, ahol teljes jogú családtagként EGYÜTT élhet a gazdáival!
Érdeklődni róla a 06 30 221 1299 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban lehet, hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között.
További képek
ITT!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.