Szemcsi kb. 2012es születésű mopsz jellegű keverék szuka kutya, aki a püspökladányi menhelyről került a gondozásunkba.
Ki tudja, hogy Szemcsi szemeiben a félelem és milyen emlék képek tartották olyan szomorúságban ahogy bekerült menhelyünkre. Szerencsére biztonságot és szerető gondoskodást tapasztalt ezért bizalommal lett felénk.
Egy rutin szívféreg szűrés során Szemcsi szívféreg tesztje pozitív lett, ez azt jelentette, hogy a tüdejében,a tüdőartériában kifejlett férgek élősködtek.
Az egyik legsúlyosabb esetünk lett, hiszen nagyon sok féreg volt nagyon közel a szívéhez. Nála csak a műtét jöhetett szóba. Szemcsi szerencsésen túl lett a műtéten, melynek során a szív bejáratánál lévő férgeket, 3 nőstényt és 3 hímet vettek ki belőle. Azonban volt egy, amit nem tudtak eltávolítani, így Szemcsit ezért újra műteni kellett ezzel a kockázatos beavatkozással és újabb antibiotikumos gyógyszeres kezelések és kontrollok voltak szükségesek.
Szemcsi 2018.03.29-én kontroll szív UH vizsgálatán nem látszódnak szívférgek, kardiológiailag teljesen rendben van. A kontroll elisa teszt eredménye NEGATÍV!
Kijelenthetjük, hogy közel 1,5 év, 2 műtét, több antibiotikumos kúra után végre gyógyult!
Addig is ideiglenes befogadójánálnál él, ahol boldog, felszabadult és jól érzi magát a mi kis tigrincsmopszunk.
Szemcsi chipezett, oltott, ivartalanítva fogadható örökbe.
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
További képek
ITT !!!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.