Előzmények:
Vegyes család utolsó három tagja köztük Lenora először 2016.07.12-én a kisvárdai Ugat-Lak Alapítványtól került Gondozásunkba. Lenora kb 2016. márciusi születésű keverék kutyus. Barátságos, jól szocializált kölyök volt, zökkenőmentesen beilleszkedett a korábban érkezett vegyes családba, egyáltalán nem félt az ember közelségétől. Előéletéről keveset tudtunk, de mindenki neveletlen volt ezért mindenképpen a kutyaovit és a kutyaiskolát is javasoltuk.
Még kölyökként fogadták örökbe, de hamar kiderült, hogy a nevelés milyen fontos lett volna. Folyamatosan szökött, felásta a kertet és egy szökés alkalmával bal hátsó lába eltörött. Sajnos a család már nem tudta tovább tolerálni a nagy mozgás igényű fiatal kutya vehemenciáját valamint a műtéttel járó költségeget sem tudják vállalni, így törött lábbal visszakerült gondozásunkba. Család elmondása szerint játékos, kedves, gyerekszerető kutya.
Sérülése miatt azonnal kórházba került, hogy a törött lábát helyrehozzuk. Gyógyulása után Ő is ismét gazdikereső lesz!
Lenora oltott, chipezett és ivartalanítva fogadható örökbe.
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.
2017.09.18. visszakerülésekor:
További képek
ITT !!!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.