Lilibell kb. 2006. születésű csivava mamóka, aki gazdája kórházba kerülése miatt kényszerült, megszokott otthonát véglegesen elhagyni, így került Állatotthonunk gondozásába.
A gazdája meghalt, ebbe kis híján Ő is belehalt. Napokig nem evett, nem ivott, nem csinált semmit, csak mérhetetlen szomorúsággal a szemében meredt maga elé. Szeretettel, törődéssel sikerült megértetni vele, hogy nincs még minden veszve ... lassan elkezdett bízni bennünk és úgy tűnik ad még egy esélyt az ÉLETnek!
Lilibell összes emlője tele volt kisebb nagyobb daganatokkal, ezért a teljes kivizsgálása után egy óriási műtéten esett át. Az egyik oldalon a teljes emlősorát eltávolították. Sajnos még nincs vége a megpróbáltatásainak, mert a másik oldali emlősort is el kell távolítani, ha a mostani műtétből felerősödött.
Nagyon reméljük, hogy idős kora ellenére, tudunk még neki néhány boldog és egészséges évet biztosítani. Ezért olyan felelősségteljes gazdát keresünk számára, aki végleges otthont biztosít számára élete végéig.
Lilibell chipezett, oltott és műtétje után fogadható örökbe.
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
További képek
ITT !!!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.